Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 3. Török kor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 15. (Székesfehérvár, 1977)
Hazai György: Magyar - török diplomáciai kapcsolatok a XV. század végén
Hazai György MAGYAR—TÖRÖK DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATOK A XV. SZÁZAD VÉGÉN Jól ismert tény, hogy Mátyás uralkodásának utolsó szakaszát, súllyal annak utolsó évtizedét, az uralkodó külpolitikai koncepciójának jelentős megváltoztatása jellemzi. A magyar királyság erejének Nyugat felé fordítása, meghatározott expanzív tervek megvalósítása, melynek indítómotívumai között egy nagyszabású kelet-európai törökellenes politikai és hadi potenciál megteremtésének gondolata is szerepet játszhatott, egy évtizednyi időre új helyzetet, viszonylag békés körülményeket teremtett a magyar—török kapcsolatokban. Az eltelt évtizedek hosszú háborúi egyik fél számára sem hozták meg az óhajtott döntést, összességükben mégis a magyar fél számára mutattak kedvezőbb mérleget. Ugyanakkor világossá tették az erőviszonyokat, az aktuális lehetőségek határait is. A status quo megtartása, majd szerződéses rögzítése így mindkét fél közvetlen érdekévé vált. A század nyolcvanas éveinek eredményei világosan mutatták, hogy ez a felek részéről, ha nem is perspektivikusan, de a közeljövőt tekintve, jól átgondolt és igen komolyan vett politikai irányvonal volt. Ettől a két udvar a végvidékeknek a békével aligha összeegyeztethető, s máskor talán robbanást előidéző eseményei ellenére sem távolodott el.1 A fegyverek elhallgatása után magyarok és törökök egyaránt a status quo politikai és diplomáciai úton való rögzítésére, békeszerződés megkötésére törekedtek.* Erre — ötéves időtartamra szólóan — 1483-ban került sor.3 Az 1483-as békekötés szerződésileg is pontot tett a háborús időszak végére és a Lét udvar számára az aktuális kérdések megközelítésében a diplomáciát avatta hivatalos érintkezési szférává. A 80-as években a két ország közötti politikai és diplomáciai kapcsolatok intenzívebbé válását, kölcsönös követjárást, a két udvar közötti levélváltás megélénkülését láthatjuk. Különösen élénkké váltak e kapcsolatok az ötéves békeszerződés lejártát l. A korszak politikai értékeléséhez, különös tekintettel a törökökhöz fűződő viszony kérdésére 1. ELEKES L. : Mátyás és kora (Bp. 1956) 165—183. :2. Békeajánlatok már korábban is érkeztek Mátyáshoz. Ezek ellenzői elsősorban a szentszék és a nyugati udvarok voltak: FRAKNÓI V.: Mátyás király levelei. I. (Bp. 1893) 77, 124, 263, 310, 381—382, 408—409, 419. Az érdemi közeledés azonban csak a hetvenes évek végén kezdődött. Mátyás leveleiből tudjuk, hogy 1478-ban a porta egy Gelbeg nevű követe hozott békeajánlatot a magyar udvarba (op. cit. I. 381). Erre Dóczi Péter konstantinápolyi útja volt a válasz (loc. laud.). A levelek arról vallanak, hogy Dóczi Péter ez évben még egyszer megfordult Törökországban (op. cit. I. 419). A tárgyalások e források tanúsága szerint bizonyos megállapodáshoz is vezettek (op. cit. I. 263, 408—409; II. 388), amelyeket a két fél a nyolcvanas évek elején békeszerződés szintjére emelt (op. cit. II. 36, 104, 191, 273). .3. FRAKNÔI V.: op. cit. II. 286, 290—294; J. von HAMMER: Geschichte des osmanischen Reiches. II (Pest 1828) 285—288 ; J. W. ZINKEISEN : Geschichte des osmanischen Reiches in Europa, n. (Gotha 1854) 500—501; TELEKI J. : A Hunyadiak kora Magyarországon. V (Pest 1856) 273—277; N. JORGA: Geschichte des osmanischen Reiches. II. (Gotha 1909) 257 skk. 7
