Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
november elejére egyre ünnepibb külsőt kaptak, az egész évi gondozást, virágültetést csokrokkal, koszorúkkal koronázták. A szokás hasonló alakulását figyelhetjük meg a többi községben is. A halottak lelki üdvéért történő gyertyagyújtás országosan elterjedt. Vidékünk katolikusai máig gyakorolják. A gyertyaégetésre odahaza, de méginkább a sírokon kerül sor. Imádkozni ugyancsak szokás a síroknál. Sörédi hagyomány szerint aki mindenszentekkor a temetőben a halottakért elimádkozik öt Miatyánkot, ugy annyi Üdvözletet, továbbá egy Hiszekegyet, a dicsőségest, az biztosan elnyeri a búcsút. A magyar nyelvterület némely településén, így a bukovinai Andrásfalván mindenszentek délutánján a pap vezetésével ünnepélyes körmenet vonult a temetőbe, s ott a résztvevők az ősökért imádkoztak. Egykor Mohán a katolikusok ugyanezen este papjuk nélkül, összeszedve magukat, csoportosan mentek ki a temetőbe. A kapuhoz érve köszöntötték az elhunytakat: „Aggyon Isten jóestét halottak! Ti is uanok vótatok, min mi; Mi is uanok leszünk, min ti!" Azután a temető szép barokk keresztjénél gyertyát gyújtottak és imádkoztak, majd ki-ki saját hozzátartozói sírjánál végezte el ugyanezt. A minden ember számára eljövendő elmúlásra figyelmeztető mohai mondatok változatai a sírfeliratokon hazánkban többfelé megtalálhatók. Sokfelé élt a hiedelem, hogy mindenszentek éjszakáján a halottak kikelnek sírjukból. Területünkön is több helyen így vélekedtek. Különösen figyelemreméltó egy bodajki hiedelemtörténet. „Mindenszentek estéjén gyászmise van. A végin, mikor harangoznak, jönnek ki a hívek a templombul, ugyanakkor a halottak szellemei mennek be a templomba. A nagyanyám monta, hogy egyszer valaki ilyenkor elalutt a templomba. Ugye még csak gyertyavilágitás vót, nem vette észre a segrestyés mikor bezárta a templomajtót. Az meg ott alutt és arra ébrett, hogy a halottak úgy miséznek, mint előtte az élők. Végignézte a halottak miséjét és sokat fölismert köztük. Másnap reggel, mikor a segrestyés nyitotta az ajtót, már tiszta fehér vót a haja ennek az embernek. Megőszüt a rémülettű, hófehér vót a haja." A magyaroknál szokásban volt a halott etetése. A család bőséges lakmározása után éjszakára halottainak is terített, hogy ha éjféltájt a sírjukból kikelve hazalátogatnak, legyen mit fogyasztaniuk. Ezzel a hiedelemmel hozható összefüggésbe egy Sőréden feljegyzett történet. „Vót két körösztleányom, má előbb meghaltak. Mindenszentekkor egyikér imádkoztam a templomba misekor, másikér imádkoztam a temetőbe. Asztán azon az éjjelen mind a kettő megjelent. Mintha a konyhábo zörögtek vóna, asztán kimegyek ámomba, asztán terítették föl szépen az asztalra az ujj tányérokat. Asztán mondom nekik: - Ó, milyen jó, hogy vettem ezeket az ujj tányérokat, mostan fő tuggyátok teregetnyi. Mind a kettő eggy hangon monta: -Máma ilyenbű ebédelünk. Es avva én fölébrettem." Nyilván a halottaktól, a hazajáró lelkektől való szorongás, az irántuk érzett tisztelet nyomán nem végeztek több vidéken mezei vagy más munkát mindenszentek körül. Erre vezethető vissza az iszkaszentgyörgyi vélekedés: „Halottak hetibe semmit nem szabad eraknyi" azaz eltenni. Csákváron azt mondták: Halottak hetibe savanyúkáposztát nem tanácsos hordóba rakni, mert elpuhul. Hagyományosan országszerte mindenszentekkor fogadták fel a cselédeket. Vidékünkön is ez volt a szógák fogadásának napja. A cselédek ekkor nyilatkoztak 373
