Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

Saját gyűjtésünk során Magyaralmáson találtunk adatra, hogy móri szőlősgazdák házasítás és továbbadás céljából többször vettek itt bort. Csókakőn egyenesen úgy nyilatkoztak, hogy a legjobb móri bor mindig a csókái szőlőhegyekben termett. A Mórtól távolabbi területeken is keresték a jó bort, így Sárkeresztesre a múlt század végén jártak borkereskedők. A filoxera okozta csapást a vidék csak állami segítséggel tudta kiheverni. A virágzásnak indult szőlőkultúrában újabb pusztítást az I. világháború munkáskéz- és védekezőszer hiánya okozott. A két világháború között tekintélyes tért nyertek a direkttermők. 1944-45 három hónapos frontküzdelmei, majd a móri és csókakői szőlők tulajdonosainak tekintélyes részét adó németség kitelepítése, az 1950-es évek mezőgazdaságot háttérbe szorító intézkedései, azután pedig a mennyiséget a minőség rovására előtérbe helyező szemlélet mind hozzájárultak ahhoz, hogy a móri bor az utóbbi időben veszített a századfordulón kivívott jó hírnevéből. A Móri-borvidék önálló besorolását, a neszmélyitől való elkülönítését először 1900-ban kérte, de csak az 1924. évi bortörvény adott helyt a törekvésnek. A két világháború között a területhez a Fejér megyei Mór, Bodajk, Csókakő, Csákberény, Nagyveleg és Pusztavám, valamint a Komárom megyei Császár tartozott. Az 1960-as években a szakirodalom Mórt, Pusztavámot, Csókakőt, Csákberényt és Sőrédet jelölte meg a borvidék helyiségeiként. (Katona-Dömötör, 1963. 66.) A jelenleg hatályos jogszabály szerint Csákberény, Csókakő, Mór, Pusztavám, Sőréd, Zámoly községeknek a szőlőkataszter szerinti első és második osztályú területe tartozik ide. A móri borvidék illetve a Móri-árok és Zámolyi-medence tehát csak részben fedi egymást, a borvidék a Bakony és Vértes Mór körüli területére korlátozódik. A paraszti gazdálkodásban a búza és a bor mindig szorosan összekapcsolódtak, a jókívánságok közt az első sorba kerültek, a megélhetés, a jólét jelképének számítottak. Ennek megfelelően a gazdálkodásban az aratás mellett a szüret is igen jelentős eseménnyé emelkedett. A>szőlőhegyek féltett kincsének begyűjtésére, borkészítéshez történő feldolgozására vidékünkön október első felében - középen került sor. A kezdő nap az ország borvidékein a földesúr, a tanács, a hegyközségi elöljáróság vagy a hagyomány által volt meghatározva, így Eger környékén Mihály (szept. 29.), Kőszegen és a Somló-hegyen Orsolya (okt. 21.),Tokajban Simon-Juda (okt. 28.) napjában. A Balaton-felvidéken, s mondhatni a Dunántúl nagyobb részénTerézia napján (okt. 15.) kezdődött a szüret. A földesúri járandóság, a dézsma rendszerének fennállása idején Csókakőn is csak Trézia naptól lehetett szüretelni, még akkor is, ha előtte már pusztult a termés. Ezt az időpontot a jobbágyvilág elmúltával, a gazdánkénti külön szedés korában is, a legutóbbi időkig megtartották, azzal, hogy mindenszentekig (nov. 1.) illett bevégezni. Az azonos időben kezdés régebbi, szigorúbb kötöttségének más falvakbeli lazulásával a szőlő érettsége határozta meg a kezdetet. Csákváron említették a század első harmadára utalva: „Kiment öreganyám a szöllőbe, megmarkút egy fürtöt, összenyomta, asztán ha ragatt a keze, akkor hazaérve monta: Na, gyerekek, hónapután szüretülünk! Mer akkor má édes vót a szöllő, ha ragatt." A szüreti előkészületeket egy-két héttel, néhány nappal korábban a gazdák már elvégezték. Megvásárolták a szüreti ebédre szánt birkát, kimeszelték a présházat, pincét, elmosták, előkészítették a szüreti edényeket, eszközöket, bekénezték (áslangóták) a hordókat. A felkészülést követte a szüret, a legszínesebb, legünnepélyesebb közösségi munkaalkalom. A gazda szőlőterületének nagyságától függően végezhettek egy nap alatt, ám máshol 3-4 napig is betartott. 505