Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

Akar (Fogok) hirdetni. Hirdeti már a Messiást Eljöttnek lenni, Legyetek az Úristennek Mindig hívei! Elmúlt tőlünk óesztendő Melybe bánkódtunk, Bánatunkban fájdalomra Sokszor jutottunk. Fölső kék (Első szép) ég, magos kék ég Dicsérd uradat, Urad áldja nap, hold, csillag Te meg tartódat! Megtartódnak táplálója Légy nagy királya, Királyoknak nagy királya, Istennek fia. Eljő hozzánk újesztendő, Melybe vigadunk, Vígságunkkal a bánatból Örömre jutunk!" Befejezve illendően köszöntöttek: „Szépen megköszönjük, hogy meghallgatá­nak, a szívességet, hogy minket fogadának! Az Isten áldása szájjon reájuk, boldog újesztendőt kívánunk!" Rendszerint behívták a házba őket, borral kínálták és pár fillért adtak nekik. A köszöntő variánsait sokfelé, különösen a Dunántúlon ismerték. (Bartók-Kodály, 1953. 5-14.) A szövegben feltűnő a fölső kék égre vonatkozó utalás, ez ugyanis középkori felfogásra vall. (Kiss, 1986. 268.) Magyaralmáson óestén azaz szilveszter estén a faluban bált tartottak, de a legények jelentős része inkább kisebb csoportokban kiment a szőlőhegyre, az öreghegyre vagy a Kishegyre. Előtte még otthon főpakútak, így vittek magukkal kenyeret, kalbászt, töpörtyűt. A présházbeli kisszobában begyújtottak, krumplit sütöttek, diót törtek, ettek-ittak. így mulatták át az óestét. Mikor odaért vagy elmúlt az éjfél, fölkerekedtek, elindultak hazafelé illetve a szülőkhöz, rokonok­hoz, barátokhoz, lányos házakhoz, azokat főköszöntenyi. A ház elé érve rákezdtek énekükre: „Boldog újévet kívánok gazduram magának, magának, magának! Boldog újévet kívánok gazduram magának, meg az egész családnak!" Ahol eladó lány volt a háznál, ott lánynévre változott az ének vége: „...meg a Juliskának!" Rendszerint négy-öt helyet kerestek fel, ahol behívták, pálinkával kínálták őket. Sokszor reggel fele értek haza. Csókakőn szilveszter este, a 6 órai hálaadó mise után kezdődött az énekes köszöntés, de méginkább ha már a bálban kimulatták magukat. Újév hajnalán főleg a legények folytatták az éneklést, de némelykor a leányok is mentek velük. Legtöbbször négyen-öten álltak össze és a rokon vagy lányos ház ablaka alatt énekelték az ujjévi köszöntőt. 286

Next

/
Thumbnails
Contents