Pesovár Ferenc: Béres vagyok, béres. Fejér megyei népzene – Fejér megye néprajza 1. – Szent István Király Múzeum közleményei: A. sorozat 25. (1982)

A faragó pásztorok díszítőmódját és technikáját figyelembe véve, Fejér megye is a dunántúli pásztorművészet jellegzetes területéhez tartozott. A vésett és karcolt technikák mellett alkalmazták a 19. század elejétől a spanyolozás eljárásmódját is, amelyet a múlt század második felében szorított ki a domború faragás. A kanászok terelő eszközét, a korbácsostor nyelét faragással díszítették, rézmintákkal rakták be, régebben ólommal öntötték ki, újabban szegekkel is díszítik. Ilyet ma is több helyen el tudnak készíteni a pásztorok. Fejér megye legfontosabb növénykultúrája a híres Fejér megyei búza és a kukorica. A 20. században — a kenyérgabona vetésterületének a rovására — a kukorica egyre nagyobb teret hódított, a legelők és rétek egyre csökkentek. Tájjellegű növénytermékek még a következők: cecei paprika, a nagyvelegi és perkátai torma, a fehérvári zöldségek, a csurgói, móri, balinkai, seregélyesi káposzta, az alapi dohány és a pákozdi paradicsom. Jelentős volt még a Mezőföldön a dinnyetermesztés. Ehhez a földeket főleg Heves megyei dinnyések (Csány) bérelték, akik közül többen véglegesen le is települtek. Fejér megye a nagybirtok hazája volt, sajátos képét a kietlenebb mezőföldi táj is körvonalazta. A nagybirtok még 1944-ben is a birtokállomány 61 %-át alkotta. A cseléd-, napszámos-és zsellérréteg mellett nagy szerepe volt az idénymunkásoknak (summások), akik főleg Heves, Borsod, Nógrád, Békés, Vas, Zala vármegyéből toborzódtak, de az I. világháború előtt a felvidéki és erdélyi vármegyékből, sőt Galíciából is kerültek ide. Ők — mint ez kötetünkből is kitűnik — feltétlenül színezték a megye népzenei életét. A fejlettebb gazdálkodási ágak között mindig jelentős volt a szőlőművelés. Fejér megye északi része, Mór és Csókakő vidéke, de a Velencei-tó környéke is híres történeti borvidékeink közé tartozik. Ehhez a területhez kapcsolódik Vál vidékének sző lő kultúrája is. A múltban innen a budai kocsmárosok jelentős mennyiségű bort vásároltak meg. Külön ünnepnek számított az ún. borszállítás napja. A 18—19. századból származó présházpincesorok ma is megtalálhatók (Velencei-tó környéke. Mór, Vál stb.). Az épületek gyakran különböző történeti, építészeti stílushatásokat őriznek. Ilyen, védett népi műemlék a velencei Pincesoron, Sára Szűcs Lajos széparányú présháza. A nemesi eredetű présházak közül megemlítendő a Meszlényi család ugyancsak a velencei Pincesorban található épülete. Kétszárnyas deszkaajtajának a vasalása igen szép kovácsmunka. A régi hajlékokban, különösen Mór környékén sok helyen figyelhetünk meg, gyakran évszámmal jelölt bálvány préseket, amelyet a nép rendszerint Rákóczi-présnek nevez. Mezőföldi és vértesaljai falvaink nagyobbrészt ún. soros, szalagtelkes települések. Az épületek rendszerint sárból, vályogból vagy tömött falból készültek, szarufás nyeregtetővel. Az alföldi jellegű, háromosztatú, nyitónké meny es háztípus volt a jellemző, annak sajátos tüzelő berendezésével, így a konyhából fűthető kemencékkel, kályhákkal (,,dorkó kályha", csákvári szemeskályha). A házak bútorait helyi asztalosok készítették, vagy az országos vásárokon szerezték be. Igen kedvelték a 19. század elején a komáromi típusú, vésett-festett tulipános ládát, amelyet később kiszorított a sublót és a festett szekrény. A szekrények egy típusának formája és díszítése a biedermeier hatását mutatja. Az egyszerű, puhafából készült forma friss festésébe hosszúszárú, kihegyezett fadarab segítségével virágos díszítést rajzoltak. A díszítés rajzának az elhelyezése jó térérzékkel simul a formához. Valószínűleg a berakott szekrények utánzása adta ehhez az alapgondolatot. Sokszor házilag készítették a kukoricacsuhéjból font ülőkéjű, így a gondolkodó székeket is. Fejér megyében kisebbnagyobb bútorkészítő központok is akadtak. Nevezetesek voltak a sárbogárdi és a zámolyi asztalosok. 16