Fitz Jenő (szerk.): Die aktuellen Fragen der Bandkeramik - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 18. A Pannon konferenciák aktái 1. (Székesfehérvár, 1972)
I. Pavlu: A csehországi vonaldíszes kerámia díszítési rendszere
A CSEHORSZÁGI VONALDÍSZES KERÁMIA DÍSZÍTÉSI RENDSZERE A tanulmány célja újból, új definíciók és vizsgálatok alapján meghatározni a csehországi vonaldíszes kerámia vonaldíszítésének rendszerét, és megvizsgálni az egyes ornamensek jelentőségét. Ehhez alapfeltétel az egyes lelőhelyek belső időrendjének egymástól független alapokon való kidolgozása. Emiatt a tanulmány vizsgálódási körébe egyelőre csak Kelet- és Középcsehország anyagát lehetett bevonni. Ezt a leletanyagot a díszítéstechnikában mutatkozó kvalitatív és kvantitatív eltérések alapján négy fejlődési fokozatra lehetett bontani : archaikus stílus, amelyet az egymástól némileg független magános motívumok alkalmazása jellemez, klasszikus stílus, (körbefutó stílus), amelyre jellemző az ismétlődő elemek olyan összekötése, amelyek így egy körbefutó díszítő szalagot képeznek, kombinált stílus (térkitöltő stílus), erre jellemző az edényfelület felosztása olyan díszítő mezőkre, amelyek külön-külön önállóak ugyan, de együtt mégis tipikus kombinációkat képeznek, felbomló, széteső stílus. Mind a három, fenti stílusból kialakul a sajátmagára jellemző, bomlott stílus, amelyre általában a szabálytalan és pontatlan kivitel jellemző, ez különbözteti meg saját maga alaptípusától. A következő részben a cseh vonaldíszes kerámia területén stíluskritikai alapon (a fenti alapvonások kidolgozásával) három csoportot mutat ki: keletit, középsőt és északnyugatit. Statisztikai vizsgálatok segítségével az egyes területek stílusfejlődését jól lehet követni. Rá lehet mutatni olyan kvalitatív vagy kvantitatív törésekre, amelyek a stílus megváltozását vagy lokális eltolódását okozzák, és amelyek így mint kolonizációs mozgások jelei is felfoghatók. I. Pavlü MM P : 1412 Abb. 1: archaischer Stil (Ost- und Mittelböhmen), älteste Tradition der kurvilinearen Motive, LnK I —II 136
