Pesovár Ferenc: A juhait kereső pásztor. Fejér megyei néptáncok. – Fejér megye néprajza 2. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 26. (1983)

ről és Dunántúlról ismerünk. Ezekben a zene egységeihez már törvényszerűen illeszkednek a motívumsorok. A táncnak itt már meghatározott kezdőformulái vannak, és a tánc zárlatai a zenei zárlatokkal egybeesnek (55). A kötött szerkezetű táncnak páros és csoportos változatait ismerjük (56). A csoportos típus hazája a Rábaköz vidéke, ahol a legénycéhek szervezeti keretében egyébként is nagy szerepe volt mindig a kötött táncoknak. (Verbunk, karéj) (57). Ezekben a seprűtáncokban egy kötetlenebb mozgáskinccsel rendelkező táncszakaszt rendszerint felvált egy egységesen járt, feszes, eszközös motívumsor (58). EURÓPAI ÖSSZEFÜGGÉSEK Ügyességi táncaink összefüggése a hasonló európai táncokkal a közös gyökérre, a középkorifegyvertáncokra vezethető vissza. Bár a nyugati és dél-európai fegyvertáncok fejlődési iránya külön-külön is másként alakult, mint azt a kelet-európai népek fegyvertáncainál tapasztalhattuk, mégis megfigyelhetők a részletegyezések, éppen az évszázadokkal azelőtt kialakult ügyességi típusok alapján. A legtöbb egyezést természetesen a szomszéd népek azonos fejlődési irányt képviselő középkori fegyvertáncainak a típusaival találjuk meg. Kézenfekvők például a párhuzamok a szlovák „zajaci" és „odzemok" változataival, továbbá a románok „hajdául" és „eu bíta" táncaival (59). Egyéb európai elterjedésük; Alsó-Ausztriában a „Spanltanz"-nak nevezett típusát egy személy táncolja, keresztező ugrással és terpeszlépéssel, mint a mi kanásztáncunkban. Skóciában ma sem botokat, hanem két kardot helyeznek a földre, és ez az ügyességi tánc ott a szokásos kardtánc-formát képviseli. Az angol moresca-táncosok az ő „Bacca Pipes Jig"-jükben két hosszú sípot fektetnek padlóra fegyver helyett. Highlandban (Felső-Skócia) egy veszedelmes formáját ismerték: két férfi egyidejűleg táncolt a földön keresztbe fektetett kardpáron, míg másik hat körültáncolta őket és fegyverüket fejmagasságban feléjük irányította. A táncot Spanyolországban „L'Hereu Riera" néven ismerték. Az erdélyi szászok a XVII. századból ismert forrás szerint a „Spiesstanz"-ot két keresztbe fektetett nyárs felett járták. Kelet-Norvégiában ketten táncolják, kézfogással, a keresztezett botok felett egyre gyorsuló tempóban. » Gazdagok a svédországi változatok. Itt szalmaszálak helyettesítik a botot. Néha egész csillagot raknak ki belőlük, és a párok körbe fogódzva, keresztlépéssel (a mi „háromlépésünk") táncolnak felette. Aki rálép egy szálra, kiesik. Ismerjük még Finnországból, Észtországból, Lengyelországból, Litvániából és Lettországból is a változatait. A Kaukázusban kardokat fektetnek körbe, és guggoló-forgó lépéssel táncolnak fölöttük, anélkül, hogy megérintenék. Felső-Ausztriában és Salzkammergutban három földre helyezett kalap körül táncolnak. Ezt ott „Hüatltanz"-nak nevezik. Ehhez hasonlót ismernek a svájci Champéry-ben is. A dél-svédek három facipőt vagy három tányért állítanak sorba, és azok körül táncolnak. A németországi. Taunus-hegység vidékén mezítláb a földbe tűzdelt csalánok között táncolnak. Megemlítjük még a híres holland „tojástánc"-ot, amelyhez hasonlót Sziléziában is ismernek. Az alpesi tartományokban táncolják az ún. „Wischtanz"-ot. Két legény egy botot fog a két végén, és ezen emelik a lábukat, miközben a botot egyik kezükből a másikba veszik, majd a magasba emelt bot két vége alatt saját tengelyük körül forognak. Hasonlót ismernek az észtek, lettek, bretonok. A Pireneusokban ismert egy változata, amikor négy táncos szalagot tart keresztezve, és ugyanúgy átvetik a lábukat a szalagon, mint a „Wischtanz"-ban. Majd felemelik magasra a szalagot, és ugyancsak forognak alatta a saját tengelyük körül. A harmadik figuraként a szalagot a földön keresztezik, és a legények ugyanúgy táncolnak felette, mint a magyar kanásztáncban, vagy az osztrák „Spanltanz"-ban (60). 55