Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
megye) Brunswick család díszítette fel az első fenyőt. Ismert, hogy a szokás ezután a városokban terjedt el, s természetes, hogy a palotavárosi iparosoknál, parasztoknál előbb jelent meg, mint a környező falvakban, nevezetesen már a múlt században. A helyi sajtó a századfordulón már a karácsonyest természetes kellékének tekintette és rajzon is megjelenítette a kivilágított karácsonyfát, alatta az ajándékokkal (SZFU 1901. dec. 25.). A 20. század első éveiben már nagy keletje volt a fenyőfáknak, melyeket a piarcon, előbb a Városháza terén (ma Szabadság tér), majd a két világháború között a Ponty vendéglő előtt, a Mária-képnél (ma Piac tér) árusítottak. A korabeli tudósítás szerint „az örökzöld fenyők már fogynak a székesfehérvári piacon, s a tűlevelű fácskák egész erdeje virul a templom előtti téren... Rövid egy hét alatt rengeteg fenyőfa fogyott el a székesfehérvári piacon." (SZV1913. dec. 23.) Érzékletes képet festettek az 1920-as években: „Minden esztendőben szent Karácsony előtt a barátok temploma mellett kizöldül a karácsonyfa vásár. Némelykor két hétel hamarabb, mint szent este, máskor meg csak egy héttel. A templom oldalához vannak támasztva a nagy fák, halomba hevernek a kisebbek. Minden karácsony előtt pontosan ugyanazon helyen árulják. Ez már vásári tradíció." (SZFU 1925. dec. 18.) A palotavárosi gyerekek hiedelme szerint a fát a Jézuska hozta, az angyalok díszítették. Szüleik a karácsonyfát parasztcsaládoknál az asztalra, a négyfiókos sublótra, iparosoknál, kereskedőknél a szoba központi helyére vagy a földre tették. Titokban díszítették fel. Elmaradhatatlan kellék volt a szaloncukor. Háborús, ínséges időkben, szegényebb családoknál azonban nem boltban vették, hanem maguk főzték, dióval, kakaóval ízesítették. Melegen szeletelték fel, papírba csomagolták, úgy rakták a fára. A ferencesek temploma előtti siflissátorban vásárolt mézesbábokat szintén felakasztották. A színes sifli (mézeskalács) figurák Jézuskát, Máriát, bölcsőt, lovat, lovas huszárt, babát, katonát ábrázoltak. A diót arany vagy ezüst sztaniolpapírba csomagolták, beleszúrt gyufaszálon függesztették fel. A piros almákból is került a fára. A dió és az alma jellegzetes gyümölcsei voltak karácsony ünnepének. Mindegyik ősi keresztény jelkép. (Bálint 1976. 83,87.). Gyertyák, csillagszórók, habkarikák tették hangulatosabbá a fát. Vagy amint egykor írták: „Örökzöld fenyőfácska, az apró égő gyertyákkal, csillogó dísszel, cukorkával, aranyos dióval bőven megrakva." (SZV1913. dec. 23.). Alá a módosabbaknál füge, narancs, szentjánoskenyér is került. Az ajándékozás szokása a jobb módú parasztcsaládoknál csak a II. világháború előtt jelent meg, s kizárólag a gyerekek részesültek benne. Székesfehérváron - a nyugat-európai nagyvárosok példáját követendő - 1910 körül tettek kísérletet a karácsonyi vásár meghonosítására. A város az engedélyt meg is kapta rá, de nem alakult ki a sátrak szokásos utcája a nagy kínálattal és forgalommal. A néhány felállított sátor rövid idő után eltűnt. (SZV1913. dec. 16.). Aki tehette, a belvárosi üzletekben vette meg a fáravalót. A századfordulón a bolttulajdonosok buzgón hirdették, hogy „Karácsonyfa díszítéshez szükséges színes arany és ezüst papírok, ezüst és réz színű csillogó szálak, dió aranyozáshoz való arany", (SZFU 1901. dec. 21.) karácsonyfára cukorkák, díszek, karácsonyi játékok, különösen babák és hintalovak kaphatók (SZFU 1905. dec. 25.). A19. század végi hallgatás után a századfordulón hirtelen megsokasodó hírlapi tudósításokról, hirdetésekről nyilvánvaló, hogy elsősorban nem a paraszti réteghez és nem róluk szóltak, a rájuk gyakorolt városi hatás miatt azonban figyelmet érdemlőek. 34
