Pesovár Ferenc: A juhait kereső pásztor. Fejér megyei néptáncok. – Fejér megye néprajza 2. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 26. (1983)

A festéktörés, az „indigótörés" régen vasedényekben vasgolyóval történt. A festékeket különböző anyagokból állították elő és süllyesztett kádakban az úgynevezett kupában tartották. A nyomódúcokkal történő kézinyomás esetén a formát belemártották a nyomópépbe, a „pap"-ba és azzal tarkázták a festeni való anyagot. Ahol a pappal bevont minta éri az anyagot ott nem festi be a kékfürdő. A nyomópépet kénsavas oldattal lemosták és annak helye fehér maradt. A mintákkal és festékanyagokkal való különböző eljárások segítségével különböző színekre tarkázták a festő ruhákat. Annak ellenére, hogy már korán rátértek a gépi erővel történő mintázásra a kézi nyomódúcoknak a legutóbbi időkig jelentőségük volt még. A környéken nagyon szerették a Montskó féle kékfestő ruhákat. A szép sötét tükörfényesre mángorolt kötényeket, a kék-fehér sárga-zöld apró mintás és csíkos anyagokat kedvelték. Egyes fejrevaló kendőkön előforduló tűzpiros színt Montskó Flóriánon kívül csak egy-két mester tudta az országban előállítani. Fejér megyében mind a magyarok, mind a nemzetiségi lakosok nagyon kedvelték a festő viseletet és a századfordulóig ünnepi viseletként is használták. 1920-tól kezdve már elsősorban az öregasszonyok ünneplő viseleteként, fiatalok gyászruhájaként és mint köznapi ruha ismert. Jelentősek voltak művészi faragás szempontjából is a bábsütőmesterek. A negatív vésetű ütőfákat, amelyekben a sütemény megkapta a formát, rendszerint keményfából készítették. A minták különböző alakokat, virágokat ábrázolnak és egész művelődéstörténeti képet mutatnak. Felvonul a barokk, rokokó, táblabírák kora s a múlt század népiességének a ruházata. A székesfehérvári bábsütőmintákon is a következő figurák találhatók meg: huszár, óra, pisztoly, pólyásbaba, hal, csizma, bölcső, török, rokokó figura stb. Megtalálható a betyár alakja dunántúli pásztorviseletben. A kard, pólya, állat és általában minden tárgy virággal díszített. Az utóbbi időben a bábsütő mintáknak csak a körvonala maradt meg, amelyet a ráhelyezett papírral vagy cukorpéppel díszítettek. A század elején megjelentés mesterség volt a fazekasság. Afazekas céhnek a kancsója az 1734-es évekből maradt fenn. A fazekasoknak valamikor Fehérváron külön utcájuk is volt. A század elején még mintegy nyolc család foglalkozott fazekassággal. Ma már csak egy fazekas család működik. A fazekasok egy része kályhásmester is volt. Az edények készítésének az eljárásmódja megegyezik a más vidékek fazekasműhelyeinek a gyakorlatával. Általában közszükségleti cikkeket gyártanak: virágcserepeket, vázákat, vizeskorsókat, itatókat, köcsögöket stb. Az edények festése ecsettel történik, de a cserépből készült gurgulyát (írókát) is használják. Az elkészült árut elsősorban a piaci napokon értékesítik. A kályhásmesterek készítették valamikor a parasztok számára a gödrös, csempés kályhákat, amelyet rendszerint a konyhából fűtöttek. Ezeket a kályhákat fokozatosan kiszorították a sima modern kályhák. Híres volt a fehérvári bicska is a környéken. A fehérvári bicskát a szomszédos megyékben is emlegették. A régi késesek egyes bicskatípusok nyelét a város színével (kék-piros) díszítették. Különböző bicskatípusokat készítettek. Ilyenek voltak a frakkos, francia, és az acélos bicskák. Az utóbbit a tűz csiholására is fel tudták használni. Készítették még a pecsétnyomó továbbá a ma is használatban levő „náder, völgyeit, fejesgörbe és sniccer" bicskákat. A juhászok számára gyártották a körmöző pengével ellátott bicskákat, amelyet az állatok orvoslására használták fel. Jelentősek voltak a múlt században az ötvös mesterek gombkészítményei. Apró finom áttöréses ezüstgombokat készítettek, de nagyobbakat is a környékbeli parasztság részére. Ma a régi mesterségeknek már csak néhány képviselőjét említhetjük meg. Például szíjgyártókat, köteleseket, kosarasokat, a magyar szabók és csizmadiák utódait. A székesfehérvári parasztság jelentős része a XVIII. században telepedett le. A budai külváros földművelő lakosságát nevezzük Felsővárosiaknak. Ezeken kívül jelentős parasztság él az Alsóvárosban a Széchenyi utca környékén. A többi városrészben is találunk még elszórva 19