Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

Karácson estének (reformátusoknál), szentestének (katolikusoknál), azaz karácson vigiliájának eljöttét legelőbb a harangszó mellett a pásztorok durrogtatása, kolompolása, tülkölése jelezte. Tevékenységük mögött eredendően a gonosz lények zajkeltéssel történő elűzését lelhetjük. Századunkra azonban az általuk végzett köszöntés, illetve megajándékozásuk került előtérbe. A zámolyi születésű költő, Csanádi Imre (sz.1920) versben jelenítette meg faluja karácsonyi pásztorait. (1975, 598.) „Karácsonyi pásztorok, pásztorok azok pattogtatnak, azok durrogtatnak, azok tülkülgetnek, azok tutulgatnak, azok csilingelnek, zörgetik a kiskapukat, háborítják a kutyákat, házról-házra járnak, pohár borért köszöntenek, kalácsért kántálnak." A biblia szerint karácsonykor az angyalok felszólítására legelőször a pásztorok keresték fel az újszülött Jézust. Érthető tehát, hogy a pásztoroknak az ünnep során kivételes szerep jutott. Századunk elején területünk falvai rendszerint több pásztort tartottak: tehenest, kanászt és ökröst. Az 193(M0-es évekre csak az előbbi kettő maradt meg. Karácsony délutánján-estéjén ezek a pásztorok családjuk kíséretében elindultak az állattartó gazdákhoz, a kihajtó házakhoz. Néhol csak az utcán mentek végig, de legtöbb helyen a gazda udvarába léptek. Ustorukkal durrogtattak, pattogtattak, a kanász fújta a tülköt (türköt), azaz tülküt (türküt), ökrös és a tehenes kolompút. Az udvaron vagy a konyhaajtóban köszöntötték a kilépő házigazdát: „Minden jót kívánok ennek a háznak az ég urátú, adjon bort, búzát, békességet, lelkünknek örök üdvösséget!" (Fehérvárcsurgó) „Megjelentem karácson naptyára, hogy hírt hozzak kolomppal, ustorral, tulokkal. Kellemes karácsont kíván a Már család!" (Csákberény) „Engedje az Isten gazduramat, hogy több számos karácson estéket megérhessen, a családjáva erőbe, egésségbe, ha pedig valamellyőnket kiszólítja az Isten az árnyékvilágbú, adja meg az örök boldogságot!" (Sárkeresztes) Általában prózában, néhol versbe foglalva mondták a köszöntőt, kívántak boldog ünnepeket, a gazdának mindenféle jót, sok egészséget, az állatokban nagy szaporulatot, meg azt is, hogy a barmoknak ne legyen semmi bajuk. Katolikus helyen énekeltek is: „Pásztorok keljünk fel..." A gazda megköszönve a jókívánságokat, behíta (behívta), borral kínálta őket, azután pénzt vagy természetbeni ajándékot adott nekik. A pásztorok a sokadik háznál már nem is kívánták az italt, inkább kérték a gazdát: „Öntse ide Ferenc bácsi, amit szánt!" Segítő családtagjaik pedig tartották az üveget, a devizsont vagy maguk töltötték bele a bort. A diós-, mákoskalács, a szalonna vagy más disznótoros pedig a tarisznyába, zsákba, szütyőbe (szatyor), kosárba került. Ide jutott az egyes családoknál kifejezetten a pásztoroknak sütött kisebb kalács vagy kuglóf is. Tojást és pénzt is adtak nekik. Akihajtó gazdák adományozásában a szokás erején túl szerepet játszott a pásztorokkal kapcsolatos némi babonás és az állatok féltése miatti kiszolgáltatott-262