Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Székely György: A székesfehérvári latinok és vallonok a középkori Magyarországon
ember jelenlétében. (Az utóbbi mindkét felet ellenőrizhette.) Ha pedig a távolság miatt a tizedszedők nem mennének el a vásárlás kiszemelt helyére, vagy az illető helyen a hordók száma szerinti oklevelet és pecsétet díjmentesen ki nem adnák, a ‘királyi ember tanúsága mellett szabadon és biztonságosan vigyék el megvásárolt soraikat és az így vásárolt bor után tizedet egyáltalán nem kell fizetniök. Erre a 'kétértelmű királyi rendelkezésre utalhatott csupán Uros pannonhalmi apát, amikor a visszaperelt és adományba kapott javakat, jövedelmüket összeírva az apátság somogyi tizedeit, a fehérvári latinokét (Latinorum Albensium) is említi a meg nem adott vagy tagadott tizedek között. A per tehát egyszerre tanúsága a székesfehérvári vallonok gazdasági tevékenységének és az apátsággal szemben szinte testületként fellépésének. Erre a testületi elismertségre nemcsak az apáti és királyi megfogalmazások engednek következtetni, hanem a város 1241 előtt készülhetett és a XIV. században is használt pecsétjének körirata is fenntartotta: S(igillum) LATINORVM CIVIVM ALBENSIVM-(-. Még előre is léptek: 1249-ben királyi rendelet értelmében a külvárosból a belváros egy részébe költöztek, s megkapták a Szt. Péter és Pál templomot, a mai székesegyház elődjét. De ez indíthatta meg beolvadásuk folyamatát is. Székesfehérvári latin volt a XIII. század első felében Bonifác (Bonifacius de Álba; Bonifacius ciuis Albensis gyanánt említik esztergomi házassága kapcsán — az eset jó példa a különböző városok vallon lakói közötti kapcsolatokra is). Vallon polgár fia lehetett Gylis fia János fehérvári polgár (1312-ben szerepel), mert jellegzetes az apa neve (az oklevelekben szokásos Egyed franciás Gilles alakja helyén). Vallon lehetett apja neve szerint Gehen fia István, akinek 1359-ben való fellépése egyszerre utal családja helyi és országos tevékenységére a székesfehérvári bíróság és a budai— esztergomi kamaraispánság 'kapcsán. Ilyen előzmények után vallont láthatunk az 1406-ban említett Iohannes Galicus székesfehérvári polgárban is, aki házát, háztelkét adja el. De az utóbbi eset már a vallonok eltűnésének útját is jelzi Székesfehérvár történetében: a város bírája és egyiben Iohannels Galicus javainak megvásárlója magyar nemes, az esküdtek mind magyarok és az eladott ház is két olyan ház között feküdt, amelynek tulajdonosai magyarok. Ezért hihetjük, hogy már pusztán a székesfehérvári latinok telepének emlékét őrizte egy — egyébként nehezen értelmezhető — topográfiai adat: az 1484^ben Székesfehérváron említett belvárosi Olasz utca.24 A ’latin’ néven szereplők vallon eredetét nem mindig lehet határozottan megállapítani. De a tudomány így tartja számon az Eger melletti (XI—XII. századi eredetű) fontos telepet. Az egri vallon telep régisége és fontossága magyarázhatja annak a liégei hagyománynak — pontatlan és másodlagos tradíciónak — kialakulását, amely Liedvin püspököt egri főpapként őrizte meg a káptalan nagy halottainak sorában (november 12: Commemoratio fratris nostri Liduini Agrensis episcopi). A Hernád völgybeli Szepesolaszi XII. századra tehető település eredeti neve egyenesen villa Latina, amely utóbb a vallonokat jelző Walendorf, Wallendorff német helynévben élt tovább. (Ennek felel meg a szlovák név is: Spisské Vlachy.) Szepesolaszi 24. FTTZ J —CSÁSZÁR L.-PAPP I.: op. cit 15—16, 59, 15«; FÜGEDI E.: Középkori magyar városprivilégiumok op. cit. 23—26, 65, 86; KUBINYI A : Buda város pecséthasználatának kialakulása. Tanulmányok Budapest múltjából 4 (1961) 119 és 19. kép; ERDÉLYI L. (szerk.): A pannonhalmi főapátság története I (Bp. 1902) 60—61 és 65, 90—91. sz.; F. KNAUZ; op. cit. I. 257; K. SCHÜNEMANN: Entstehung... op. cit. 99; WENZEL G.: ÁUO VIH, 172. sz.; EPERJESSY K ; Várostörténet az utcanevekben. Domanovszky Emlékkönyv (Bp. 1937) 10; ZOLNAY L.: Az esztergomi... op. cit. 157, 161; KUMOROVITZ L. B.: Veszprémi regesztáik (1301—1387). (Bp. 1953) 56. sz.; SZALAY J.—BARÓTI L.: op. cit. II. 4Ü4; Dicitur nobis in persona magistri Stephani filii Gehan Judicis Civitatis Albensis et Comitis Camerarum nostrarum Budensis et Strigoniensis — HUSZAR L.: Kamaragrófok a középkorban I. kiegészítés Numizmatikai Közlöny (1965—1966) 55; MÁLYUSZ E. (összeáll.): Zsigmond-kori Oklevéltár n/l (Bp. 1956) 4481. sz/, FTTZ J.; op. cit. llf 59
