Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

tiszteletére való emlékivás. A XIII. században Németországban az egyház a bor megáldását bevonta liturgiájába, a borszentelés időpontját Szent János evangélista napjára helyezte. Szent Jánost Máté evangéliuma és az Abdias-legenda alapján kehellyel, borivó edénnyel ábrázolták. Máté evangéliumában Jézus szenvedésének megjövendölésekor ezt kérdezte tanítványaitól, Jakabtól és Jánostól: „Készek vagytok arra, hogy igyatok abból a kehelyből, amelyből én iszom?" (Mt. 20, 22 és 20, 23.). Az Abdias-legenda szerint Szent János evangélista meg akarta téríteni Aristodemos pogány főpapot, aki a kereszténység ádáz ellenségének mutatkozott. Aristodemos ígéretet tett a megtérésre, ha Szent János kiissza a méreggel telt kelyhet, amely a szeme láttára két gonosztevőt megölt. Szent János fogta a kelyhet, megáldotta a kereszt jelével, imádkozott, amire láng csapott fel a kehelyből, mérges kígyók hullottak belőle, majd fenékig kiitta tartalmát. Semmi baja nem történt. Aristodemos mégsem váltotta be ígéretét. Erre Szent János átnyújtotta neki köpenyét, hogy terítse a gonosztevőkre. Aristodemos ezt megtette, mire a gonosztevők életre keltek. A kettős csoda hatására Aristodemos és vele együtt sok nép megkeresztelkedett. Ez a legenda hozzájárult ahhoz, hogy Szent János evangélistát nem egyszerűen kehellyel, hanem olyan kehellyel ábrázolják, amelyből kígyó dugja ki fejét, jeléül annak, hogy a kehelyben méreg, halált okozó ital van (Schwartz 1929, 70-72; Bálint 1977, 90). A szentelt bor hatásáról ezt írta Schwartz Elemér: „Németországban, Ausztriában és nálunk is, főleg a németlakta vidéken, majd pedig a közös egyházmegyei Rituale miatt a magyarok közt is szokássá vált a szentjánosnapi borszentelés, melyet úgy magyarázott az egyház, ahogyan azt szülőföldjén, Németországban tette, vagyis ha buzgó imával veszi magához a hívő a szentelt bort, akkor ez megóvja testi és lelki bajoktól, kárt okozó állatoktól s az utazás alkalmával fenyegető veszedelmektől, de főleg az ördög kísértéseitől. E magyarázatból kifolyólag ördögi cselvetések ellen vették magukhoz, de főleg pedig betegeknek és útrakészülőknek nyújtották, sőt nem ritkán a harcba induló katonáknak is. így lett a szentjánosnapi áldás óvszer ördögi kísértések és betegségek ellen s egyszersmind szent búcsúital utazások előtt." (1929, 73). A János-napi borszentelés Magyarországon is meghonosodott: egyik XV. századi esztergomi Obsequiale-ban már előfordul a bornak, vagyis Szent János szerelmének megáldása a karácsony utáni harmadik napon. Az 1499-ben keletkezett pécsi misekönyvben is a Szent János szerelmének megáldásával találkozunk (Bálint 1938, 214; 1977, 92; Ernyey 1913, 399-403). A Szent János áldását régi nemesi, polgári társaságban is emlegették, de már csak szólásként: Igyuk meg Szent János áldását! Na, még a Szent János áldását! Ez a búcsúpohár, a búcsúzkodáskor, a társaság oszlása előtt megivott utolsó pohár bor. Szent Jánost az evangélisták sorában sasként ábrázolják. Számos régi gyógyszertár az Arany Sas, Fekete Sas nevet viselte, ami Bálint Sándor véleménye szerint: „föltétlenül annak a János evangélistának oltalmát idézte, akinek a méreg nem ártott és áldásával annyi sok hívét vigasztalta, erősítette." (1977, 106). Székesfehérvár XVIII. századi gyógyszertárát is Fekete Sasnak nevezték. Ez a patika 1745-1774 között a jezsuita rend tuladjdonában volt. A rend feloszlatása után, 1774-ben Valter Ferenc gyógyszerész vásárolta meg, ő költöztette mai helyére, és keresztelte el Fekete Sasnak (Kovács 1979,11). István-, János és aprószentek napjának szentelményei, a megszentelt zab, -bor, -vessző ellen a református prédikátorok már a XVI-XVII. században felemelték szavukat. Szkhárosi Horvát András tállyai prédikátor, a korai reformáció legjelentő-152