Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)

Székely György: A székesfehérvári latinok és vallonok a középkori Magyarországon

À ’Latinus’ elemek hovatovább eltűntek forrásainkból. De ez még nem jelenti a vallon telepesek beolvadását. Helyére lépett ugyanis a ’Gallicus’ szó, vallont is jelentve a XIII—XV. századi magyarországi latinságban, de nem csupán vallont (s ezt Bárczi is hangsúlyozza egyik munkája értelmezésében)/2 De valószínűsítve látom azt is, hogy a szót a vallonokra — mint az először nagyobb számban megjelenő román nyelvű (welsch) népelemre — alkalmazták. A történettudomány elsősorban e fogalmak hordozóinak társadalmi értelmét és jelentőségét vizsgálja, de maga sem nélkülözheti a nyelvészeti vizsgálódást. Ennek segítségével ugyanis további nemzedékeiket derítheti fel. Ezzel igazolhatjuk a fentebb említett székesfehérvári Galicus János vallon voltát is.

A magyarországi vallonok későbbi nemzedékeire fogadhatjuk el, hogy a latin oklevelek ’Galli’ elemei éppen ők.43 Mint történeti folyamatot látjuk az új névadást, amihez elsősorban a korai átmeneti adatokat kell megvizsgálni. A színteret a vallon telepesek Árpád-kori gócain, pl. Liptó, Szepes megyék, Pécs és környéke stb. tájon kereshetjük s nem csalódunk. Az északi (szlovák) területek közül különösen a Liptó megyei vallon töredékek szerepe fontos. Itt adatok ugyan csak a XIII. század második felétől vannak, de valószínű, hogy a Vág völgyi villa Latina már jóval 1282 előtt fennállt, bár oklevél csak 1262-ben említ a villa Latina-bó\ egy erdőbe vezető utat. Erre előforduló magyar megfelelője: Olaszi (1267: Oloscy, 1273-ra datált hamis oklevélben Olozy, 1278: Olozi, 1286 98: Olazy, Olazi, XIV. sz. vége: Olazy), népnévből képződött, jellegzetesen korábbi helynév a bizonyíték. A helység Rózsahegy és Liptószentmiklós között alakult ki. A vallon jellegnek megfelel a szóbanforgó helység szlovák neve: Vlachy, ma Vlasky. Alighanem ebből a vallon telepből emelkedett ki az a liptói várbeli katona, Johannes Gallicus, aki 1282-ben kapott négy ekényi földet. Lypthow-i Johannes Gallicus királyi megadományozását és beiktatását egy ekére való szomszédos földbe oklevél említi 1278-ból. Ugyanebben az évben Íratta át Lyptou-i Johannes Gallicus mester a négy ekényi föld adományozásáról szóló oklevelet. Ez a földdarab a XVI. században már Nagyolaszi (Nag Olasy) néven szerepel. Ugyancsak 1278-ban Lypto-i Johannes Gallicus mester Topia és Olaszi falvak közötti rét birtoklásában kapott királyi megerősítést. Alighanem ugyanerre a személyre utal egy 1289. évi Liptó megyei határjárásban a Johannes Latinus név (terre magistri Johannis Latini).44

Az új jelölés tehát ott bukkan fel, amely terület szomszédságában van a Gallicus kifejezést korán alkalmazó szláv országoknak, összefüggés ebben is lehetséges. Csaknem a XIII. sz. derekáig vezet vissza egy Liptó megyei adomány kapcsán említett vallon (Galicus) Bastinus fia Miklós említése (1286). Vegyes etnikai környezetben tűnik fel 1274. június 15-én Myculith Gallicus, a Szepességben. Tarthatjuk-e azonban bizonyosan vallonnak? Mindenesetre fontos, hogy a szepesi szászok földjének előkelőivel (nobilioribus et melioribus) egy sorban említik, s ezek között van még Jaan nemes, Arnoldus a szászok ispánja, Goblinus a szlávok egykori ispánja, más németek és magyarok (Teutonicis et Hungarys). A német, szláv, magyar elem mellett Jaan és Myculith neve vallonnak vehető. Ha nem tévedünk, a keresett személyt azonosíthatjuk az 1278. november 12-én említett szepességi Nicoleth-tel, aki Ganina-val együtt megténete Magyarországon 1711-ig. I (Bp. 1923) 33—34, 46—57; MÁLYUSZ E.: A mezővárosi fejlődés. Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a XIV. században. Szerk. Székely György (Bp. 1953) 170.

42. BÁRCZI G.: Adalékok, op. cit. 450.

43. F. ROUSSEAU: La Wallonie, op. cit. 30.

44. WENZEL G.: Arpádkori Üj Okmánytár. IV. 55, 106. sz.; IPOLYI A.—NAGY I.—VÉGHELY D.; Hazai Okmánytár VI. 164. sz.; SZENTPÉTERY I— BORSA I.: Krit. jegyzék 2396, 2438, 2905, 2906, 2927, 2928, 3540. sz.; I KNIEZSA: Pseudorumänen... op. cit. 128; MÁLYUSZ E.: A középkori... op. cit. 265, 281.

66