Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

nagyünnep keresztény jellegéből táplálkoztak. A legtöbb varázscselekedetet karácsonyeste, karácsony éjjellén gyakorolták. Bálint Sándor írta a karácsonyi harangszóról: „Székesfehérvár parasztpolgársága szerint a karácsonyesti harangszóra megnyílik az ég, és egészen az éjféli misére való beharangozásig így is marad. Ezt az időt békességben, szeretetben kell eltölteni, hogy a kis Jézus áldására méltók legyünk. Az éjféli harangszóra pedig az istállóbéli jószág is talpra áll." (1973, 91). Anéphit szerint karácsony éjjelén az állatok is megszólalnak az istállóban. Ezt a hiedelmet rögzítette még az I. világháború előtt a sárbogárdi népszokásokról szóló feljegyzésében Prepeliczay Élődné Korponay Aranka: „Karácsonykor éjféltájban az állatok beszélnek. Egy kocsis az istállóban ki akarta hallgatni a lovakat. Csakugyan kérdi az egyik ló a másiktól: 'Hát holnap mit csinálunk?' 'Holnap deszkát hordunk' - feleli a másik. A kocsis ijedtében szörnyethalt. Másnap csakugyan deszkát hordtak a lovak." (Rektorisz 1921,15). Karácsonyi harangszókor a tordasi lányok kiálltak a szeméttel a hídra. A híd közepére öntötték a szemetet, s amelyik irányból ugatni kezdett a kutya, abból az irányból jött a legény, aki elvette őket feleségül. Tordason a karácsonyesti harangszókor az ajtókat fokhagymával kenték be, keresztet rajzoltak rájuk, hogy védekezzenek a rossz szellemek ellen. Kaj aszón karácsony este fokhagymával húzogatták meg a tehén tőgyét. A karácsonyi fokhagyma hatásáról Kajászón 1951-ben az 56 éves Csontos Sándorné így beszélt: „Mindenkinek kell lenni karácsonyi fokhagymájának a sublótfiókban, mert annak különleges hatása van. Egyszer jött egy asszony, kért tőlem ilyet, s adtam is neki a sublótf iából. Mikor visszajött az asszony, azt mondta: Az Isten áldja meg, teljesen elmúlt a kelés!" A varázsló cselekedetek egy része az állatok egészségének biztosítására, a baromfiak összetartásának előidézésére irányult. „Karácsony böjtjén a padlásra felmegyünk, egy szakajtóban mindenféle gabonából keveréket csinálunk, s abból kapnak a szárnyasok egészen újévig, ez a dögtől óvja őket." (Tordas) Válón piros almát tettek a vizesvödörbe, s arról itatták meg az állatokat, hogy a következő esztendőben egészségesek legyenek. Kajászón a baromfiaknak abroncsban adták a karácsonyi abrakot, hogy az új évben ne széledjenek szét. Aváli elképzelés szerint a falu boszorkányait nemcsak a lucaszéke segítségével lehetett kideríteni: „A keresztúton karácsonyeste egy kört kell csinálni. A körbe beleállni, s ha a kör nem szakadozik ágakra, akkor onnan megláthatja a boszorkányokat. Ha nem megy ki belőle, nem tudják kergetni a boszorkányok, de ha kilép, akkor mindjárt erejük van rajta". Karácsonyeste és karácsony napja a lányok számára a férjjóslás időpontja is. Leggyakrabban ólomöntéssel igyekeztek a lányok jövendőbelijüket kifürkészni. Tordason a forró ólmot hideg vízzel töltött lavórba öntötték, s a megszilárduló ólomrög alakjából próbálták kiolvasni, hogy kinek ki lesz a párja. Válón: „az ólomnak az árnyékát megnézni a falon, s amilyen képet mutat, olyan lesz a szeretőjük". Sárbogárdon karácsony éjjelén a lányok kiszaladtak az utcára, s az éjféli miséről jövő első férfitől megkérdezték a keresztnevét, ilyen nevű lesz a férjük is. Ugyancsak Sárbogárdon a karácsonyi ebédhez orjalevest főztek. Karácsonykor ahány lány volt a háznál, annyi orjacsontot tettek ki az ajtó elé,„és figyelték, hogy melyikét viszi el előbb a kutya, mert az a lány megy előbb férjhez^Ha a pusztavámi német leány tudni akarta, hogy milyen nevű lesz a férje, akkor karácsony éjjelén, éjfél tájban, kezében egy szép piros almával az utcára kellett állnia, s addig ott várakoznia, amíg egy legény nem jött. Férjének keresztneve az első arra járó legény keresztnevével lesz azonos. A piros almát ezután meg kellett ennie. 107