Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)

Bónis György: A székesfehérvári törvénynaptól az "ország szabadságá"-ig

koztak Fehérvárt; az 1231-i megújítás szavaival az uralkodó mellett a főpapok is orvosolták a panaszokat, s a kisbirtokos katonákon kívül bárki eljöhetett, „aki akart”.60 A királyhoz való szabad bejárás korlátozását a magyar hadakozó réteg súlyos sérelemnek tekintette; Rogerius a tanú rá, milyen zokon vette, hogy IV. Béla megkövetelte az írásbeli kérvényezési, és „kancellárjait” tette királyokká!61 Az 1287-i törvényben nem ok nélkül mondotta ki Béla és két fia, hogy a szolgálatra való készség a szabadságok juttatásával arányosan növekszik. Nemcsak a gyűlölt kérvényezési törölték el, hanem újból megígérték a Szent István-nap megünneplését is, most már vármegyénként két-három nemes jelenlétében.62 Nem saját jószántukból, „önkényesen,63 hanem minden jel szerint az Esztergomban összegyűlt nemesek, vagyis királyi serviensek tömegének nyomására. Ha ebben az esztendőben már valóban a megerősödött nemesség követei ültek össze gyűlésre, akkor 1267-et tekinthetjük a „szabadságot” védelmező intézmény, a rendi országgyűlés születési évének!

Az európai alkotmánytörténetben széliében ismeretes a nagyok, egyháziak és világiak tanácsadó gyülekezete, az uralkodó kúriája. Bármilyen nagy is a befolyása, még csak parlament-előtti (preparlamentáris) intézmény. Az igazi rendi gyűlés akkor jön létre, ha a tanács kiterjeszti hatáskörét, és elismerteti jogait a királlyal; ha az uralkodó alkalmazkodik a változó körülményekhez és a tanácskozó gyűlést határozatot hozó szervnek ismeri el; ha az ország politikai erői testületi összefogással, esetleg coniuratio-val kierőszakolják, hogy gyűléseik útján az állam irányításának döntő tényezői legyenek. Mindez más alkotmányok utánzása, területi hódítás vagy dinasztiaváltás révén még meggyorsulhat.64 A nagy változás kora Európa-szerte a XIII. század és különösen ennek utolsó harmada. A törvényhozásban, mely ezektől a gyűlésektől elválaszthatatlan, az 1270—1300 közötti évtizedek során „az aktivitás titokzatos kitörése” hozza meg az első nagy kódexeket.65 Hogy ez a változás mennyire szorosan összefügg a római jog hatásának erősödésével, azt most nem tárgyalhatjuk. Elég annyi, hogy a magyar fejlődés e téren is lépést tart a nyugat- és közép-európai eseményekkel.

Ha már 1267-ben congregatio generalis-nak vallja magát, és kiváltságokat erősíttet meg a gyűlés, 1279-ben részt vesz a kuntörvény megalkotásában és 1290-ben már országos érdekű ügyeket is szabályoz, sőt minden évben össze akar jönni, mint a törvénynapok. De míg ebben az esztendőben együtt tanácskoznak a koronázásra összegyűlt érsekek, püspökök, bárók, előkelők és „az ország összes nemesei”, 1298-ban már a bajok orvoslására törekvő főpapok, egyházi férfiak, nemesek és szászok kizárják maguk közül a bárókat, és ezt régi szokásnak mondják.66 A bárók viszont a királlyal együtt tekintélyüket és beleegyezésüket adják a tárgyalásokhoz, majd a befejező szövegrész szerint pecsétjüket is ráfüggesztik a szokatlan kiadványra. A királyi kiváltságlevélben — azaz a század fogalmai szerint törvényben — való elismerés megmutatja, hogy az 1290-es évek koraérett rendisége valóban belépett a preparlamentáris korból az ország nevében szóló képviselet fázisába. A testületek szervezkedéséből kialakuló közösség ui. már nemcsak a nemeseket akarja képviselni, hanem az egész országot! Ki vonná kétségbe, hogy ez az igény jelenik meg az 1290:25. t. cikkben,

60. L. fent a 26. és 32. jegyzetet.

61. Carmen miserabile 6. c. MARCZALI H. : op. cit. 152.

62. Ibid. 168—169; Reg. Arp. 1547. sz.

63. így HÔMAN B.—SZEKFÜ GY. : Magyar történet. 3. kiadás (Bp. 1935—1936) II. 38.

64. A. MARONGIU: op. cit. 92—95.

65. ST. GAGNER: op. Cit. 290—292, 324.

66. HOLUB J.: La formation des deux Chambres de l’Assemblée nationale hongroise. Album Helen Maud Cam II. (Louvain—Paris 1961) 351. Bővebben SZILAGYI L.: III. Endre 1298. évi törvénye. Annales Univ. Sc. Budapestinensis de R. Eötvös nominatae, Sectio Hist. I. (Bp. 1957) 135—137.

91