Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

tak süteménnyel, rétessel, kaláccsal és borral a gyerekbál megrendezéséhez. így félig-meddig olyan batyubál féle is volt ez." (1978, 51.) Bicskén a húshagyókeddi bált éjfélkor bőgőtemetéssel fejezték be. Ráckeresztúron is bőgőtemetéssel zárult a húshagyókeddi bál. A táncteremben két asztalra fektették a nagybőgőt, a legények, leányok körülállták. A zenészek tréfás halottbúcsúztató verset mondtak a bőgőre. Közben a jelenlévők „maskurából" sírtak: siratták a bőgőt, hogy csak húsvétkor vehetik elő újra. Seregélyesen a húshagyókeddi bál végén „felravatalozták", vendéglői abroszokkal letakarták, majd a cigány asszonyok elsiratták a bőgőt. Szolgaegyházán is a húshagyókeddi bál befejezéseként került sor a bőgőtemetésre. Két székre fektették a nagybőgőt, fehér lepedővel terítették le. A „pap" szerepét alakító zenész „fájdalmas könnyhullatások közepette" elbúcsúztatta bőgőt, a farsangi mulatságok most negyven napra nyugalomba vonuló hangszerét. Perkátán a csonkacsütörtöki cigány bálon rendezték a bőgőtemetést. Ercsiben a torkoscsütörtöki cigány bálon ravatalozták fel a bőgőt, a cigány asszonyok körülsírták. Dunapentelén a farsang utolsó három napján a házaknál batyubálokat tartottak. A résztvevők sülthúst, süteményt, bort vittek. Csárdást, polkát, verbunkot, valcert táncoltak. Húshagyókedden a batyubál délután 2-3 órakor kezdődött, éjfélig, néha éjfél után is tartott. Farsangvasárnap a vendéglőben külön nős bált rendeztek. Erre a házaspároknak meghívót küldtek. Legény vagy leány a nősbálon nem vehetett részt. Dunapentelén a csonkacsütörtöki cigány bálon került sor a bőgőtemetésre, amelyről 1955. február 27-én így adott hírt a Fejér megyei Néplap: „A régi dunapentelei cigánycsaládok között szép hagyománya van a farsangvégi, úgynevezett csonkacsütörtöki cigánybálnak és a „bőgősiratásnak". Régi népszokás szerint ugyanis ilyenkor néhány hétre „eltemetik" a nagybőgőt, mert megszűnt a faluban a hangos zeneszó, szünetel a bálozás és a lakodalom. Felszabadulásunk óta először most a 11. szabad farsangkor elevenítették fel az ósztálinvárosi cigányok régi néphagyományukat. Csütörtökön este az óvárosi „Felszabadulás" étteremben tartott népes cigánybálon megtartották a nagy érdeklődéssel kísért bőgőtemetést. Éjféltájban megszűnt a vigasság, elhallgatott a zene, a nagybőgőt székekből összetákolt ravatalra helyezték és abroszokkal beborították. Körötte összegyűlt az egész sirató család. Papnak, kántornak és ministránsoknak beöltözött cigányok búcsúztatták, tömjénezték a ravatalon, szódásüveggel a végén még be is szentelték. A nagy siránkozás közben végbement „szertartás" után a nagybőgő ezúttal feltámadt, s éjfél után tovább folyt a felszabadulás óta először felelevenített szép népszokás, a hagyományos cigánybál." A hír kétszer is hangsúlyozza, hogy 1945 óta először 1955-ben rendeztek Dunapentelén cigánybált, bőgőtemetést. Ezzel szemben tudjuk, hogy Dunapentelén 1946 torkoscsütörtökén is volt cigánybál, bőgőtemetés (Veress 1954, 44). Sergő Erzsébet néprajzkutató, aki 1957-ben maga is részt vett a dunapentelei cigánybálon, így rögzítette az ott látottakat: „A cigányok báljukat torkoscsütörtökön, azaz a hamvazószerda utáni csütörtökön tartották. Ennek elnöke a prímás volt, és csak a cigányok voltak hivatalosak. Csütörtökön éjfélkor hangos siránkozás közepette bejelentették, hogy meghalt a bőgő. Az egész banda sírt-rítt, hogy mi lesz velük, mi lesz a keresetükkel. Nagy bánatukban felravatalozták a bőgőt, elsiratták, és az egész temetés tréfás formáját végigcsinálták vele. Volt ott pap, ministráns, siratóasszony is, de természetesen minden csak alakoskodók személyében: cigány legény volt mindegyikük. A tréfás temetés végén kiviszik a bőgőt, és vacsorához látnak a vendégek. A vacsoraidő 209