Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

nagyhét ideért, megkezdtük a nagytakarítást a meszeléssel. Három-négy személynek is munkát adott. Kiraktuk a bútorainkat, lemostuk, a szalmazsákokban szalmát cseréltünk, kiporoltuk az ágy térítőket, székeket. A nagymama meg meszelt. A mennyezetet lemostuk a portól. A mennyezet gerenda és deszka volt. A meszelés után következett a nagymosás. Nagycsütörtökön az utcát, udvart összetakarítottuk. Nagypéntek szigorú böjt. Reggelit nem kaptunk. Délben ettünk egy kevés sósvízben főtt bablevest. Délután meg rostán kukoricát pattogtattunk. így telt el a nagypéntek. Nagyszombat reggel minden szegény család sütött egy tepsi mákos kalácsot. Aki vágott disznót, egy sonkát abált meg. Nagyszombaton megszólaltak a harangok, melyek csütörtökön elnémultak. Nagyszombaton még az uradalmi cselédek is csak délig dolgoztak. Sok lány szolgált Budapest és Székesfehérvár városában, az ünnepre azok is hazajöttek. A sorozott katonák is jöttek haza. Minden üzlet zárva volt délután. Este ötkor volt a feltámadási körmenet. A Fő utcán szokott a menet elhaladni. Az ablakokban gyertyák égtek, még a más vallásúaknál, az üzletablakokban és a községháza abalakaiban is." (Horváth, 1984. 14-15.). Bizonyos mezőgazdasági munkákat kifejezetten a nagyhétre időzítettek. Az analógiára alapozva Sárkeresztesen, Mohán, Csókakőn, Bodajkon, Csákváron „a krumpli útetés mindig nagyhétbe vót, mer akkor nagy krumplik lettek". Csákberényben úgy mondták húsvét hetibe; az iszkaszentgyörgyiek szerint nagyhéten vagy nagypéntek hetibe kellett vetni. A hét második felétől egyenként sorra véve a napokat, a hiedelmek, szokások még gazdagabb világa tárul fel. Nagycsütörtök A nagycsütörtöki nagymisén még megszólaltak a harangok, hogy azután nagyszombatig elnémuljanak. Közismert szólással azt mondták: „Nagycsütörtökön a harangok ementek Rómába"; „Ement a harangok hanggya a pápáhó kegyelmet kérnyi". Más megfogalmazás szerint elálltak a harangok, hallgattak. Helyettük kerepüt, kereplöt használtak, melynek helye a templomban, illetve annak a tornyában volt. Gyakori megoldásként mise alatt is, a templomban a csengőt a kiskerepü, a toronyban a harangot a nagykerepü helyettesítette. A kereplők hajtása a harangozó, a sekrestyés vagy a ministránsok (öreg sörédiek és fehérvárcsurgóiak segrestyésnek, illetve ministernek mondták) feladata volt. Hangjuk csak a közvetlen környéket töltötte be, a szertartáson kívül jelezve az idő múlását is. A kerepülés, kelepülés a híradás mellett nyilván eredetileg gonoszűző szerepet is játszott. A magyar nyelvterületen több helységben a gyerekek kézi kereplőjükkel a falut végigjárva adták a szükséges jelzéseket, tudatták a napszakot, illetve hívogattak a templomba. Egyszerre szertartás és játék volt ez számukra. A szokás a kötöttségektől független játékká is válhatott. Egykor majd mindegyik sörédi kisgyereknek készített apja kereplöt. A gyerekek azután egész nagyhéten azzal játszottak, hajtották az utcán, egyik jobban, mint a másik. Bodajkon ugyancsak játszottak a gyerekek a kereplőjükkel, mind a katolikusok, mind a reformátusok, egyformán nagy zajt csapva. 323