Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

Szüretelni a rokonokat, komákat, szomszédokat, jó ismerősöket híták, tehát az atyafiság fogott össze, összesegitettek, pénzért napszámosokat nem fogadtak. Nagygazdához persze mehetett a napszámosa vagy az aratója is. Ha a családnak nem akadt elég szüretölője, a gazda vagy felesége felkereste valamelyik közeli uradalmi majort, s a cselédasszonyok közt mindig talált munkaerőt. Egy-egy vödör szőlőért már örömmel mentek segíteni. A rokonok a szüret előtt rendszerint megbeszélték egymással, hogy ki mikor kívánja a szedést végezni, így visszasegíthettek egymásnak. A szélesebb értelemben vett családon belül régebben a tekintély, a vagyoni viszonyok határozták meg a sorrendet. A szüret napján legelsőnek a gazda indult ki a hegybe, szőlejébe, szükség szerint lovaskocsival, ökrös vagy tehenes szekérrel, melyre a munkavégzéshez használatos edényeket, eszközöket is felpakolhatták. Csókakőn a szüreti kocsikat felszalagozták, a lovak nyakába vidámságot, ünnepi hangulatot hirdető csengőt kötöttek. Az útközben találkozók bő szüretet kívántak egymásnak. Л szedők előbb elvégeztek otthon, majd 8-9 óra tájban verődtek össze a présháznál. A gazda a megérkező férfiakat rögvest pálinkával kínálta. Az asszonyok, leányok, késsel, ollóval a magukkal hozott edényekbe (régebben faedényekbe: sajtárba, melencébe, fapitlibe, azaz fejőedénybe, a két világháború között: vödörbe, vájlingba, zománcos pitlibe, egyesek tepszibe) szüretőtek. Ha a munka a présház közelében folyt, aputtonyozást a két legerősebb legény vagy fiatalember vállalta. Amennyiben a szőlőföld a présháztól távolabb esett, úgy kocsira tett féfenekü hordókba, bocskákba (kisebb kád), szapullókba borították a gyümölcsöt. A darállás, garatolás, régebben a zsákban taposás helyszíne viszont szinte kivétel nélkül a présház volt. Korábbi századokban a szüret ünnepi jellege különösen kidomborodott. A török korban a vitézek hazasiettek rá. Még később is, időszakában törvénykezési szünetet tartottak. A rokonság találkozása, tarka-zsibongó élet, ének, zene, tánc kapcsolódott hozzá. A szüreti munka bár fárasztó volt, de területünkön századunkban kicsit ünnepnek is számított. A szüretelők, különösen a fiatalok vidámsága, hangos kiáltozása, jókedve, évődése, nem egy helyen az éneke sokszor hetekig betöltötte a megélénkült szőlőhegyet. A magyarországi szüretekhez régóta hozzátartozott a fegyverdurrogatás. Ismert költőnk, Kisfaludy Sándor (1772-1844) is megemlékezett Csobánc с verses regéjében a Balaton-felvidéken ilyenkor szokásos mozsárágyú durrogtatásról. Egerben a 19. század közepén a szüreti vígságot szintén a mozsárágyúval lövöldözés, a lőszer és a fegyver korlátlan használata jellemezte. (Mártonffy, 1854. 71,72.) A somlói fényes szüreteken megintcsak ropogott a múlt század közepén a tarack és a puska. (Csorna, 1986.186.) A századelőn Csókakőn a mozsarakat sütögették. Területünk falvaiban az 1940-es évekig a gazda vagy a hegyőr, puskájából, pisztolyából lőtt a levegőbe, - a bő termés miatti örömében, a szüretelők, különösen a szedőlányok ijesztésére, a derültség fokozására. A szokás székesfehérvári gyakorlatáról egy tragikus esemény kapcsán tudósított 1935-ben a helyi hírlap: az őrhalmi szőlőkben szüreteltek, „mint ilyenkor szokásos a szőlőkerülő a szedők ijesztésére néhányszor a levegőbe lőtt." A szőlőpásztor puskájának egyik eltévedt lövedéke a közelben tartózkodó mezőőrön ejtett halálos sebet. (U.F. 1935. szept. 17.) Ha az időjárás engedte, és a szedéssel nagyon sietni sem kellett, méginkább előtérbe kerülhetett a szórakozás. A szüret alkalom volt a fiatalok ismerkedésére: ha egy fiúnak tetszett valamelyik lány, szívesen ment hozzájuk szüretelni, közelebb kerültek egymáshoz. Az ilyenkor szövődő szerelem azután mikor az újbor megforrt vagy a farsangban gyakran végződött lakodalommal. 507