Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

A csókakői bekérő vers tartalma alapján úgy tűnik, mintha a vőlegény násznépe ismeretlen földről érkezne. Az idegeneket pedig egykoron nem mindig fogadták szívesen. A színlelt bizalmatlanság nyilvánult meg az újonnan érkezettek számára feltett találós kérdésekben. Iszkaszentgyörgyön a násznagy szinte vizsgáztatta a kikérő sereget a bibliából és a zsoltárokból. Ha senki sem tudott felelni kérdéseire, még vissza is küldte őket, jöhettek újból. (Németh, 1976.95.) Csókakőn némelykor a vőlegény népe az érkezés igazi okát nem fedte fel, hanem csak jelképesen utalt rá. Arról beszéltek, hogy „elveszett a nyáj, a nyájjal egy kisbárány, együttünk megkeresnyi." Hiába volt azonban a szép szó, mert a kacifántosabb kiadó násznagy próbára tette a vőfényt: „Hol van, mikor se kinn, se benn, se lent, se fönt?" Erre a vőfénynek az ajtófélfák közt lábával magát kitámasztva, kifeszítve a magasban kellett megállnia. Másik kérdésre tudni kellett, hogy mikor lehet behozni egy rosta vizet. (Ha megfagy.) A hasonló feladványok egymást követték. Élénk, vidám párbeszéd, kérdezz-felelek játék, küzdelem alakult ki, melynek célja a szórakoztatáson túl a legény feltűnő, de formális, időleges megakadályozása volt a lány elvitelében. Az effajta játék sokfele elengedhetetlen részévé vált a lakodalomnak, s nemcsak a menyasszonynak, hanem ágyának, illetve más személyeknek, tárgyaknak kikérésére is irányulhatott. A feltett kérdések egyaránt lehettek bibliai, irodalmi vagy paraszti eredetűek. Csókakőn a vőlegény násznépének megérkezésekor kezdték árúnyi a rozmaringot. A rozmaringágakat előző este a nyoszolyók a vőfények segítségével - a részükre adott vacsora után - díszítették fel a menyasszonyos háznál. Keskeny szalagokat kötöttek sűrűn a rozmaringszálakra. Másnap tányérról árulta a násznagy, hangosan kiabálva: „Eladó a rozmaring!" A kapott pénzt esküvőre indulás előtt a vőlegény zsebébe dugták, ezt tartották a fiatal pár első keresményének. Azért is odaadták nekik, hogy pénz nélkül ne menjenek esküdni, mert így életük során soha nem maradnak kereset nélkül. A napjainkban is élő szokással a fiatalok az utóbbi években már több ezer forinthoz juthattak. Húszasnál kevesebbet nem illik adni, de a százast is könnyen odadobják. Az ifjú pár megsegítésére virág ellenében pénz szedése Magyarországon többfele szokásban volt. így az Ormánságban a menyasszony végső kikérése előtt sok-sok bokrétát osztottak pénzért a násznépnek. (Kiss, 1986.172.) Népünknél a lakodalmi szokásokban a rozmaring több helyen fontos szerepet kapott. A középkor végén a kiváltságos rétegeknél még a menyasszonyi koszorú legszükségesebb virága, a tisztaság és a szűziesség jelképe volt, de később a parasztság körébe szorult vissza. Idővel a lakodalmakban a fiatalság díszévé vált. így lehetett a vőfény jele, feltűzték az ifjú pár ruhájára, sőt néhol a lakodalom további résztvevőire is. (Újvári, 1972. 18,28.) Az ifjú pár viselete Mindig a lakodalom nagy eseményének számított a menyasszony öltöztetése. Vizsgált területünkön különösen ügyeltek rá, hogy a vőlegény megérkeztéig ne kezdjenek hozzá, nehogy szégyenben maradjanak, ha a kikérők mégsem jönnének. Az őtöztetést az édesanya, a testvérek, az idősebb nőrokonok, esetleg a barátnők végezték. Szinteréül a hátsó szobát vagy a kamrát, néhol a szomszédos házat választották. A menyasszonyi ruha a századfordulón még lényegében megegyezett az ünnepi viselettel, a falu hagyományos viseleti darabjaiból állt össze. A már alsóruhává 425