Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

Napjaink egyik legelterjedtebb népszokása december 6-hoz, Szent Miklós püspök, cseh eredetű szóval Mikulás napjához fűződik. Az osztrák kapcsolatokra utaló, városi eredetű, újabb keletű, a mainál jóval szerényebb ajándékozást a legidősebb korosztály - az emlékezet szerint - már gyerekként megismerte. Az ablakba tett kifényesített cipőkbe a sok gyerek miatt azonban kevés cukor, kicsi mikulásfigura jutott. A szokás polgári eredetű elemei itt, a városban még közvetlenebbül érték a parasztságot. Elegendő megemlíteni, hogy a helyi üzletekben már a századfordulón „eredeti mikulásokat" és „Mikulás Képeskönyveket" árultak, melyeket újságban is hirdettek. (SZFU 1901. dec. 4. illetve SZV1908. dec. 3.) Inkább a paraszti hagyományok körébe tartozik az, ahogy a palotavárosi gyerekek mentek Mikulást köszöntenyi. A 8-10 év körüliek párosával vagy 3-4-en összeállva, magukat bekenve, bajuszt-szakállt ragasztva, lánccal járták a várost. Pár mondatukért némelyik helyen kaptak valamit, de sokszor csak a kisebbeket ijesztgették, ezért a felnőttek elzavarták őket. A szokás Fehérváron nagy múltra tekint vissza, hiszen a város tanácsa 1770. december 7-én hozott végzésével - többek közt - Miklós napjára a ruházat elváltoztatását is eltiltotta (Fejér Megyei Levéltár, Székesfehérvár város tanácsüléseinek jegyzőkönyve 653.). Hasonló 18. század végi tilalom, s lényegében azonos alakoskodók az utolsó száz évből a magyar nyelvterület nyugati és északi részéről ismeretesek, bizonyítva a középkori eredetet és a nyugat-európai hagyományhoz kapcsolódást. (Bálint 1977.1.46, Dömötör 1972,47.) A palotavárosi parasztember is nagymértékben kötődött a természethez, melytől jócskán függött. Az új esztendőt megelőző időszakban igyekezett a természeti erők várható viselkedését kifürkészni, egyben azt befolyásolni, hogy a következő évre minél nagyobb termést, állatszaporulatot biztosítson magának. Luca napjához (dec. 13.) az egész magyar nyelvterületen nagyszámú szokás, hiedelem, jóslás fűződik. Palotavárosban az eljövendő évre vonatkozóan egyrészt idő, másrészt szerelmi jósló eljárásokat végeztek. December 13-tól karácsonyig figyelték, hogy melyik nap milyen időt hozott (esett vagy sem, hideg vagy melegebb volt stb.), s azt vártak a következő esztendő megfelelő hónapjában. A magyarságnál elterjedt a „Luca-cédulával" történő házassági jóslás. Egyik változataként Palotavárosban Lucától karácsonyig az eladó lányok minden este egy-egy férfinevet írtak cédulára, majd összehajtva kalapba dobták. Karácsony este ki-ki a magáéból kihúzott egyet, hogy megtudja jövendőbelije nevét. Ugyanezt tették a legények leánynevekkel. Az említett 1770. évi tanácsi határozatban eltiltották „Szt. Lucza naptul fogva... külömb külömb féle babonaságokat." A végzés kapcsán azokra a századunkban még élő tilalmakra és előírásokra kell gondolni, melyek a baromfitartás hasznát biztosították. Lucakor a házból semmit nem volt szabad kiadni, különösen a mosogatóruhát nem, mert ellenkező esetben megbabonázták a tyúkokat. Élt a varrási tilalom, hogy „be ne vargyák a tyúkok seggit". Ha valaki elővette a tűt, már megszidták. A mai legidősebb korosztály szülei, nagyszülei kora reggel, még az ólban, kieresztés előtt füstös bottal megpiszkálták, meglucázták a tyúkokat, hogy sokat tojjanak. Mások hasonló termékenységvarázsló célzattal söprüvel cirógatták meg a baromfiakat. Hallomásból tudják, hogy a Luca székét karácsonyig darabonként kell összeállítani, minden nap készítve valamennyit. Az éjféli misén ráülve a készítő megláthatta, hogy ki a boszorkány a templomban lévők közül. Lucakor tányéron megkezdték a búza csíráztatását is.Természetvarázsló szerepe 29