Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
1700. március 19-én kelt, a vicispánnak írott levélben pedig azt jelentették, hogy „az rácz faluk mind üressen maradnak, tegnap előtt is 13 rakodott szekér ment el Adonbul." (Vadász, 1976.108.) A Rákóczi-szabadságharc politikai és hadi eseményei szintén nem a szerbek végleges megtelepedése irányában hatottak. Ismeretes, hogy a magyarországi szerbek a szabadságharcban - korábban elnyert kiváltságaik megtartása érdekében - a Habsburg-ház oldalára álltak. Ez a magatartás a kezdeti időszakban még nem volt ilyen egyértelmű. Jóllehet már 1703. július 29-én a budai kamarai adminisztráció megparancsolta a délszláv lakosságú Érd, Ercsi, Adony és Pentele falvaknak, hogy a kurucok átkelését megakadályozandó a dunai átkelőket tartsák szemmel (Nagy, 1975. 51.); másrészt főhadbiztosi utasítást kapott Fejér megye 8 rác falujának bírája 58 lovas és 30 gyalogos katona haladéktalan kiállítására, Budára indítására, azonban a feladat alól igyekeztek kibújni, a vármegyétől kérve segítséget. Törekvésük végsősoron sikertelen maradt. (F. M. L. Acta politica fasc. 4. no. 149.) A Duna mentén élő rácok további passzivitására utal, hogy nem mozdultak sem 1705-ben, mikor a kurucok Földvárt foglalták el, sem 1710-ben, mikor Palocsay tábornok serege Pentelénél kelt át a Dunán. (Nagy, 1975. 51.) A Dunántúl nagy részén azonban a rácok már 1704-től a labancok hűséges fegyvertársai lettek és oldalukon nagy pusztításokat végeztek. A döntő mértékben labanc érzelmű Székesfehérvár védelmében is részt vállaltak. Ennek következménye, hogy dunántúli hadjárata során Vak Bottyán János 1706. február 2-án csapataival megrohamozta, bevette, felprédálta a Rácvárost. Az ott talált rác és német katonákat kardélre hányta. (Jenéi, 1977.14.) A rácok csatározásaik, portyáik során hasonló módon nem kimélték a magyar falvak lakóinak életét, vagyontárgyait. Miklesics Gergely, a megye egyik polgári hadbiztosa több község beszolgáltatását elrendelő levelében is velük fenyegette meg a vonakodókat, mondván „mert tudjátok az hol az rácz jár, azon helység tűz nélkül megég". (F. M. L. Acta politica fasc. 5. no. 109.) Amegye Sárvízen túl fekvő déli falvai 1706. március l-jén egyenesen a fejedelemtől kértek oltalmazásukra jó gyalog miliciát aTolnából becsapó „dühös ráczokkal szemben". (Jenéi, 1977.14.) Az itt összpontosuló dészlávokat azután Béri Balogh Ádám verte szét a kölesdi csatában. Győzelme nyomán a megye délszláv lakosságának egy része házait is elhagyva menekült. A Rákóczi szabadságharc utáni konszolidáció sem hozott teljes megnyugvást, egyhelyben maradást a délszlávoknak. Az 1715. évi összeírásban 8 (Százhalombatta, Ercsi, Érd, Dunapentele, Rácalmás, Ráckeresztúr, Sóskút,Tárnok), az 1720. éviben 10 község szerepel, melynek lakói kizárólag vagy jórészt délszlávok (Muzsnai, 1976. 132.), ám számuk rövidesen csökkenni kezdett. Tárnokot 1717-ben véglegesen elhagyták a szerbek, helyükre Szapáry földesúr szlovákokat telepített. A megyei közgyűlés 1720-ban azt állapította meg, hogy Perkáta és Sóskút vándorló rácokból áll, kik „inkább vándololnak és kóborolnak, mint álhatatosan egy helyben maradnak". (F. M. L. Conscriptiones ignobili no. 1160.) Az Adonyba telepített szerbek egy része az 1720-as években északra (Buda) és délre (Vukovár, Pétervárad) vándorolt. (Kállay, 1979. 48.) Az 1740-es évek második felében a sóskúti délszlávok részében a jezsuiták engedelmével Ráckeresztúrra települtek át, részben elűzték őket. Ez utóbbi indoka megsejthető, ha tudjuk, hogy 1748-ban pópájukat rablás miatt kerékbetörésre ítélték. (F. M. L. Közgyűlési jegyzőkönyvek 11. köt. 915.) Egy 1769-es adat szerint a görögkeleti szerbek száma több helységben csökkent, - így Adonyban, Rácalmáson, 581
