Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Bónis György: A székesfehérvári törvénynaptól az "ország szabadságá"-ig
angol jogász, Bracton ugyancsak azt vallja, hogy a „szabadságokat” a király teremti meg, mert az övé a teljes hatalom, kezében van minden jog.20 A francia abszolutizmus valóra váltja Bracton tételét, de úgy véli, hogy a nép a „tisztes szabadság” vagy a „közszabadság” birtokában van, amelyet alkotmányos garanciák helyett a gyakorlat biztosít.21 A nagybirtokosok hirdetik leghangosabban a szabadságot a Magna Carta és az Aranybulla korában, de az ő Ubertas-uk a legveszedelmesebb. A szabadság e bajnokai az akasztófa, a pellengér és a hüvelykszorító „szabadságát” követelik, „azt a szabadságot, hogy valaki a saját parkjának fáira akaszthassa jobbágyát”. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a franchise vagy palatinatus birtokosát felelősség terheli ezeknek az átruházott közhatalmi jogoknak a megfelelő gyakorlásáért; IV. Edward idejében pl. Crowland apátjától örökre elveszik azt a jogot, hogy saját börtöne legyen, mert ismételten jogtalanul tartóztatott le embereket.22 A kisebb birtokosok mindenesetre körömszakadtáig harcolnak a nagyurak ’szabadsága’ ellen, és ez a küzdelem vezet a grófsági, a megyei szervezkedéshez, sőt a rendi képviselethez is. És küzdenek ellene a városok is, amelyeknek kiváltságlevelei a szabadságjogok első biztosítói.23 Nem is csak leveleik, hanem egész társadalmi-jogi berendezésük; London magjának, a City-nek pl. nincsen korporativ oklevele, városi szervezetét mégis mintegy 150 brit város veszi mintául; itt önként kínálkozik a párhuzam Székesfehérvárral.24 Hogy az európai polgárság az uraival vívott kemény harcban kovácsolta ki szervezeti kereteit, közismert tény. Az ő történetükben a libertas már azzal az érzelmi színezettel jelenik meg, amelyet a burzsoá társadalom kapcsolt hozzá. Ezért olvassuk már a XIII. századi krónikákban, hogy Padova népe mindig szerette és szereti a szabadságot és elborzad Ezzelino da Romano zsarnokságán, majd Velence XIV. századi történetírójánál, hogy a laguna lakói a „szent szabadságért”, a „velük született szabadságért” felkelve elűzték helyi zsarnokaikat.25 26 A ’szabadság’ fogalma éppen olyan sokszínű minálunk is, mint a környező Európában; éppen úgy élnek és visszaélnek vele, mint ott. De akárcsak az európai fejlődésben, a kialakult feudális társadalom nálunk is tömöríti a kiváltságosokat, a ’szabadság’ birtokosait. Egyéni privilégiumokból a rendek kartái lesznek, és a rendek szövetkezéséből létrejövő regnum, a rendi ország is megszerzi a maga kiváltságát.216 Holt szerint a Magna Carta és a hasonló szabadságlevelek is az ’ország’ jogait biztosítják, de az ’országot’ még csak egy maroknyi báró jelenti.27 Azt a folyamatot, amelyben egyesek és testületek szabadságai a libertas regni-ben egyesülnek, az első magyar szabadságlevél első cikkének nyomán tudjuk a legjobban szemléltetni. Ez így szól: „Hogy évenként a szent király ünnepén, hacsak nem akadályoz bennünket várat20. Bracton föl. 55b (ed. WOODBINE II. 166): Nunc autem dicendum erit de libertatibus, quis condere possit libertates... Et sciendum, quod ipse dominus rex, qui ordinariam habet iurisdictionem et dignitatem et potestatem super omnes, qui in regno sunt. Habet enim omnia iura in manu sua . . . Idézi F. SCHULZ: op. cit. 31. Természetesen ez csak a bractoni elmélet egyik oldala, hiszen ő írta le a ”Lex facit regem” híres tételét is! 21.........une honnête liberté, la liberté commune.” F. OLIVIER—MARTIN : op. cit. 342—343. 22. H. M. CAM: Liberties and communities in medieval England. (London 1963) 183—184. 23. K. BEYERLE 1919-i nyilatkozatát idézi TH. MAYER-MALY: op. cit. 399. A szabadságjogok folytonosságát vauja R. v. KELLER: Freiheitsgarantien für Person und Eigentum im Mittelalter (1933) is, amelyet csak MAYER-MALY utalásaiból ismerek. 24. The Corporation of London. Its origin, constitution, powers and duties. (London—New York —Toronto 1953) 6. 25. Rolandinus Patavinustől, ill. Andrea Dandolótól idézi G. CRACCO: Société e stato nel medioevo veneziano. (Firenze 1967) 104, 4. jegyzet, 414, 1. jegyzet. 26. Bővebben BONIS GY.; Hűbériség és rendiség a középkori magyar jogban. (Kolozsvár é. n. = 1947) 61—63. (Ezentúl BONIS, HR.) 27. J. C. HOLT: op. cit. 185—186. — Ugyanígy általában A. MARONGIU: H Parlamente in Italia nel medio evo e nelT età moderna. (Milano 1962) 10. 86
