Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

A szokásnak - az elődök elbeszélése nyomán - Székesfehérváron igen halvány, Dunapentelén valamivel erősebb emléke él. Az utóbbi helységben azonban a századfordulón még gyakorolt szokáscselekményekben már a mai legidősebbek sem vettek részt. Százhalombattán viszont 1945-ig igen intenzíven művelték. Ismeretes, hogy bizonyos eső varázsló szertartásokat az egyház is végzett, illetve ezek az egyházi intézményekhez és a valláshoz kapcsolódtak. így Százhalombattán nyári, aszályos időben a templomban a szertartás befejezésekor külön is imádkoztak esőért. Az asszonyok már ekkor mondogatták, hogy délután vinni kell a dodolat. („Posle podne treba nosit dodolu!") Ez ugyanis itt felöltöztetett bábut jelentett. Két keresztbe tett, összeszegezett rúdra női ruhát, ócska mellényt, szoknyát adtak fel, harisnyából és lószőrből fejet formáztak neki. Felváltva vitte illetve kísérte négy-tíz, rendszerint 6-12 éves leány gyerek. Házról házra jártak, közben énekeltek: „Oj, dodolo, dodolo, „Oj dodolo, dodolo, Sta bi tebi trebalo, Mi kellene teneked, Jedna kanta rosice, Egy kanna harmatocska, I od Boga vodice, És az Istentől vizecske Da pokisnu oraői, Hogy megázzanak a szántók, I naSi kopaéi, És a mi kapásaink, I vinovalozica!" És a szőlő vesszeje." Az udvarokban, a küszöb előtt megálltak, jött a gazda vagy a felesége, ki egy bögre vízzel leöntötte a bábut, és a kísérőkre is szórt egy keveset. Adományul tojást vagy pénzt nyújtott át. A százhalombattai és a Réső Ensel által közölt ének szövege lényegében azonos. Ehhez közelálló változatok ismeretesek az egykori Torontál vármegyéből, Pancsováról és Orlovátról. (Bellosics, 1895.421-422.)További variánsra leltünk Budakalászon, ahol a dodola szerepére vállalkozó lányt bodzalevelekkel kötözték körül. Házról házrajárva, kíséretével együtt énekelte: „Oj dodolo, dodolo, „Oj dodolo, dodolo, §ta bi tebi trebalo, Mi kellene tenéked, Jedna kanta vodice, Egy kanna vizecske, I od Boga rosice, És az Istentől harmatocska, D a porosi snopove, Hogy megharmatozza a kévéket, I zelenu travicu, És a zöld füvecskét, I vinovu lozicu, És a szőlő vesszőcskét, Da Bog dade kiSicu!" Hogy az Isten adjon esőcskét!" Miután ráöntötték a vizet, pénzt adtak neki. Az 1930-as évektől Százhalombattán nem nő vagy női ruhás bábu, hanem egy magányos, elhagyatott, félbolond öregember személyesítette meg a dodolat. Felöltöztették rossz ruhába, rongyokba, azután őt kísérték a gyerekek, öntötték a felnőttek. Itt említjük meg, hogy a dél-magyarországi szerbeknél a századfordulón dodolanak mondták azt a felnőttet vagy öreget is, aki rá nem illő ruhát vett fel, elcsúfította magát. (Hadzsics, 1891.644.) 608