Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

elvárják-e őket. Igenlő válasz esetén ismerősük kíséretében valamennyien átvonultak. Egyelőre üres asztalnál fogadták és ültették le őket. Rövid, az általánosságokat érintő beszélgetés után a vendégek előadták céljukat, engedelmet kértek a háztájék megtekintésére. Az engedély elnyerését követően a háztúznézők kivonultak, de a vőlegény családjával és násznagyával bentmaradt. Rögvest megbeszélték, hogy mennyire tetszik a mennyasszonyjelölt, mi várható tőle. A háztájnézők pedig a gazdaságot szemlélték meg, rákérdezve a lányra, hogy tetszik-e, mit szól hozzá, van-e kedve idejönni. A szemlélődés kedvezőtlen alakulása esetén, a lány násznagya beszólt a házba, bocsánatot kért a zavarásért, és valamennyien elköszöntek. Elégedettség esetén viszont megkezdődött az egyezkedés a hozományban és hitbérben. Mikor meglett a konszenzus, a lány odaadta a jegyet, azután ettek-ittak, mulattak. Néhol hermonikást hívtak, annak zenéjére táncoltak. Leánykérés A házasságkötés megelőző - korábbi századokban jogkövetkezményeket előidéző, hivatalosnak tekintett - fontos esemény volt a leánykérés és eljegyzés. Egykor a leánykérés a szokáskör önálló eseményét képezte, később beleolvadt az eljegyzésbe. Az elkülönülés vizsgált területünkön a két világháború között már csak a módosabb családok körében maradt meg. A kevésbé tehetőseknél, illetve az egyszerűbb típus alkalmazása esetén a kérés három elkülöníthető mozzanatot foglalt magában: a lány feleségül kérését; az alkudozást és megállapodást az anyagiakban; végül a jegyváltást. Amennyiben az udvarlás, a párkapcsolat mindkét család tetszését elnyerte, a fiatalok vagy a szülők megbeszélték az egybekelést. A legény a lány szüleinek tudtára adta szándékát, kik közölték vele, hogy érdemes-e kérőt küldeni. Az időpont megállapításába rendszerint bevonták a szülőket, bár nagyobb szava a lányos háznak volt. A házasság előkészítésére, a vagyoni kérdések rendezésére, majd a házasságkötésnél történő közreműködésre mind a két család egy-egy tekintélyes férfit kért fel. Ók azután násznagyi minőségben az eljegyzés szóvivői, majd az esküvő tanúi, a lakodalom vezető tisztségviselői lettek. Leginkább közeli vérrokont (az apa vagy anya férfitestvére, később a nővér férje, a házasulok bátyja), illetve műrokont (keresztapa) ért a megtisztelés. A kiválasztásban egyetlen községen belül is érvényesülhettek eltérő szempontok. Századunkban Zámolyon a katolikusoknál általában a keresztapa látta el a feladatot, míg a reformátusoknál a legközelebbi rokon, főleg a sógor. (Demeter, 1973.4.) Ritkán, de kértek fel násznagyul családon kívüli, társadalmilag kiemelkedő, tekintélyesebb, vagyonosabb középkorú férfit is. Akiválasztásnál tehát a rokoni, bizalmi, vagyoni, alkalmassági szempontok egyaránt szerepet játszottak. Wekerle 1896-ban a násznagy lakodalombeli szerepét hangsúlyozva írta: „A násznagyi hivatalt érettebb korú, tekintélyesebb férfiak látják el, ha a rokonságban ilyet nem találnak, akkor az elöljáróságból kérnek meg valakit erre a tisztre. Sok faluban van egy tekintélyesebb férfi a nép között, aki majdnem minden lakodalomban mint násznagy szerepel és ezt a hivatalát ünnepélyes méltósággal intézi, a pohárköszöntőkhöz és a versmondáshoz jól ért, egyáltalán a sikeres, szerencsét ígérő lakodalom elmaradhatatlan alakjának tartják." Azt is megemlítette, hogy menyasz-400