Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

kezdődött, ott gyűltek össze a vendégek, kiknek italt, sült tésztákat szolgáltak fel, és onnét indultak a templomba. (Wekerle, 1896.106.) A felöltözött, ékes viseletű menyasszony megjelenésével rögvest a figyelem középpontjába került, kíváncsi tekintetek kísérték minden lépését. Anyja, idősebb nőrokonai szipogva kezdték siratni, búcsúztatni. A menyasszony is elérzékenyült, sírt valamennyit, amit el is vártak tőle. A vőfélyek pálcájukkal megverték a gerendát, eltiltották a zenét, a lármát és megkezdődött a menyasszony búcsúztatása. A menyasszonyt ugyanis kétszer kérték ki és ugyanennyiszer búcsúztatták: először az esküvőre, másodszor, hogy elvigyék a vőlegény es házhoz. Az első búcsúztatás kezdetekor a menyasszony egyes résztvevőket, tisztségviselőket megajándékozott. Lakodalom idején a leány illetve szülei által történő ajándékosztás régi szokás a magyaroknál. (Radvánszky, 1986. 149.) Erdélyben a 18. században az ifjú menyecske anyja a mulatság harmadnapján osztotta ajándékait a násznagyoknak, vőfélyeknek, nyoszolyóasszonynak, - leánynak; a násznép elejének pedig néhány arany- vagy ezüstskófiummal, selyemmel varrott keszkenyőt nyújtott át. (Apor, 1978. 113.)Területünkön Sárkeresztesen a menyasszony a násznagyoknak tányéron adta át a fehér zsebkendőt, melybe előzőleg a monogramot hímezte. Kérő szavakkal szólt: „Fogadják tőlem szeretettel ezt a csekély ajándékot!" Az eljegyzés és a lakodalom alkalmával a vendégeknek történő kendőadás népünknél, de a szomszédos nemzeteknél is elterjedt szokás volt. A palócoknál és a barkóknál az eljegyzést kendőnek is nevezték, mikor a lány nemcsak a legénynek adott jegy kendőt, hanem a vendégeknek is ajándékozott illetve a rokonoknak is küldött. A palóc lakodalom kezdetén a kikérő vőfély több tucat kendőt kapott. (Bakó, 1987. 83-87, 10; Paládi Kovács, 1982.134.) Fehérvárcsurgón a menyasszonytól és két vőfélyétől a vőlegény valamint a két násznagy narancsba, esetleg almába szúrt szép szál rozmaringot kapott. Ezt azután a lakodalmas menet elején a két násznagy kézben vitte, és ugyanígy a vőlegény. Nem is hozták vissza, hanem a községházán illetve a templomban elajándékozták. Indulás előtt a nyoszolyóleányok zsebkendőt adtak a násznagyoknak és feltűzték nekik a násznagycsokrot. Iszkaszentgyörgyön a két násznagy a megkapott almát, a beleszúrt rozmaringgal ugyancsak a menet élén vitte. (Németh, 1976. 95.) Csókakőn a menyasszony és a két nyoszolyólány maga vitte az almába szúrt, feldíszített rozmaringot, amit azután a templom sekrestyéjében hagytak a pap, a harangozó és a tanító részére. A narancs tehát az almához és a rozmaringhoz hasonló funkciót kapott, szerelmi jelkép volt. Az almába illetve narancsba tűzött rozmaring, mint lakodalmi dísz, vizsgált tájegységeink határát meghaladó körben elterjedt. A Velencei-tó mellett Pákozdon, Sukorón, Nadapon az esküvői menetben a koszorúslány vitte. (Pesovár, 1983. 31.) Székesfehérvár parasztpolgár Felsővárosában a régies vőfélybotot a narancsba tűzött, feldíszített, méteres hosszúságú rozmaringszál adta. A 17. század nemesi lakodalmaiban a násznagy kérte ki a lányt, bő szavakkal emlékeztetve a szülőket, hogy a vőlegény részére ígérték. A lakodalom napján a menyasszony apjától, anyjától történő búcsúztatása szintén násznagyi feladat volt. (Apor, 1978.101,107.) A18. és 19. század fordulóján kiadott szövegek a búcsúztatást mind a násznagy, mind a vőfély kötelezettségei közt felsorolták. (Bakó, 1987. 143.) A régi hagyománnyal egybevágóan Fehérvárcsurgón a századfordulón a násznagy szólt az esküvőre indulás előtt (Varga, é. n. 3.): 428