Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 3. Török kor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 15. (Székesfehérvár, 1977)
Hegyi Klára: A török közigazgatás és a magyar városi autonómia
1638, nagykőrösi számadáskönyv: „Ugyan akkor az mely katonát megfogtunk volt, azért hogy az legényeket kivágták az fogházból, azért az vajdának fizettünk summa szerént 57 tall d 40. facit f 91 d 60. Hogy Budára az levél váltani felmöntek, hogy szabad legyen felvinni az magyar uraknak, vontak el embereinktül tall 30. 1639, ugyanott: „Az kajmekamtul való levél váltságért, hogy mindenütt szabad legyön megölni az tolvajokat, Szabó György és Sáfár Dömötör által fizettünk 15 1/2 geretczy tall."22 23 1668, magyar feljegyzés egy gyöngyösi török irat hátán: „Budai főkádia levele, melyet ugyan budai vezér, Mamhut basa keze írásával megerősített, azon Nemi nevű török rab halálárul, melyért a bátyjának ötszáz tallért fizettünk, ugyan a vezérnek is ötszáz tallért adtunk egész városul.’’24 25 1668: a kecskemétiek képviselői 62 pesti török tisztviselőnek osztanak szét ajándékokat. Egy évvel később ugyanők jegyzik fel: „Hogy az töröknek semmi ajándékot ne adjunk, az levél váltságért adtunk Mamhut pasának f 6 d 40.”23 1672-ben Kecskemét két tolvaj felakasztására a jogot 460 ft 80 dénárért vásárolja meg.26 27 Végül feljegyzés egy rimaszombati török adónyugta hátán: „Ezen cédulát A. 1685. 8. febr. hozta Répás György bíró uram az új esztendei summa befizetése után, de mirül való, meg nem tudta mondani.”w Répás György cédulája 14 gurusról szólt, amit Rimaszombat a behódolás óta minden évben kifizetett az egri kádinak, hogy ezen az összegen az esetleges hagyatéki illetékeket egy összegben megváltsa. Évente felmerülő, állandó kiadás volt, amelyről a besztercebányai levéltár vagy húsz nyugtát őriz. Répás György tudatlansága mégis menthető: hatalmas összegeket fizetett ki Egerben, cédulát hol kapott, hol nem, és ha kapott, azért is fizetett. Ezek a részletek elsősorban a magyar forrásokból derülnek ki, gonddal vezetett számadáskönyvek sokszor keserves bejegyzéseiből, török iratok hátára vetett egykorú magyarázatokból. De nem változik akkor sem a kép, ha a török iratokat olvassuk végig. A legszembetűnőbb jelenség az, hogy a kádik szerepe a jogszolgáltatásban egyre csökken, és más, náluk sok esetben kisebb rangú hivatalnokok lépnek a helyükbe. A fennmaradt kádivégzések és a török bíróságokon kiállított nyugták azt mutatják, hogy a török bírók továbbra sem jelentéktelen bevételeit — ha nem tekintjük a mohamedánok pereit — ebben a korban már nem a jogi ügyletek után járó illetékek, hanem az önkormányzattal rendelkező városoktól meghatározott összegekben befolyó megváltások (pl. a hagyatéki tizedek megváltása), s elsősorban a más szervek által kiállított kiváltságlevelek és engedélyek megerősítései után szedett illetékek alkották. Visszaszorulásukra következtethetünk abból is, hogy a Budára hordott ajándékokból a kádik hivatali rangjukhoz nem illő, elenyészően kis összegekkel részesedtek, a náluk alacsonyabb rangú, de a városlakókkal állandó kapcsolatban álló vojvodák, szubasik, tolmácsok, stb. messze megelőzték őket. A kádik kiszorulása a bíráskodásból a legbeszédesebb bizonyíték arra, hogy a törökök keresztények feletti jogszolgáltatása a 17. századra a hivatali bevételek emelésének egyik mószerévé süllyedt. A bűn és büntetése között megszűnt az összekötő láncszem: a török bíró ítélete. A puszta pénzszedési cél a legtisztábban akkor mutatkozott meg, amikor a büntetéspénz a vétkestől közvetítő nélkül a végső rendeltetési 22. KECSKEMÉTI A. L. : Nagykörös számadáskönyvei, 1638. 108. 23. Ibid. 1639. 171. 24. Gyöngyös török iratai, 180. 25. KECSKEMÉTI A. L. : Kecskemét számadáskönyvei, 1667—68. 157. 26. Ibid. 1671. 27—28, 31. (1672-es bejegyzések.) 27. Státny Archiv Banska Bystrica. Rimaszombat török iratai, 138. 91
