Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

magával a XVIII. században régi hazájából, ám az sem kizárt, hogy a középkori magyar kultusz élt tovább (Gelencsér 1986, 8). A fehérvári Csutora temető kápolnájának Emmaus a titulusa. Kálmán János felsővárosi plébános építtette 1862-ben. A hívek egészen áldozócsütörtökig minden vasárnap kora hajnalban a Szentháromság szobor körül gyülekeztek, innen a dicsőséges olvasót imádkozva vonultak a kápolnához. Megérkezve a Feltámadt Krisztus e napon kezdetű énekkel kezdték az éneklést, imádkozást, amely egész reggelig tartott (Bálint 1973,312). A jeles napokkal gyakran mint határnapokkal találkozunk a XVIII. században. Székesfehérváron ugyanúgy, mint Budán, Sopronban, Pozsonyban vagy Bécsben a városi polgár saját borát házában szabadon kimérhette olyan időszakban, amikor a város nem mért bort. 1702-ben a tanács úgy határozott, hogy a szőlősgazdák Lőrinc-napig (augusztus 10.) a szőlőhegyen is felállíthatták bormérő bódéikat. 1722-ben karácsonyig, 1723-ban Márton-napig (november 11.) a lakosság nem hozhatott be idegen bort és mustot a városba (Kállay 1971,47-48). A szőlőműveléshez kapcsolódó Donát-kultusz is XVIII. századi eredetű Székesfehérváron. Az öreghegyi Donát kápolnát a polgárság kérelmére 1733-ban építették. Egészen a II. világháborúig Donát napján (augusztus 7.) a belvárosi és a felsővárosi templomokból körmenet indult a szőlőhegyi kápolnához. A szőlőművelés-bortermelés népszokásaihoz tartozott a János-napi borszentelés is. János napján (december 27.) a szőlősgazdák egy kis üveg bort vittek a felsővárosi templomba, amit a főoltár jobb oldalán álló kis asztalra tettek. A megszentelt borból minden hordóba öntöttek egy kicsit, mert azt tartották, hogy a szentelt bortól nem virágosodik meg a bor. Az emberi élet nagy fordulóihoz kapcsolódó szokások közül a Palotavárosban élő, görögkeleti-ortodox rácok temetés utáni vendégeskedéseit igyekezett eltiltani a városi tanács 1787-ben. A városi tanács 1787. május 7-én a megye és a helytartótanács rendeletei alapján: „a görög nem egyesülteknek már korábban megtiltott temetések alkalmával véghezvitt vendégeskedések ismételten leállíttatnak." A tanács egyéb rendelkezést nem is hozott, csupán Korherr urat, a görögkeletiek tanácsi biztosát utasította, hogy a megye és a helytartótanács rendeletét hozza a görög nem egyesültek tudomására. A tiltó rendelkezést természetesen soha nem tartották be. így a fehérvári rácok temetkezési szokásai napjainkig fennmaradtak. A temetést halotti tor (daca) követte. Sokan nem is várták meg a temetési szertartás végét, hanem mentek a torba. A tor mindenekelőtt a vidéki rokonság megvendégelésére szolgált. A halottas háznál a temetés után kezet mostak, az étkezéshez fogtak. Gyakori étel volt a sertéspörkölt krumplival, hozzá hosszú kenyeret ettek, amit lepinjanak neveztek. Borral is megkínálták a vendégeket. 1973-ban aTésics családban még tartottak tort. A temetés utáni reggelen páratlan számú hozzátartozó, három vagy öt asszony parazsat vitt ki bögrében a sírhoz. Útközben egy szót sem szóltak. A földet érintve háromszor körbejárták a sírt, mintegy kaparva a kezükkel. Közben tömjénnel füstöltek, végül a parazsat és a tömjént a sírra öntötték. Hazafelé menet akivel találkoztak, azt a magukkal vitt pálinkával megkínálták. A temetés után hat héttel, ezután fél évvel vagy egy évvel a halott lelkéért a zadusnica nevű emlékünnepet tartották a templomban. A zaduSnicára a halott hozzátartozói koljivot készítettek, amit a templomba vittek. A koljivot a zadusnica előtti két napon készítették. Az első napon a búzát megfőzték, leszűrték, fehér abroszon kiterítették. A második napon cukorral, citromhéjjal, mazsolával, szegfűszeggel, dióval, mézzel keverték. Felpúpozva tálba rakták, gyertyát állítottak a közepébe. Amisén a pap imádkozott a halottért, a 23