Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 3. Török kor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 15. (Székesfehérvár, 1977)

Csomasz Tóth Kálmán: XVI - XVII. századi zenetörténetünk székesfehérvári vonatkozásai

Ebben a korban a közös zenei gyakorlatnak négy fő települési és társadalmi kerettípusát különböztethetjük meg. Ezek:

1. a (királyi, főpapi vagy főúri) rezidencia;

2. a polgárváros;

3. a mezőváros és

4. a végvár.

A rezidencia — kivált reneszánsz főúri székhelyek esetében — nem kapcsolódik szükségszerűleg a polgársághoz, sem más, az uralkodótól vagy főúrtól személyileg és vagyonilag többé-kevésbé független rétegekhez.14 Ennek következtében tartós hatások kisugárzására is kevésbé alkalmas. Igazi polgárvárosainkat ebben az időben nem magyarok lakták. E tekintetben talán csak a XVII. században magyarosodó és felvirágzó Eperjest tekinthetjük kivételnek, zenei vonatkozásban is.15 Erdélyben európaias polgárvárossá kezdett alakulni a magyarosodó Kolozsvár; ott azonban a kálvinista és az unitárius reformátori irány előretörése, e két felekezet liturgiái és általános zenei igénytelensége, egyebek között a reformátusoknak minden hangszeres zenével szembeni ellenséges magatartása16 inkább csak hanyatlást eredményezett zenei téren. Még inkább megmutatkozik ez a hiányosság az egyébként derék kulturális igyekezetű, áldozatosan iskolafenntartó kálvinista mezővárosokban.17 A végvár jellegű városok szellemi élete teljességgel beszűkült: Pápán, Győrött ugyan volt iskolázás, de a legtöbb helyen erre nem volt állandó, sőt olykor semmilyen lehetőség.18

Az egyre erősödő vallásüldözés elől a földönfutóvá tett bujdosók és szegények még leginkább a katonaságban tudtak menedéket találni. „Ott kérték számon legkevésbé a felekezeti hovatartozandóságot.”19 De a katonák zsoldját a kincstár olykor évekig nem fizette. Nyomor és keserűség, létbizonytalanság volt a végvári „vitézlő nép” élete. Magasabb kultúra nem fejlődhetett benne. A török megszállta helyek magyar iparos és paraszt lakosainak élete ugyan tűrhetőbb volt, ez azonban csak a nagyobb biztonságot jelentette, semmi esetre sem nyújtott több kultúrát.

Tárgyunk szempontjából mégis a végvári életforma a legtöbbet mondó, legelterjedtebb és emlékeiben legtapinthatóbb. A históriás énekek szerzője,20 a várkapitány kedvelt íródeákja,21 de olykor maga a vitézlő katona is költő, mint pl. Balassi Bálint, az egész korszak legnagyobb lirikusa. Ide tartozik Fehérvár derék vicekapitánya, az 1602- ben török fogságba esett Wathay Ferenc is. Költői tehetség dolgában persze Wathay messze elmarad Balassi mögött, de hányatott életsorsa, szomorú raboskodása, azonkívül egyes lirai verseinek a ritkán tökéletes, többnyire döcögő formán átsugárzó meleg bensősége teszik őt érdemessé arra, hogy az ő énekeit állítsuk a város török

14. SZABOLCSI B.: A XVII. század magyar főúri zenéje (1928), újabban: A magyar zene évszázadai I (Bp. 1950) 200—280.

15. CSOMASZ TÓTH K. : Az Eperjesi Graduál, II. Kórusok és népénekdallamok. Kodály Emlékkönyv (Bp. 1957) 199—264.

16. Az öreg Graduál (1636) előszavából idézi CSOMASZ TÓTH K. : A humanista metrikus dallamok Magyarországon (Bp. 1967) 62—63. 35. sz. lábjegyzetben; lásd még uo. 8. lapon a 6. sz. lábjegyzetet.

17. CSOMASZ TÓTH K. : op. cit. (1967) 83—84. KESERŰ B. : Üjfalvi Imre és a magyar későreneszánsz, Irodalomtörténeti Dolgozatok, (Szeged 1068).

18. Vö. SZU R. : op. cit. 128.

19. Vö. SZÍJ R.: op. cit. 140.

29. Nemcsak Tinódi Sebestyén, hanem számos más énekköltő is katonáskodott. Lásd SZABOLCSI B.: Tinódi zenéje (1929) és A XVI. század magyar históriás zenéje (1931;; mindkettő a Magyar zene évszázadai I. kötetében, 39—100., ill. 101—156.

21. Túri György hősi halálának történetét a vitéz kapitány kedves íródeákja, Alistáli Márton foglalta versekbe. KMKT Vin. 2D0—212., jegyz. 469—471. — SZU R.: op. cit. 67—71.

101