Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

Miklósfaluból (Nickelsdorf, Burgenland) és Rajkáról (Ragendorf, Mosón m.) érkezett. Mindkét Mosón megyei falu katolikus és evangélikus német lakosságú (Csaplovics 1821, II. 220-221). Pusztavámra is katolikus és evangélikus németek települtek. Schwarzwaldot is emlegetnek származási helyként. Azonban itt valószínűleg nem a badeni Schwarzwaldról lehet szó, hanem a Mosón megyei Feketeerdő (Schwarzwald) községről. Bár ez Fényes Elek 1851-ben megjelent geográfiai szótára és az 1873-as helységnévtár szerint magyar falu, de mindkét munka a község német nevét (Schwarzwald) is feltüntette (1851, II. 11). Vályi András 1796-ban megjelent országleírása szerint Fekete Erdő (Schwarzer Wald) „elegyes falu, lakosai katolikusok" (1796, I. 593, 668). Eszerint a Mórra és Pusztavámra telepítés idején Feketeerdőn még német lakosság is élt. Az osztrák néprajzi irodalomból ismerjük az észak-burgenlandi és az alsó-ausztriai területek szőlőőrzésének rendszerét (Thiel 1933; Plöckinger 1940; 1947-48; Bauer 1954, 123-145; Schunko 1963, 154-157; Schmidt 1966, 117-122; Mayerhofer-Klier 1969, 62-63; Lies 1972, 188-201). Werner Galler Bécsben az Alsó-Ausztriai Tartományi Múzeumban 1979 őszén példamutató kiállítást rendezett a szőlőőrzésről, gazdag tartalmú katalógust írt, s azóta a témával több tanulmányában is foglalkozott (1979a; 1979 b; 1982; 1984). Észak-Burgenlandban csak a szőlőérés időszakában, Jakab (július 25.) vagy Lőrinc napján (augusztus 10.) kezdődött a szőlőőrzés. Szőlőcsősznek leggyakrabban arra rátermett parasztlegényeket vettek fel, akik számára a község részéről ez volt az első nyilvános megbízatás. Kalapjuk mellé virágot, ürömcsokrot vagy seregélyszárnyat tűztek. Kezükben csőszfokossal jártak a szőlőhegyen. A csőszfokos tájnyelvi megnevezése a Fertő-tótól északkeletre eső községekben: Hiatahack'l. Felszerelésükhöz még a síp (Pfeiferl) vagy a kürt (Horn) tartozott. Szolgálatuk kezdetén az őrzésükre bízott terület egy jól látható helyén csőszpóznát állítottak fel (hiatapam, Hüterbaum, hiatastanga, Hüterstange). Ez legtöbbször legallyazott nyír-, tölgy-, bükk- vagy fenyőfa volt. A Fertő-tótól északra eső községekben a csőszpózna végére 2-3 csokor ürmöt (Arthemisia absynthium) kötöttek. A tótól északkeletre egy ördögszekér tövet (Eryngium campestre) akasztottak a csőszpóznára. Fertőmeggyes (Mörbisch), Oszlop (Oslip) és Szentmargitbánya (St. Margarethen) községekben a csőszpózna hegyén meghagyott néhány zöld ágat színes szalagokkal díszítették. Észak-Burgenladban a csőszpózna felállítása régi hagyomány: 1750-ben egy ruszti kamarai számadásban 3 csőszpózna felállítására számoltak el kiadást. Szüret után Észak-Burgenlandban is csőszbált (hiatatans, Hütertanz) rendeztek. Ruszton a XIX. század elején a szüret végét a csőszök a felső városkapu fölötti dombon leadott puskalövésekkel jelezték a környező falvak lakóinak, majd ünnepélyesen, zenével vonultak a csőszbálra. Több faluban 8 nappal a szüret befejezése után a kocsmában rendezték meg a csőszbált. A csőszök már napokkal előtte házról-házra járva bort vagy mustot gyűjtöttek a rendezvényre, amelynek tiszta nyeresége az övéké lett (Bauer 1954, 123-132, 144-145). Alsó-Ausztriában is csak a szőlőérés időszakában alkalmaztak csőszöket. Falubeli legényeket fogadtak fel, akiket 1670-ben Altmannsdorf és Lainz községekben csőszlegényeknek (Hüterbuben) neveztek (Schmidt 1966, 118). Weinviertel területén zsellérek fiai, fiatal napszámosok, szegényparasztok jelentkeztek szőlőcsősznek (Gallér 1979a, 26). Figyelemre méltó az a sokféleség, amely ma a csőszlegények kalapdíszeit jellemzi. A régi ábrázolásokon kalapdíszként tollat, virágcsokrot, szalagokat látunk. Két szál 538