Pesovár Ferenc: Béres vagyok, béres. Fejér megyei népzene – Fejér megye néprajza 1. – Szent István Király Múzeum közleményei: A. sorozat 25. (1982)

közül szintén az éneklés határán mozgó, hanglejtésekkel előadott varázslóverset idézzük Mezőkomáromból : Luca, Luca kity-koty, kity-koty, Majd hajnalban, majd mëgvérrad. Szólnak a kokasok a góréban. Ha nëm adnak szalonnát, Levágom a gerendát. Ha nëm adnak diót, Levágom a hizót. Ha nëm adnak lencsét, Levágom a kecskét. Ha nëm adnak babot, Levágom a papot. Pohárba a méz, Kérek égy kis pénzt. Ugyancsak hasonló tartalommal zajlott le Pázmándon, Tordason, Bakonycsernyén és még másutt is — különösen ahol szlovák betelepítések is voltak — a még ma is élő ún. sibálás szokása, amikoris húsvéthétfőn a lányokat és menyecskéket öntözés helyett 8—9 (szögletes, kígyóhátú) vesszőből font sibákkal korbácsolták meg. Idézzük a pázmándi alaprigmust: Sibiribi tojásos, Kellésës bolhásos, Esztendőre friss légy, Ne olyan lusta mint most. A tavaszi hagyományok közül ragadjuk ki a májfatáncokat és a gyúrói zöldágjárást, amelyet utoljára az 1950-es évek elején újítottak fel. A lakodalom hagyományos rendje a leggazdagabban talán Jenőn és Pázmándon maradt fenn. Az esküvői szertartás utáni tánc rendszerint a pap udvarán, az ún. „paptánc" több helyen fennmaradt reformátusok és katolikusok között egyaránt (pl. Pázmánd, Jenő, Pákozd, Zámoly). Pázmándon hivatásos vőfények bonyolítják le, irányítják a lakodalmat. Igen érdekes jelzőeszközük a kezdetleges technikájú cserépsíp „vőfénysíp', amelyet hivogatáskor is használnak. A húshagyó keddi alakoskodó szokások, a maszkos, jelmezes „farsangi bolondozás" a századforduló idején, de sok helyen még a második világháború után is általánosak voltak. Egy változata él még ma is Mohán, amit tikverő-nek neveznek. Másutt is ismerték ezt az elnevezést, de sok helyen (pl. Sárkeresztes, Sukoró), mint az ország más vidékein is, a lakodalmi hajnali felvonulást, hajnalozást mondták „tikverőnek", „tyúkverőnek". A hangszerek közül nagyon kedvelték a falvakban és pusztákon egyaránt a c/terát. Kezdetleges hangszerük a nádsíp, a meggyfahéj- vagy cseresznyehéjsíp és a köcsögduda voltak. Az utóbbinak a farsangi alakoskodó szokások alkalmával, Luca-napi köszöntéskor és főleg a táncok („cuhálé", „cuhërda", „citerabál") kíséretritmus-adásában volt nagy szerepe. A századforduló idején, délszláv közvetítéssel, paraszti tamburabandák a megye déli részén működtek. A legjellemzőbb táncok a kanásztánc, ugróstánc (bérestánc), üvegcsárdás, a lassú és friss csárdás különböző változatai voltak. 18 Részlet az 1767-es népi passiókönyvből. (Gelencsér Ferenc felvétele) -*