Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

Sineai Szent Katalin (ápr. 30.) A középkor egyik legnagyobb hatású női alakja volt (1347-1380), aki Nagy Lajos királyunkkal is levelezett. (Bálint, 1977. I. 320.). Valószínűleg kalendáriumi hatásra alakult ki népies neve: Széna Kata. Területünkön is így ismerték. Ünnepét a népi hiedelem kizárólag a terméssel kapcsolta össze. A napján vagy hetében elvetett babból nem lehetett jó termést várni. „Szénás Kata hetibe nem jó babot űtetnyi, mer akkor csak virágzik, nem terem." (Sőréd) „Szénái Szent Katalinkor nem jó babot raknyi, mert csak széna (t.i. szára) terem." (Fehérvárcsurgó) „Április harmincadikán van Széna Kata, akkor nem jó a babot elvetnyi, mer csak a szára nő, hüvelye nem." (Csókakő) „Széna Kata hetibe nem szabad babot űtetnyi, mer akkor csak virágzik, nem terem." (Bodajk) Vizsgált területünkön rendszeresen említést tettek Szalma Katáról, Szórna Katáról is, kit hol Széna Katával azonosítottak, hol megkülönböztették tőle. Ám ez utóbbi esetben napját pontosan meghatározni nem tudták. A hiedelmek mindkét esetben azonos tőről fakadtak. „A bab ne Szórna Kata hetibe, hanem Széna Kata hetibe legyen elvetve. Szórna Kata van előbb." (Csákberény) „Szórna Kata hetibe nem szabad babot vetnyi, mer csak szára meg levele lesz." (Csákberény) „Szórna Kata hetibe babot nem szabad vetnyi, mer csak szórna lesz belülié." (Iszkaszentgyörgy) „Szalma Kata napján babot nem szabad vetni, mer szalma lesz csak, bab nem. De abban a hétben szabad." (Csákvár) „Babot Szórna Katakor nem köll raknyi, mer akkor nem lessz." (Fehérvárcsurgó) „A babot nem Szórna Kata hetibe köll vetnyi, mer akkor csak szára nyől, nincs rajta termés, szem. Előtte, utánna lehet." (Sárkeresztes) Az idősebb asszonyok némelyike e regulát napjainkig betartotta, de már ez a korosztály is példákkal emlegeti, hogy mennyire „nem lehet rá annyi", nem lehet benne hinni. Május 1. Az év ötödik, Maia római istennőről elnevezett hónapja a tavaszt, a természet teljes megújulását hozza magával. Az európai népek évszázadok óta megünneplik, örömmel köszöntik érkezését. Magyar nyelvterületen a tavasz eljöttét a májusfa vagy ahogy területünkön nevezik, a májfa megjelenése hirdeti. A felállított májusfa az ifjúság tavaszi szokásainak szimbolikus kelléke. Eredetét az egyszerű zöld ágakban, zöld lombokban kell keresnünk, melyekkel a középkortól május elsején a kerítéseket, kapukat, házakat díszítették. Általában május elsejére virradóra emelték, s mivel az egyház tanítása szerint ez a nap Fülöp és Jakab vértanúk ünnepe volt, a székelyeknél hajnalfának vagy jakabfának nevezték. Nyelvterületünk északi és nyugati részének egyes településein viszont más időpontban, május első vasárnapján vagy pünkösdkor állították a májusfát. A felállítást a hatóságok nem mindig nézték jó szemmel, mivel az esemény kapcsán nem kevés illetlenség történt. így azután az 1753-as háromszéki és 1773-as kezdi vásárhelyi statútum (szabályrendelet) is tiltotta azt. Tessedik Sámuel (1742-1820), a jeles pedagógus és gazdász Szarvason a haladás nevében harcolt és ért el eredményt a szokással szemben. Századunkban az általunk vizsgált vidékeken a májfa állításának két formáját 341