Pesovár Ferenc: Béres vagyok, béres. Fejér megyei népzene – Fejér megye néprajza 1. – Szent István Király Múzeum közleményei: A. sorozat 25. (1982)

tudományosan és történetileg is rendszerezzék és elibénk tárják az egész Kárpát-medence néptánc kultúráját. Az ország alig tudott és még ma is alig tud erről a rendkívüli munkáról és eredményről. A gyűjtők dobverés nélkül dolgoztak, alkatukból eredően és meggondolásból is. Az ötvenes-hatvanas években, sőt még később se lett volna tanácsos újság-lármát csapni ennek a korszakos vállalkozásnak. Itt-ott a paraszt-romantika, másutt a megcsontosodott nacionalizmus vádját is a fejükre zúdítják. Szinte azt mondhatom: suba alatt dolgozva, sanda szemektől távol, messzebbre jutottak. Hogy milyen messzire, azt a hetvenes években kibontakozó magyarországi táncházmozgalom bizonyította tán a legmarkánsabban. Martinék, Pesovárék csöndes, módszeres, és minőségi munkája nélkül a mozgalom nem talált volna rá az eredeti tánc-stílusok és a népi hangszeres muzsika eredendő összetartozására s lendületes örömére. Emlékszem a mozgalomellenes morgásokra, a féltékeny dödögésekre, de ugyanígy emlékszem Martin György és Pesovár Ferenc pártoló, csöndes mosolyára. Biztatás volt benne és jóváhagyás. Néha még ennél is több: jóra izgató dac. Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy Budapest után elsőként a székesfehérváriak zárkóztak föl a táncházasok magasra csapó kedve mellé. Amikor végigolvastam Pesovár könyvét, hirtelen az jutott eszembe, hogy negyedszázad alatt aligha találkoztam vele tízszer-tizenötször. Az elmúlt időben mégis az élt a tudatomban, hogy testközeli munkatársai vagyunk egymásnak. Cikkeit, tanulmányait, emberi jelenlétét, egyszóval: kerekülő életművét vizsgálva nyugodtan kimondhatom: azok is voltunk. Jó tudnom, hogy Pesovár Ferenc továbbra is szülőmegyémben dolgozik. Olyan vendége ő a tájnak, hogy arcéle máris a legemlékezetesebb „bennszülöttek" arcéle mellől villan elénk. Csoóri Sándor