Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

nem a családból, hanem a közelebbi-távolabbi rokonságból kikerült idősebb asszonyok mosták le, vagy legalább arcát, kezét, lábát megtörölték, „nehogy anékünn menjen", tehát tisztán jusson a másvilágra. Amosdatást öltöztetés követte. Az idős öltöztető asszony esetenként a falu elesettebbjei közül került ki. A halott ruháiból -különösen ha nő volt - öltöztetőjének régebben majd mindig járt valamennyi. Aférfi halottat egyik hozzátartozója vagy a falubeli borbély meg is borotválta. A megmosdatott halottat mindig illendően, ünneplőbe, legjobb ruhájába öltöztették. A ráadott viseletet a halott neme és életkora határozta meg. A férfiakat századunkban fehér ingbe, sötét ruhába, 1945 előtt gyakran a vőlegényként viselt zsinóros posztóöltözetébe bújtatták. A század elején még bőgatyát adtak a halottra. Lábára fekete színű harisnyát húztak, ritkán csizmában temették. Akaiapját mellére rakták vagy a koporsóban a feje mellé tették, de sokszor anélkül temették. Az elhunyt asszonyok viseletének színét életkoruk determinálta. A fiatalabbakat világosabb, az öregebbeket sötétebb színűben fektették a koporsóba. Náluk is előfordult, hogy az ekkorra tartogatott sötét árnyalatú esküvői, menyasszonyi ruhában temették őket. Lábukra csak harisnya, másoknál cipő is került. Fejüket inneplő keszkenyővel kötötték be. A nagylány halottat menyassszonynak, a legényt vőlegénynek öltöztették fel. Alanyra fehér színű ruhát adtak, haját befonták, feltették kontyba, rá mirtuszkoszorút illesztettek; a legény sötét színű ruhájának kabátjára bokrétát tűztek. A csecsemőt pólyában, a kisgyereket ünnepi viseletében temették. Akatolikus kezét összekulcsolták, rá illetve ujjai közé olvasót tekertek. A reformátusoknál a kezeket ritkábban a test mellé helyezték, gyakrabban a mellen imára kulcsolták, a vallásosabbaknál, főleg az asszonyoknál bibliát, zsoltáros könyvet tettek belé. A temetésre felkészített, felöltöztetett halottat a háztól temetés szokásának fennálltáig, tehát általában az 1960-as évek végéig, otthon az első vagy egyetlen szobában, a „szoba közepire" ravatalozták fel, így tették ki közszemlére. Előbb koporsó nélkül ravatalozták fő, majd a koporsó meghozatala után abban is. A régebbi gyakorlatra a koporsó nélküli ravatalozás utal. Sárkeresztesen, Mohán, Iszkaszentgyörgyön, Fehérvárcsurgón négylábú alacsony szalmafonatos fekvőhelyre, a lészára, Csákberényben deszkapriccsre, Sőréden összetett székekre helyezett deszkákra ravatalozták a halottat. Teste illetve feje alá szalmazsákot, fehér lepedőt és párnát tettek. A lepedőt és a vánkost együtt Sárkeresztesen az öregek halotti ruhaként emlegették. A halottas lepedők területünkön közönséges vászonlepedők is lehettek, de gyakrabban finomabb vászonból szőtt, más alkalmakkor nem használatos díszlepedők, gyócslepödők voltak, melyeket három oldalukon slingőtek, illetve fehér vagy fekete színnel hímeztek. Ezekből a nagyméretű lepedőkből minden háznál nem lehetett találni, így családon, rokonságon belül kölcsönözték egymásnak. Csak ravatalozás célját szolgálták, nem temették el a halottal, családon belül öröklődtek. Ravatalozáskor az elhunytra egy további leplet is borítottak, amit szemfödélnek neveztek. A katolikusoknál a halott mellett két szál gyertyát égettek, egy pohárba pedig szentelt vizet öntöttek. A látogatók pár szál búzakalászt vagy egy bukszusbokor ágát ebbe mártották, így hintették meg kereszt alakban az elhunytat. A ravatalt a magyar nyelvterületen többféle nyujtópadnak, nyujtóztatónak nevezték. Területünkön a halottra azt is mondták, kinyujtózott. Ezzel összefüggésben élt Sárkeresztesen az a hiedelem, hogy aki meghalt, hosszabb lett, megnyúlott. Vizsgált falvainkban a lélek szabad útjának biztosítása érdekében vagy egészség-476