Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 3. Török kor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 15. (Székesfehérvár, 1977)
Hegyi Klára: A török közigazgatás és a magyar városi autonómia
zel őt jövedelmeiben megkárosítják.12 A kölcsönös panaszok és kérvényezések tovább folytak, egymásnak ellentmondó határozatok születtek,13 és a debreceniek csak a várost megöröklő nagyváradi káditól tudtak évi meghatározott összeg lefizetésével függetlenedni. A Debrecennek adott kiváltságleveleket a 17. század első felében újabbak, más városoknak szólók követték. Valamennyi olyan város, amelyik szultáni hászbirtok volt és török hivatalok nem székeltek bennük, elnyerte a rablók, útonállók és gyilkosok, tehát a főbenjáró bűnösök üldözésének, megbüntetésének, sőt kivégzésének jogát. 1629-ben Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd kötelességévé teszi a budai pasa a magyar és török, „írás és menlevél nélkül járó gonosztevők” kézre kerítését, akik közül a magyarokat a nádornak vagy a magyar kapitányoknak, mohamedánokat a török hatóságoknak kellett átadniuk. „Ha pedig az ilyen gonosztevők nem adnák meg magukat és könnyűszerrel nem lennének elfoghatok, hanem harcot kezdeményeznének és abban meghalnának”, a városok lakói ezért nem vonhatók felelősségre.14 1637- ben a budai pasa IV. Murád szultán kézjegyével ellátott rendeletet küldött Moharrem volt beglerbégnek és a budai kádinak. Értesíti őket, hogy a szerdár és a nádor tárgyalásai eredményeként a Jászság rájái: Jászberény, Jászladány és más helységek lakosai, „akik az ellenséges magyar királyság szabad korona-jobbágyai, engedélyt kaptak arra, hogy a magyar várkapitányok engedélye nélkül kóborló hajdú rablókat és más efféle gonosztevőket egyesült erővel megölhessék. ... Ezért megparancsolom, hogy ha a nevezett falvak népe a nádortól nyert pecsétes temesszük értelmében az ilyen önkényeskedő hajdú rablókat megölné, sem az emireknek, sem a vojvodáknak ne engedjétek, hogy a falvak népét zaklassák olyan ürüggyel, hogy emberhalál történt.”15 1661-ben a gyöngyösiek elfogtak egy Varga Mihály nevű rablót, aki a templomból 10 000 akcse értékű, arany és ezüst tárgyat lopott el. A hatvani kádi a rabló kivégzésére az engedélyt egy íetvára és egy szultáni rendeletre hivatkozva adja meg, melyek szerint „az ilyen megölt rabló után a váli és az ehl-i örf vérdíjat nem követelhet."16 Ezeken az általánosságban mozgó rendeleteken kívül a század második feléből számos olyan török irat maradt fenn, amely az egyes konkrét esetekben engedélyezi — éppen az idézett rendeletekre hivatkozva — halálbüntetés végrehajtását. A büntetőbíráskodás ilyen szabadsága a városi elöljáróságok illetékessége alá rendelte a város lakosait és a kívülről jövő, a városnak kárt okozó vétkeseket egyaránt. Erre a jogra annál is nagyobb szükség volt, mert a közbiztonságot sem a magyar, sem a török szervek nem tudták helyreállítani, s a lakosság kénytelen volt önvédelemre berendezkedni. A lakosság önvédelmét — bár szervezett formáját, a parasztvármegyét, nem nézték jó szemmel17 — a török hatóságok támogatták, egészen addig, hogy a hatvanas évek közepén a budai pasa feloldotta a fegyverviselési tilalmat.18 12. Debrecen török iratai, 77. FEKETE L. : Debrecen ... 25. sz. 13. Debrecen török iratai, 16, 20. FEKETE L.: Debrecen... 21. sz. ill. 26. sz. 14. Kecskemét török iratai, 19. HORNYIK J. op. cit. 345. 15. Jászberény török iratai, 31. 16. EGRI A. L. : Gyöngyös török iratai, 127. Regesztában kiadta : FEKETE L. : Gyöngyös város levéltárának török iratai, Levéltári Közlemények (1932—1933) 3—82. Mivel Fekete regeszta számai az iratok levéltári számával megegyeznek, a továbbiakban Fekete munkájára külön nem hivatkozunk. 17. Kecskemét török iratai, 19. HORNYIK J. : op. cit. 345. 18. Pest megye levéltára, Acta pol. mise. ant. 1665 — 3. 89
