Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 4. 1688 - 1848 - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 16. (Székesfehérvár, 1979)

Kerényi Ferenc: Székesfehérvár magyar nyelvű színészete a XIX. század első felében

havonta, ennél többet csak a színész-aligazgató Horváth József, 170-et. A színház személyzetéhez tartozott még 1 súgó, 1 színlapkihordó, 1 fodrász, előbb 1, majd 3 jegyszedő, 1822-ben 1 öltöztetőnő is, valamint egy díszletfestő. Az 1819-es zsebkönyvvel egybevetve megállapítható, hogy míg az alapítás utpni hónapokban a technikai feladatokat (öltöztetés, jegyeladás stb.) zömmel maguk a színészek végezték, addig 1822-re már fizetett apparátus vette át ezeket a teendőket.

Kevesebb adatunk van a színház zenekaráról. Azt tudjuk, hogy karmesterük mindvégig Hahner Makariás volt, akiről 1818-ban így emlékezik meg a püspöki levéltár számadáskönyve: „ in Chatedrali Ecclesia Alba Regalensi Musicae Director.” Fehérvárott ő vezényelte egyébként az első műkedvelő hangversenyt is 1814 áprilisában katonazenekar élén. Komponistái működéséről is tudunk: a keszthelyi Helikonkönyvtárban és a fővárosi Zeneakadémián őrzik néhány szerzeményét az 1820-as évekből, ezek verbunkos motívumokkal magyarított, erős Bihari-hatást tükröző táncok.12 Bizonyításra szorul, hogy elhangzottak a színházban is. Az Ürményinél említett 16 tagú zenekar összetételének kérdésére Székesfehérvár zeneéletének ismerete ad választ.13 A muzsikusok a püspökség és a város kettős szolgálatában állottak és így fellépéseik egyházi, valamint világi alkalmakkor természetes gyakorlatnak számítottak. A színházi tevékenység ehhez harmadik lehetőségként társult: Joseph Kupferschin egyházi zenész például nemcsak a felsővárosi templomban szerepelt, ugyanott iskolai zenetanárként is találkozunk vele, 1821. október 23-i, 15 forintos számlája szerint pedig a magyar színtársulat korrepetitoraként is működött. Ezenfelül sor kerülhetett katonazenészek bevonására, a mohai szabadtéri előadásokon bizonyíthatóan részt vettek. Számolhatunk továbbá — analógiás következtetéssel — néhány műkedvelő alkalmankénti fellépésével. így adódhat össze a 10 hivatásos muzsikus mellett a színházi zenekar 16 főnyi létszáma. Mindezt megerősíteni látszik a zenekar jó pár igényes feladata. Már a megnyitó előadáson, 1818-ban ünnepi nyitányt játszottak, Heinrich Marschner alkotását.14 A később európai rangra emelkedett német operaszerző ez idő tájt gr. Zichy János zongoramestereként Nagylángon tartózkodott. 1822-ben Komlpssy Ferenc színész alkalmi pásztorjátéka ír elő szerzői utasításában — igényes és meglehetősen ritka összeállítás — magánszólamot trombitára, dobra, hárfára és fuvolára.15

Valamennyi forrásunk egyetért abban, hogy a fehérvári társulat a színpadi megjelenítés gazdagságában és választékosságában felvette a versenyt a legjobb német szcenikával. A díszletműhelybe ismét Szilágyi Pál emlékezéseinek segítségével pillanthatunk be: „... volt egy díszítő, de a fődíszítőséget a megye főjegyzője, Bajzáik, több falu birtokosa vállalta el, és megvallom, oly nagy urat oly szenvedéllyel nem láttam dolgozni, mint ő. Sokszor úgy nézett ki, mint egy kis ördög, összecibálva, tele porral és pókhálóval, de ki is tett magáért, oly gyönyörű díszítményeket állított elé, hogy méltán megbámulhatta mindenki.” A színészi visszapillantást igazolják a számlák: a működés első félévében (1819 márciusáig) Kosztovits vászonkereskedőtől 115 méter vásznat vásároltak a társulat részére. A díszletek további sorsáról is tudunk. A vármegyei igazgatás megszűntével helyben maradtak (a vándortársulatok könynyebben szállítható és tárolható papírfelületeket használtak), és a Fehérvárott megforduló csapatok lassan felélték őket. 1837-ben a visszavetődő Szilágyi már így ír:

12. Hahner komponistái működésére FÖNIS F. : Magyar táncgyűjtemény az 1820-as évekből. Zenetudományi tanulmányok I. (Bp. 1953.)

13. SZIGETI K. : Székesfehérvár újkori zenetörténete. Székesfehérvár, Évszázadai IV. 1688— 1848. (Székesfehérvár. 1979.) 181—205.

14. Hazai és Külföldi Tudósítások. 1818. II. 33. sz.

15. Magyar játékszíni zsebkönyvetske, (Székes-Fehérvár, 1823.)

125