Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Székely György: A székesfehérvári latinok és vallonok a középkori Magyarországon
Székely György A SZÉKESFEHÉRVÁRI LATINOK ÉS A VALLONOK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON Magyarország koraközépkori fővárosainak sorában hosszabb időn át vezető szerepet kapott és mint a magyar királyság szakrális központja soká őrizte ennek a fényes szerepnek az örökségét Székesfehérvár. Történeti forrásaink nem véletlenül elsősorban a város múltjának ezeket a vonásait őrizték meg, a várost annyiszor sújtó történeti fordulatok, pusztulások után a régészet is elsősorban a királyi és egyházi központ emlékeit tárhatta fel. Az írott források töredékéi maradtak fenn, ebből is viszonylag gyér a városlakókra, a polgárság összetevőire közvetlenül vagy közvetve fényt vető adat. Annál nagyobb a fontossága tehát, hogy országos, ezenfelül egyetemes összehasonlító vizsgálódás útján is megvilágítást nyerhessen a város múltjának ez a homályban maradt, önmagában alig rekonstruálható fontos fejezete. Ennek viszont — siker esetén — nagy jelentősége lehet a magyarországi városfejlődés fő vonalainak megvilágításában, a magyarországi városlakók etnikai összetétele felderítésében is. Nyilvánvaló tehát, hogy a történeti összkép nem nélkülözheti a még oly részletadatokat feltáró kisebb-nagyobb tanulmányok eredményeit sem. Szerencsére a kérdés — a magyarországi polgárság összetétele és ebben a vallonok szerepe — már korábban is összefüggő érdeklődést váltott ki. A külföldi irodalom alaposan foglalkozott a kérdéssel, mégis a magyarországi okleveles anyag és a magyar nyelvű irodalom zömének ismeretéhez el nem juthatott. Emile de Borchgrave, tudós és diplomata, aki a vallonok, elsősorban a liégeiek szerepét kutatta a középkori Magyarországon a kezdetektől fogva. Előzőleg (1866. IV. 30) részletes kérdéseket intézett tárgya felől Horváth Mihályhoz. Újabban Félix Rousseau, majd pedig Hektor Ammann vizsgálta éppen az egri, ill. az esztergomi viszonyokból kiindulva a középkori francia, délkeleti irányba való vándorlást.1 Az egyetemes történeti irodalom sok adatot állított egybe a Németalföld és Közép-Európa népi kapcsolatait érthetővé tevő közbeeső lépcsőfokokra. A Németországba irányuló vallon település távoli méreteit jelzi a dél-ausztriai Völkermarkt példája. Itt 1147-ben említik név szerint először a helybeli polgárokat, öt polgár közül vallon földön szokásos neveket visel az, akinek házában ügyletet kötnek (in 1. E. DE BORCHGRAVE: Essai historique sur les colonies belges qui s’établirent en Hongrie et en Transylvanie pendant les onzième, douzième et treizième siècles (Bruxelles-La Haye 1871): MARKI S.: Horváth Mihály 1809—1878 (Bp. 1917) 292; F. ROUSSEAU: L’expansion wallonne et lorraine vers l’Est, au Xle et xne siècles Les Dialectes Belgo—Romans. 1/4 (1937, Bruxelles); F. ROUSSEAU: Les Wallons et l’histoire. Actes du deuxième congrès culturel wallon. Liège. 14—16 octobre 1985 (Liège); F. ROUSSEAU: La Wallonie. Terra Romane (Charleroi, 1962); M. BRAUBACH ismertetése: Festgabe dargebracht Harold steinacker zur Vollendung des 80 Lebensjahres 28. Mai 1955. München. Historisches Jahrbuch... der Görres—Gesellschaft. 78 (München Freiburg 1959) 186. — Ezúton mondok köszönetét FERNAND VERCAUTEREN akadémikus, egyetemi tanárnak, aki az anyag kiegészítését liégei tanszéki és brüsszeli magánkönyvtárában való kutathatással biztosította. — Legújabban F ROUSSEAU: L’art mosan. Introduction historique (Gembloux, 1969) 41. 45 T
