Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

rétet vagy egy tehenet. A módosabbak önálló szoba-konyhás, istállós házban vagy házrészben kezdték életüket, a férj esetleg kapott már egy pár lovat kocsival, a feleség pedig egy búzaföldet vagy egy tehenet. Az országunkban elterjedt gyakorlatnak megfelelően vagyoni helyzettől függetlenül megőrizték, többen az esküvői képpel együtt berámáztatták a menyasszonyi koszorút, valamint a vőlegénybokrétát, és a falra akasztották, vagy az ómárium tetejére tették. Elhalálozás, temetés A palotavárosiak a halál beálltát megelőző és követő cselekmények rendjében számos archaikus elemet az utóbbi időkig megőriztek. „Mikor a család és a beteglátogató rokonság úgy látta, hogy a végét járja a nagybeteg, a harangozópénz már szinte a szemén van, leakasztottak a szobafalról két szentelt gyertyát, meggyújtották és elizentek a papért gyóntatni. Az megérkezett, magára maradt a beteggel, lelkileg rendbetette, és a családdal megbeszélte a teendőket a bekövetkezendő halál esetére." (Lukács 1981.55.) A halál beálltával az elhunyt szemére pénzt helyeztek, hogy lecsukódjon, majd a hozzátartozók legelső tennivalói közé tartozott az óra megállítása és a tükör letakarása, mely szokások mindegyike hasonló formában Európa-szerte élt. Az előbbi cselekményt azzal indokolták, hogy így csönd lett a halott szobájában, az egész házban. Valószínűbb, azonban, hogy ezt a viszonylag újabb keletű szokást egy kézenfekvő analógia (az élet megszűnése = az óra megállítása) hozta létre. (Pócs 1979.416. ) A tükröt azon okból takarták le, hogy ne jöjjön vissza a halott. A szomorú eseményt a Nagytemplom alsó tornyának harangszavával, csöndítéssel adták mindenki tudtára. Akisharangot csendes időben a fél városban, különösen a piac környékén jól lehetett hallani, s a városrész lakói rögvest megérdeklődték egymástól, hogy ki halt meg. Századunkban a temetéssel kapcsolatos teendők tekintélyes részének ellátásával a parasztság is intézményesült szervezetet, egy temetkezési vállalkozót bízott meg. A két világháború között négy cég működött a városban (Varga János, Széchenyi utca; „Concordia" Pfinn István, Nagy S. utca; „Kegyelet" Hermann Károly, Kossuth utca; Nyári Gábor, Fapiac - Szabó 1932.105.), melyek mindegyike vállalt paraszti megbízást. A hozzátartozók a halottkém, valójában már az orvos vizsgálati papírjával keresték fel a vállalatot, kik lekáderozták a kuncsaftot, tájékozódtak az igényekről. A kívánságnak megfelelő anyagból, színben, felirattal elkészítették a koporsót, szemfödelet, eljártak a plébánián, a sírásónál, megszerkesztették, kinyomtatták a particédulát (gyászjelentés). A harangszó mellett a halálozás, a temetés idejéről az ismerősök, távolabbi rokonok a partecédula útján szereztek tudomást, melyet a halottas házra, az utcasarokra, a templomajtóra és a piacon szögeztek ki. A halottat a hozzátartozók megmosdatták, ünnepi ruhájába felöltöztették. A férfiakat sötét színű, rendszerint posztóruhájukban, harisnyásan tették bele az időközben meghozott koporsóba, de tudunk ingben eltemetett szegényebb halottról is. Az asszonyokra fekete - gyakran a menyasszonyi - ruhájukat adták rá, fejüket kendővel kötötték be, keresztbe rakott kezükbe imakönyvet tette, ujjaikat rózsafüzérrel fonták át. Az 1930-as években - bár egyre ritkábban -, még háznál ravataloztak és 69