Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

Keresztelő A körösztülő a család igen jelentős ünnepe, egyben az egyházba, a faluközösségbe fogadás rítusa volt. Időpontját mindenekelőtt a gyerek állapota határozta meg. Ha a bába azt ajánlotta, akkor még aznap, legkésőbb másnap megkeresztelték a gyenge újszülöttet, sőt, a gyorsan kihívott pap azonnali házikeresztelőt tartott, nehogy pogányként haljon meg a kicsi. Az idősebbek arra is emlékeztek, hogy végszükség esetén a bába keresztelt. Zámolyon úgy mondták: „Mikor megszületett a gyerek, de igen gyönge vót, a bába mindjárt ráadta a keresztvizet." Az ilyen, másfele szárazkeresztelőnek nevezett eljárást az egyházi előírások szigorúan tiltották. Ugyanakkor az egyház számára régen fontos szempont volt, hogy a keresztelő minél hamarabb, legalább egy héten belül megtörténjen. Ennek nyomán századunk elején területünkön is rövid időn belül kereszteltek. Iszkaszentgyörgyön az újszülöttet másnap már vitték keresztelni. (Németh 1976, 97.) Fehérvárcsurgón általában már a szülés utáni vasárnap megtartották a keresztelőt, kivéve ha a világrahozatal péntekre vagy szombatra esett. Ilyenkor a következő vasárnapot jelölték a keresztelés napjául. (Hadházy 1969,51.) Később a két kistáj falvaiban rendszerint a szülés után kettő-négy héttel, vasárnap került sor a szertartásra. Ekkor is voltak akik a gyereket már egy-két hetes korában vitték a templomba. Racionális okok, a sürgető tennivalók, az asszony mielőbbi munkábavonása a gyorsabb keresztelőre kényszerítettek. (Az anyától egyébként is elvárták, hogy a szülés után harmadnapra, legkésőbb egy hétre felkeljen.) Ahol nagyobb ünnepet akartak tartani, megvárták az asszony erősödését, s egy-két hónap múltán kereszteltettek. A kisgyereket a keresztelő napján régebben a bába, újabban az édesanya öltöztette fel - különös gonddal, a lehető legszebben. A csecsemőkelengye kisrékliből (kising,) pántlikás fejkötőből, pelenkából állt. Az újszülöttet négysarkos, négyszegletes pólyapárnába, pólyavánkosba tették. Ennek sarkain lévő kötővel átkötötték. Mielőtt a házból kivitték, hímzett fehér takarót borítottak rá. Sárkeresztesen, Mohán, Fehérvárcsurgón a születéstől a fiúk kezére, csuklójára kék, a lányokéra, piros szallagot kötöttek. Az eljárást úgy indokolták, hogy ezzel ékesítették a gyereket, és ily módon adták tudtul mindenki számára a nemét. Az élénk színű szalag eredendően elhárító célt, a természetfeletti erővel rendelkező, rontó lény figyelmének elterelését szolgálta. Ezt bizonyítja a csókakői hiedelem: a kicsinek azért szoktak sárga szalagot kötni a csuklójára, nehogy szemmel megverjék. (Gémes 1960,10.). Akét világháború között és 1945 után gyakran öltöztették a fiúkat kék, a lányokat rózsaszín ruhadarabokba. A keresztelőre érkezőket pálinkával, kávéval, kuglóffal kínálták. A katolikusoknál a keresztelőre a gyerekkel a bába és a keresztanya ment. A reformátusoknál az összegyülekezett komaasszonyok és komák a bába vezetésével valamennyien elvonultak a templomba, így sokszor egész sereg keresztszülő kísérte az újszülöttet. A komaasszonyok a kisgyerekeket fölváltva vitték, legelőször és legtovább az első komaasszony utána rangsor szerint a többiek. Korábban a szülők egyik felekezetnél sem mentek a keresztelőre, megjelenésükhöz azonban az egyház mindinkább ragaszkodott. Csákváron az 1920-as években, több faluban azonban csak a II. világháború után érte el részvételüket. A keresztelőre az istentisztelet illetve a mise végeztével, templom alatt, a gyülekezet jelenlétében került sor - a szertartási előírásoknak megfelelően. A reformátusoknál valamennyi komaasszony felsorako-386