Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

hogy a terület több községében nem emelték ki a katolikusok ilyen mértékű terjesztő szerepét. Csákberényben 1966-ban a legöregebbek úgy emlékeztek, hogy 45-50 éve általános a karácsonyfa, előtte csak a módosabb helyekre jutott. (Sárkány, 1966.) A magunk gyűjtése szerint: „a jegyzőék, papék, ilyen helen kezdődött, asztán évrül évre ment tovább", az 1910-es években csak „imitt-amott vót, nagyon ritkán." A magasabb társadalmi osztályok, az egyházi és iskolai intézmények példája kétségkívül serkentően hatott a felállítás és ajándékozás szokásának terjedésében. A századforduló után az urasági kastélyokba a karácsonyfa köré rendszeresen meghívták a cselédgyerekeket. A korabeli sajtó így tudósított a gróf Széchenyi család Székesfehérvár melletti kastélyában tartott eseményről: „Sárpentelén tegnap délután volt a karácsonyfa ünnepély, mely alkalommal az uradalmi cselédség a grófi család bőkezűségéből szép ajándékokban részesült." (Sz. F. U. 1905. dec. 25. 2.) Fehérvárcsurgón a századfordulón „karácsonfa nem mindenhun, csak nagyon kevés helen vót. A nagyobb gazdákná, meg az uraságná, nagyobb részin ott, meg az iskolábo." Az uraságnál azaz a gróf Károlyi családnál az ajándékosztásra behívott cselédgyerekek, az iskolában a református, az apácák vezette óvodában a katolikus gyerekek láthatták a karácsonyfát. A grófi családnál és az apácáknál főleg ruhaneműt adtak a rászoruló szegényeknek. Az iskolások ajándékcsomagja almából, dióból, kekszből, nápolyiból állt. Iszkaszentgyörgyön Pappenheim grófné, Csákváron a gróf Eszterházy család szokott ajándékozni karácsonyra ruhaneműt a cselédlegényeknek. Csákberényben a két világháború között a gyerekes cselédcsaládoknak Merán gróf fenyőfát adott. A család vagyoni helyzete, a gyerekszám, sőt egy-egy gazdasági év sikeres vagy kevésbé sikeres zárása határozta meg, hogy kaptak-e ajándékul fát és rávalót a gyerekek. Gyűjtésünk során a századforduló táján születettek közül nem kevesen még azt említették, hogy nekik kiskorukban nem jutott fa, viszont ők már állítottak gyerekeiknek. Az I. világháború után egyre több család vitte be lakásába és díszítette fel a megújuló természetet jelképező örökzöldet. Tény, hogy sokan még ekkor sem engedhették meg maguknak a fára történő kiadást, költekezést, de voltak akik csak azért nem állítottak gyerekeiknek, mert feleslegesnek tartották. A kezdeti időkből ismeretesek a karácsonyfapótló megoldások, illetve a fa helyett az ág használata is. „Az apám 1883-ban, az anyám 1889-ben született. Azok szokták mesélni, hogy abba az időbe, mikor még ők vótak gyerekek, akkor őnekik az ablakba a muskátlira szoktak ráaggatnyi pár szem szaloncukrot. Az vót a karácsonyfájuk." (Csókakő) „Kimentünk a hegyre, törtünk egy feketefenyő ágot. Az asztalra tettük. A talpa takarmánrépa vót, mit fehér csomaglóval betakartunk." (Iszkaszentgyörgy) „Kisebb heleken eggy kis ág vót csak. Az asztalra vagy oda tették, ahun hel vót. Akkor még sublótok vótak, nem kredenc, annak a tetejire tették." (Fehérvárcsurgó) „Az én időmben (1930-as évek) szinte minden családná vót fa, legalább ág, amit tuskóba vagy cserépbe tettek." (Csákberény) „Vót, hogy csak fenyőág vót a karácsonfa, amit az asztalra tettek, fazékba." (Magyaralmás) A csókakőiek az 1930-as években az ölfavágásból hazafele jövet hoztak fenyőágat. A sarokpad fölé, a gerendához kötötték, vagy egy szöggel a falhoz szorították. A lapos karácsonfát, azaz a fenyőágat itt meglehetősen későn szorította ki a gömbölü karácsonfa. Bodajkon a hosszúlevelű vagy a borovicska fenyő egy-egy ága adta a karácsonyfát. Az ilyet a sarokpadnál a falhoz támasztották. Az egész fát a gerendára 268