Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

jegykendőből és abba tett 2-8 fejkendőből, zsebkendőből állt. A kendők számát, minőségét a menyasszony anyagi helyzete, díszítettségét pedig ügyessége határozta meg. Sárkeresztesen az 1920-as években a fehér színű sifonból készült jegykendőbe világos és sötétebb selyemkendőket tettek. Csákberényben a századfordulón a jegyet a lány úgy adta a legénynek, hogy hat-nyolc selyemkendőt helyezett egy jegykendőbe. (Sárkány, 1966.) Fehérvárcsurgón a század elején szépen kivarrott „szederfaleveles" zsebkendőbe tették az összehajtogatott három-négy selyem fejkendőt és ugyanannyi zsebkendőt, de mindegyiket úgy, hogy a rávarrott minta fölülre essen. Az így elkészített csomag négy sarkára és közepére Székesfehérváron vásárolt művirág bokrétát tettek. Mohán egyetlen, de vőlegényi bokréta díszítette a négyszegletesre hajtott, fehér színű, kivarrott gyócs (gyolcs) kendőt, melybe selemkendőket és zsebkendőket helyeztek. Hazánk északi részén, a palócoknál szokásban volt, hogy a becsomagolva átadott kendőket 50-60 beleszúrt fényes brosstűvel díszítették. (Bakó, 1987.88.) Mohán ehhez hasonlóan a gyolcsra szalagot tettek, de nem varrták rá, hanem 99 gombostűvel úgy tűzték hozzá. A jegyül adott kendők számának szerfölötti megszaporítása a paraszti jólétet juttatta kifejezésre. Zámolyon a tehetősebb reformátusoknál a szalagokkal körülvarrt, szedett selyemkendők száma elérhette a húszat is. (Demeter, 1973.3.) Az előbb dobozszerűen hajtogatott, csomagot formázó kendők a polgárosodás, a város hatására idővel ténylegesen dobozba kerültek. Fehérvárcsurgón a két világháború között a menyasszony násznagya díszes dobozban adta át az eladó lány által küldött, kihímzett 6 fejkendőt a vőlegény násznagyának. (Hadházy, 1967.11.) A zámolyi katolikusoknál a 4-5 jegykendő megintcsak díszes dobozba került, ám itt a vőlegény, illetve édesanyja vásárolta. Kibontására csak a lakodalom után került sor. (Demeter, 1973.3.) Csókakőn a vőlegény képviseletében násznagya adta át a jegykendőt. Pontosabban a menyasszony násznagya tőle egy szalaggal átkötött kis csomagot vehetett át, melynek tartalmát három különböző színű selyemkendő képezte. (Horváth, 1967.1.) Sárkeresztesen esetenként vett a legény kendőt. Ilyenkor itt és más falvakban is a lány a legénynek jegyként esküvői viselésre iingöt (inget) adott. Ez egybevágott azzal a magyar nyelvterületen elterjedt régebbi paraszti gyakorlattal, mely szerint a lány jegyruhával (ing, gatya, kendő) tisztelte meg a vőlegényét, melyet ő a lakodalomra vett fel. A lány beleegyezésének elnyerése, a mindezt jelképező kendő megszerzése értéknek számított. Magyaralmáson ezért a menyasszony násznagyától a vőlegény násznagyának úgy kellett megvennie. „A cél az volt, annyi pénzt adjon érte, ami semmi esetre sem kevés és nem is túl sok, de ahhoz elég, hogy a faluban híre szaladjon, lám, mennyit ér ennek a legénynek a lány." (Nagy, 1975.2.) A régi szokások szerint országunkban többfele a legény a lánynak eljegyzéskor fényesre csiszolt arany vagy ezüst pénzt, jegy pénzt adott, némelykor piros almába szúrva. Másutt a lakodalom előtt azzal az indoklással adtak a lánynak pénzt, hogy ne kizárólag a maga költségén kelljen elkészíttetnie a menyasszonyi ruhát. A vizsgált terület több falujában viszont a jegykendő ellenében vagy ahelyett adta a vőlegény, illetve képviseletében apja, násznagya a jegypézt. Fehérvárcsurgón a század elején ezt menyasszonypénznek is nevezték. Összegében a két násznagy az egyéb vagyoni feltételekről történő alkudozás során egyezett meg, mely időre a fiatalokat rendszerint kiküldték „lencsét válogatnyi". A jegypénz viszonylag nagyobb összeget tett ki, sokszor futotta belőle a menyasszonyi ruha ára. Hozzá képest kevesebb, fele-negyede 405