Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Székely György: A székesfehérvári latinok és vallonok a középkori Magyarországon
hérvárt. Körültekintőbb volt az a fogalmazás, amellyel Eckhart Ferenc régi telepedési helyekből vezette le a városfejlődést. Ez a szerző ebben a folyamatban a XIII. századi nemet szerep előtt már vallonokéról írt, sőt vallon alapítókról, pl. Székesfehérvár, Esztergom, Zágráb esetében. Fügedi Erik a latinusokat francia és flamand elemnek tekintette, akik egyedül voltak szerinte városalkotók a XII. századi túlnyomórészt mezőgazdasági foglalkozású nyugati betelepülők között, s akik az akkori két fővárosban, Esztergomban és Fehérvárott éltek. Legújabban Paulinyi Oszkár a vallonokról mint flandriai — latin — kalmárokról írt, s hangsúlyozta, hogy „új hazájában a kalmár mindenkor azokat az életfeltételeket igyekszik a maga számára biztosítani, amelyekkel otthon rendelkezett.” Paulinyi a XII. századi székesfehérvári és esztergomi latin picus-okról abban a felfogásban nyilatkozott, hogy lakóik „még nyilván beérték a királyi oltalom biztosította kalmárjoggal”.11 Eltekintve attól, hogy ez az utóbbi álláspont a városokra sem elég konkrétan határozza meg, milyen társadalmi helyzetet, minő előnyöket vívtak ki a bevándorló polgárok, ráadásul a telepesek számottevő falusi részéről meg sem emlékezik. Nekünk pedig a beköltöző Vallonok mindkét társadalmi típusát szem. .előtt kell tartanunk, hiszen a Vidékre települtek a városiak etnikai környezetét, bázisát, utánpótlási forrását alkothatták. A különböző, még országokon belül is eltérő, fejlettség és a nyelvi fogalmak fejlődésének lassú üteme magyarázza, hogy a vallonokra vonatkozó fogalmak jelentésváltozásai nem szoríthatók pontos időhatárok közé, egymás felváltása az egymásmellettiséggel a különböző középeurópai országokban sajátosan kombinálódik. Kezdetben a , welsch’ gyűjtőnév (főleg vallonokra vonatkozó) latin megfelelője a .magyaroknál és a horvátoknál a ,Latinus’, a cseheknél és 'lengyeleknél a ,Romanus’. Az utóbbinak értelmezését S,t. Trend apátság középkori történetírója világossá tette, amikor a német nyelvet szembeállította a vallonnal (nativam linguam mm halmit teutonicam, sed quam corrupte nominant Romanam, teutonice Wallonicam). Mindkét középeurópai területcsoportra jellemző, hogy oda a súlyos terhek elől kivándorló germán (flamand, holland, luxemburgi, rajnai, szász, német) és román (vallon, francia) paraszti és szegény, de egyéb elemek is — főleg a XII. században — egymás szomszédságából vándoroltak be és egymás mellett telepedtek le újra. Az egykori liégei fejedelemség is román és nem román területekből állott. Az erdélyi szászok 'részben flamand származását már Eder vallotta.11 12 Ezek a bevándorlók magukkal hozták eredeti hazájuk társadalmi és technikai fejlettségi fokát és elhelyezkedtek a befogadó ország adott fejlettségi fokán már igényelt funkciókban — ilyen értelem-11. MALYUSZ E.: A középkori magyar nemzetiségi politika. Századok (1939) 288; ECKHARDT F.: Magyar alkotmány- és jogtörténet (Bp, 1948) 71; FÜGEDI E.: Középkori magyar városprivilégiumok. Tanulmányok Budapest múltjából 14 (1961) 23; PAULINYI O.: Tulajdon és társadalom a Garam-vidéki bányavárosokban. Történelmi Szemle (1982) 184. 12. AUNER M.: op. cit 34; flandriaiaik áttelepülése 1114 előtt a hildesheimi püspökség területére; németalföldi „rustici” elnyomása 1132-ben; a slegburgi vidéken (Rajna-vidék) 1183 táján „avaritia et rapina potentum pauperes et ruricolae opprimuntur et ad judicia injusta trahuntur. Haec lues peccati multos vendere patrimonia et ad peregrinas migrare terras compulit”. E. O. SCHULZE: Die Kolonisierung und Germanisierung der Gebiete zwischen Saale und Elbe (Leipzig, 1893) 125—126; flamand és holland telepesekre a középkori Németországban utal F GRAUS: Pfehled öeskoslovenskych dëjin. I (1958) 111; németországi XII. századi flamand telepesek emlékét őrzi a Fläming hegyvonulat Brandenburg és Szászország határvidékén; vallonok és flamandok sziléziai és lengyelországi bevándorlására, a sziléziai ius flamingicum város- és faluszervezeti jog értelemben ld. M. MORELOWSKI: L’évolution de l’urbanisme de Wroclaw (Les origines des villes polonaises) Recueil dé travaux publiés pai Pierre Francastel (Paris-La Haye I960) 204; S. TRAWKOWSKI: Zur Erforschung der deutschen Kolonisation auf polnisclum Boden im 13. Jahrhundert. Acta Poloniae Historica 7 (Warszawa 1962) 81; A. GIEYSZTOR: From Forum to Civitas; Urban Changes in Poland in the Twelfth and Thirteenth Centuries. (La Pologne au Xlle Congrès International des Sciences Historiques à Vienne) (Warszawa 1965) 19; J. BARDACH: Gouvernants et goucemés en Pologne 50
