Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 4. 1688 - 1848 - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 16. (Székesfehérvár, 1979)
Farkas Gábor: A tőkés társadalom kialakulásának kérdései Székesfehérvárott
Az átalakulásért indított folyamat — mint már korábban említettem — nem egyenes vonalú. A városi polgárság, ha saját kiváltságainak megmentéséről volt szó, éppen olyan keményen hadakozott az elnyomott néposztályok és rétegek ellen is, mint azt a nemesség ellen tapasztaltuk. A polgári rendet kiváltságos helyzetben lévőnek tekinti, s addig míg a felsőbb rendek ragaszkodnak privilégiumaikhoz, addig „mi sem állunk el ... dicső királyunktól nyert ... kiváltságainktól, ... a parasztjobbágy hazafi társainkkal egy törvény alatt nem állhatunk” ..., mert a nemes urak „a polgári rendet a paraszt jobbágyokkal egy törvény alá akarják szorítani, az ellen jelesen és hathatósan ellentmondunk” ... mert: „a királyi városok ... mint a megyék ... önálló törvényhatóságok ... mindnyájan szabad emberek ... de nem parasztjobbágyok”.20 Az idézet politikai tartalma semmiképpen sem mutat a progresszió irányába. Jellemző a kor polgárának szemléletére, amikor mereven elutasítja a felsők azon törekvését, hogy őket a jobbágysággal kívánják egy szinten kezelni, amikor ők is a nemesség soraiban látnák biztosítottnak boldogulásukat. További regressziós magatartásukat jelzik a zsidósággal és más, városba letelepedni kívánó idegenekkel kapcsolatos állásfoglalásaik. Megemlítem, hogy ennek olyan históriai előzményei vannak Székesfehérváron is, mint más szabad királyi városban. Például a zsidók letelepedése a XIX. sz. elejéig tilos Székesfehérváron. A XVIII. sz.-ban két felekezet: a római katolikus és a görög nem egyesültek vagy másképpen a görögkeletiek, pravoszlávok élnek a városban. A zömükben katolikus kereskedők és kézműves iparosok az idegen tőke konkurrenciájától tartottak, és még akkor is szembenállottak például a zsidók letelepítésével, amikor egyébként az országgyűlés (1839—40. évi 25 te.) erre nekik lehetőséget adott. A zsidók az országos vásárok alkalmával bejöhettek ugyan a városba, de estefelé, még sötétedés előtt el is kellett hagyniok azt.20* Szállást a városban nem kaptak, sőt a Felsővárosban a 13 vendégfogadó közül egyet a zsidók számára tartottak fenn. 1837-ben a helytartótanács ösztönzésére a városi tanács lényeges megszorításokkal már megadta a zsidóknak a letelepedési jogot. Ezzel azonban lényegében csak néhány, főleg nagyobb tőkével rendelkező kereskedőnek tették lehetővé a városban a letelepedést; (pl. legalább 6 ezer ezüst forint értékű vagyonnal kellett rendelkeznie, a letelepedést 400 ezüst forinton kellett megváltania, azután zselléri adót fizetnie, ill. foglalkozása után a városi terheket viselnie.) Ennek fejében bárhol szerezhetett házat a városban, de ingatlan vagyont nem vehetett, nem bérelhetett; céhbeli vagy polgárjogokkal összekötött mesterséget nem folytathatott és kereskedést is csak nagy tételekben űzhetett.21 II. József uralkodása ideje óta, 1837-ig kivételesen kaphattak letelepedési engedélyt, de a kereskedők felléptek letelepedésük ellen. Ők szavaztatták meg már 1822-ben is, hogy a városban élő néhány zsidó családnak (1804-ben 9 fő élt itt) el kelljen hagynia Székesfehérvárt. A Kereskedelmi Társulat 1837 után sem veszi be sorai közé jó ideig a zsidókat.*2 A városi polgárság antiszemita magatartása kétségtelenül gazdasági eredetű. 1843—1848 közötti gyakoriak az antiszemita megmozdulások. Amikor 1843-ban az első kézműves-szabó zsidó kiakasztotta cégtábláját, a céhek azonnal tiltakoztak, sa — források szerint — nép körében is némi nyugtalanság támadt.23 Ez év szeptember elején óriási tűzvész támadt a Tóvárosban, amely során 324 ház leégett, kb. 4 ezer ember jutott koldusbotra, és a tönkrement ingó és ingatlanvagyon 20. Ibid. 20. /a. VÉRTES J. : Kétszáz esztendő. A szfvári kér. társulat története az 1712. év óta. (Szfvár, 1910.) 157. 21. Prot. A. 1837. Nr. 1959. 22. VÉRTES J. : op. clt. 1853-ban vették lel az első zsidó kereskedőket a társulatba (Ekkor pl. 11. családfőt). 23. Prot. A. 1843. Nr. 3119. 143
