Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
A csókakői köszöntő elején említett Szent István, de különösen Szent János áldása a római egyház szertartási előírásával áll kapcsolatban. Átéli napforduló idejét ugyanis a kereszténység előtt nagy mulatozással ünnepelték. A katolikus egyház - ha már kiirtani nem lehetett - a kicsapongásokat fékezni, korlátok közé szorítani akarván, a két szent ünnepére templomi borszentelést, borfogyasztást írt elő. A pogánykori áldozati ital, a libatio emléke így élt tovább. Szent István áldása hamarabb elhalványult, kevésbé élt, annál inkább Szent Jánosé, mit Szent János poharaként is emlegettek. Az István és János napok magyarországi megünneplésére 1663-ból már van adat. Martonfalvi György (1635-1688) debreceni professzor elítélően írt a Szent István és János napi hosszú köszöntésekről az „István és János pohará"-ról, amit akkor fogyasztottak. (Csefkó, 1931. 152.) A csókakői énekes köszöntő az áldás említése után jókívánságokkal, továbbá a karácsonyhoz kapcsolódóan a földöntúli lény, az újszülött Jézus vendégül látásának gondolatával folytatódik. Természetesen ez a vers sem egyedülálló, az első három versszak variánsai megtalálhatók a vasi Hegyháton (Nagy, 1903. 440-441) épp úgy, mint Szeged környékén. (Bálint, 1977.1.96.) A csókakői köszöntőbe beleszőttek egy bibliai történetet is, mely nyilván nem véletlenül János evangéliumából való. (János 4. 3-19.) Jézus Júdeát elhagyva Jákob forrásánál egy samariabeli asszonytól kért vizet és vele beszélgetett. Neki felelte, hogy a benne hívők számára ő az örök élet vizének kútforrása. Az ének ezek után újabb jókívánságokkal zárul. Az országban sokfelé az István és János köszöntőket aktualizálták más névnapokra. Csókakőn elmondták, hogy bármelyik késő őszi, téli névnapra lehetett alkalmazni az éneket. Ennek megfelelően novembertől megkezdődött a kántálás, s még az Erzsébetekhez, Katalinokhoz is mentek. Területünk községeinek István és János napi köszöntőversei bizonyítják, hogy alapjaiban liturgikus eredetű, egyházhoz kapcsolódó, de századunkra teljesen elvilágiasodott szokásról volt szó. A János napi borszentelés szigetszerűen az ország több részén, különösen a bortermelő vidékeken napjainkig él. (Bálint, 1977. 1:93.) A szentelt bort gyógyító, elhárító hatást tulajdonítva neki, emberrel, állattal itatták, a szőlőt, vetőmagot meghintették vele, a hordóba, kútba cseppentettek belőle. Bodajkon János nap reggelén a szőlősgazdák üvegben vittek bort a templomba, ahol megszenteltették. Otthon, részben megitták, részben a pincebeli hordókba öntöttek egy kicsit, hogy a bentlévő meg ne virágosodjon, meg ne ecetesedjen. Fehérvárcsurgón egykor egy literes üveg bort vittek szentőtetnyi, amelyet azután a család - eredetileg nyilván védekező, gyógyító célzattal - elfogyasztott. Sajnálkozva említették: „Mos má elmaratt, mer az öreggyeink elmúltak." A magyaralmási katolikusok is vittek szentelni bort, melyből a családban mindenkinek inni kellett. Ók a szokást János apostol és evangélista legendájával hozták összefüggésbe: „Szent Jánost meg akarták mérgezni, de nem lett semmi baja a mérgezett bortól. Ennek emlékére itták." Az egyház legendája szerint ugyanis Szent János Aristodemos pogány főpap előtt a borral csodát tett. A főpap által neki adott mérgezett bort kiitta a kehelyből, mégsem halt bele. Két karácsony között A karácsonytól újévig terjedő időszakot, mint két karácson közit tartották számon. Kizárólag a legöregebb korosztály képviselői tudják még, hogy a nagykará-282
