Pesovár Ferenc: A juhait kereső pásztor. Fejér megyei néptáncok. – Fejér megye néprajza 2. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 26. (1983)

Az eszközzel végzett egyéb mozdulatok is szerepelnek, mint a tánc járulékos elemei. Ilyenek például a seprű lengetése, ütögetése, a sapka vagy kendő rázása, a seprűzés mozdulatai stb. Ismeretesek azok a változatai is, amelyekben a táncos a lába közé véve a seprűt, rendszerint obszcén mozdulatokat végez vele. Az eszköz adta mozdulatok és a mutatványos funkciók megteremtették a söprutancokkal kapcsolatosan is a kötött táncszerkezet kialakulását (Gyöngyösbokréta). UGRÓS Az ugrós - miként már említettük - a kanásztánc eszköz nélkül járt változata, amelynek sokféle előadási lehetősége van. Szólisztikus, páros, csoportos férfi és női vegyes változatait ismerjük. Változatosságukra utal a sokféle népi elnevezés: ugrós, ugrálós, háromugrós, verbunk, mulató, kanásztánc, kanászverbunk „cönöge", bérestánc stb. E megjelöléseket a koreográfiai sajátosságaik, dallamok szövege és a táncalkalmakon betöltött szerepük alapján kapták. Az ugrósok legrégiesebb formái Somogyban maradtak fenn. Itt egyszerű két-három tagú motívumokból rögtönzött változatait ismerték. Baranya és Tolna megyében az említett egyszerű, régi formák mellett négy-öt tagból álló kisebb nagyobb variációkkal visszatérően ismétlődő motívumokat táncoltak. A háromtagú visszatérően ismétlődő mozdulatformák egyes falvakban már egyeduralkodóvá váltak. A régebbi formák változatossága, rögtönzöttsége itt teljesen visszaszorult. Az ugrós szerkezete eredetileg tehát kötetlen. Ez különösen kitűnik a somogyi ún. „verbung" klasszikus területén, a Zselicségben, ahol kádencia-ingadozás (a kádenciák időnkénti megjelenése) jellemző a táncfolyamatokra. A régi típusú ugrós kötetlen szerkezetén belül állandósult elemek figyelhetők meg. Ilyenek pl; a) Tánckezdő nekiigazodása lassúbb tempójú zenére, amely alatt a táncos fokozatosan lendül táncba. b) Helycsere a kettes és páros, a négyes és csoportos verbunkokra jellemző. Ilyenkor a táncosok a szemben levő párjukkal vagy a mellettük levővel helyet cserélnek. Az egyes ugrós térben való haladása szintén megfigyelhető. c) A párelengedés utáni kifordulás vagy párelengedés utáni csapások és tapsok. A mozdulatkincsében nagyjából megőrizte a kanásztánc motívumanyagát. A kanásztáncra ugyanis a dobogó, kopogó, ritkábban a hegyezés mozdulatai a jellemzőek. Időnként ritmikus taps kíséri. Csizmaütögető motívumok ott ritkábban fordulnak elő. A népi emlékezet még az utóbbi gyűjtések idejében is számon tartotta a térdelő és guggoló mozdulatokat. Az ugrós mozgáskincsében elhagyta a függőleges mozgáslehetőségek két végletét, a földhöz közelítő mély mozgásokat és a felfelé törő nagyobb ugró mozdulatokat. Mozgásmód tekintetében a dobogtató és kopogó jellegű mozgásokat háttérbe szorította a hegyező mozgásmód. Térformailag a körben, vonalban és az ún. csillag elhelyezkedésű változatai ismertek. A lakodalmi menettáncok és a játékos párválasztók motívumkincse is gyakran az ugrós mozgásaiból épül fel. A legtöbb vidéken a páros tánc előtti szólótánc szerepét is gyakran az ugrós tölti be. A kanásztáncok, söprű és az ugrós táncok különböző változatainak a kísérőzenéje általában az ún. kanásztáncdallam. Avágáns és kolomejkakéntis számontartott ritmus a középkortól kezdve nyomon kísérhető tánczenénkben. Az ugrósokhoz számos speciális, ma már főleg Dél-Dunántúlon ismert régies dallam is kapcsolódik. 47 <-Bocsor József hajdani pusztagazda „bérestánca". Enying, 1960.