Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

koszorúval egykor az uraságot körülfogták. (A magyar nyelvterület más részéről és szerte Európából ismeretes az a szokás, hogy az aratás végén a földtulajdonost kévével fogták körül, abba kötötték.) A munkások ebéd utántól estig, amíg kedvük és boruk el nem fogyott, tartották az aratóbált. Zene ritkán szólt, legfeljebb ha valamelyik kaszásnak volt harmonikája, az játszott rajta. Inkább csak danútak. Sárkeresztesen, a gróf Károlyi család másik falujában a marokszedő lányok, asszonyok a munka befejezésekor fonták az aratókoszorút. Kerekre formázták, búzavirággal, pipaccsal, szarkalábbal díszítették. Sok zabot tettek bele, melynek erős, zöld szára tartást és színt adott. Az aratást rendszerint már délelőtt bevégezték, így délután a koszorú elkészültével kaszákkal, gereblyékkel együtt, ahogy voltak, porosan, izzadtan vonultak fel az uradalom helyi képviselője, az intéző lakásához. Az éneklő menetben két marokszedő vitte gereblyenyélen a koszorút. Az intéző házánál az aratógazda szólt pár szót a becsületesen elvégzett munkáról, majd vers kíséretében adták át koszorújukat az uradalmi vezetőnek. Az intéző a 39 pár aratónak és a bandagazdának összesen 40 liter bort hozatott, kik azután ének, esetleg tánc közepette fogyasztották el. Este a kocsmában aratóbállal ünnepelték meg a legnehezebb paraszti munka befejezését. Csákváron az aratás végén a Németkert-aljában, gyepes zöld területen köszöntötték meg az intézőt. Ide vonult az aratócsapat, élén az aratógazdával, mögötte két lánnyal, kik a koszorút vitték, majd a kaszás férfiakkal és a sarlós marokszedőkkel. Az egész csoport ünneplőbe öltözött, a lányok magyarruhátvettek magukra. Aratókoszorújuk búzakalászból készült, nem virág, hanem nemzetiszínű szalag díszítette. A hintón megérkező intézőt az aratógazda felköszöntötte, megköszönte neki a munkalehetőséget, s mindazt a jót, amit kaptak. A lányok odaadták a koszorút, az intéző nyugtázta, majd éjszakába nyúló mulatság következett, melyhez az uradalom adott bort. Zámolyon az aratás végén kötötték a buzakoszorut, pipaccsal, búzavirággal díszítették, szalagokkal fonták át. A munka végeztével a 60 pár arató kaszástul, sarlóstul a földről az intéző házához vonult. A menet élén két kettőző lány haladt, akik a koszorút vitték. Vers kíséretében adták át, az intéző megköszönte és bevitte, majd megvendégőte a társaságot, áldomást adott, bort hozatott. A kastély előtti füves téren kezdetét vette az aratóbál, hol a munkások énekeltek, zenére táncoltak. Iszkaszentgyörgyön az intézőhöz hangos ének- és harmonikaszóval vonultak fel az aratók. Elöl az aratógazda, utána magyarruhás leányok, kezükben koszorúval, majd a többi arató. Nemcsak szép koszorút, hanem általuk kötött szómakalapot is vittek ajándékba. Az intézőtől szintén bort kaptak, háza udvarán nagy bált tartottak. Madarassy László (1880-1943) néprajzkutató 1931-ben tipologizálta az aratókoszorúkat. (Madarassy 1931,161167.) A fehérvárcsurgói, a sárkeresztesi, a csákvári és az iszkaszentgyörgyi az általa kalászkoszorúnak nevezett, falra akasztható típushoz állt a legközelebb. Viszont a magyaralmásiaké és a bodajkiaké leginkább a kalászkoronára emlékeztetett. Magyaralmáson az aratókoszorú behozatalát úgy említették, behoztuk a zászlót. A legény által vitt zászló feldíszített zöld ág, egy kisebb, szép formájú fának a teteje volt. Négy sarkára búza, árpa, zab, rozs szalmájából font kosarat kötöttek, továbbá búzavirággal, szarkalábbal, gabonacsokorral, esetleg zsebkendővel díszítették. A120 pár, az aratók és marokvágók a zászlót követve nótaszóval mentek a faluba, vonultak a kastélyhoz. Az aratógazda (21 évig Németh József) pár szóval felköszöntötte az 500