Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)

Györffy György: A székesfehérvári latinok betelepülésének kérdése

Ugyanebből a körből származhat a tihanyi alapító levél kiállítója is. Bizonyos franciás latinságra mutató nyelvi nyomokon túl az oklevél szerkezete és külső formája — pl. a tanújegyzék — a lotharingiai püspöki oklevelekkel mutat közeli rokonságot,17 ugyanakkor teljesen idegen a német császári oklevelektől, István király okleveleinek előképétől.

A vallon—írancia klerikusok 1046 utáni behívása nyomban érthetővé válik, ha meggondoljuk, hogy az 1046-i pogány lázadást a német és olasz papok közül nem sokan élték túl, s Endre a latin egyház újjászervezéséhez a Rajnán túlról kényszerült segítséget szerezni. Ebben segítséget nyújthatott neki Béla herceg felesége, Rixa is, akinek anyja Ezzo rajnai palotagróf leánya volt.18

Minden bizonnyal a vallon—francia főpapok hívására költöztek be az iparoskereskedő városlakók királyi és püspöki városainkba. Közismert, hogy a két királyi székhely — Esztergom és Fehérvár — mellett több püspöki és. apáti városnak volt olasz negyede. Latin városlakók XI. századvégi ittlakását igazolja egyrészt a szerémségi Nagyolaszi, másnéven Francavilla, vagy villa Francorum advenarum 1096. évi megléte,19 másrészt Szent László I. törvényikönyvének 31. fejezete, amely arról intézkedik, hogy a böjt meg nem tartása esetén a latinok költözzenek el innen, de „a pénzt amit itt szereztek, hagyják itt”. A pénzszerzés világosan kereskedő, városlakó népelemre mutat.20

A Rajnán-túli beköltözés a XII. században is folytatódott. 1103-ban egy Anselmus nevű szabad ember a fiaival Magyarországra költözött. Midőn egy birtokügyből kifolyólag 1124-ben a staveloti apát egy szerzetest küldött Magyarországra felkutatásukra, a szerzetes azt a hírt hozta, hogy már meghaltak.21

A Rajnán-túli beköltözés a XII. század közepén újabb lendületet vett.22 A II. Géza-kori beköltözők, akiket a XII. század végi oklevelek Flandreses ’flandriai’ néven említenek,23 már nagyobbrészt németalföldi szászokból és kisebb részt vallóitokból álltaik. Útvonalként valószínűleg a Duna víziútja szolgált a tabáni Kispestig, ahol a XIII. században egy vallonnal kevert szász települést találunk, és innen mehettek szárazföldi úton új hazájukba, Erdélybe és a Szepességbe.2'1

A székesfehérvári latinok SIGILLUM LATINORUM CIVIUM ALBENSIUM

16. SZENTPETERY E.: op. cit, : i. 381. XI. századi magyar kódexek lotharingiai eredetére és lotharingiai szentek magyarországi tiszteletére mutat rá KNIEWALD K. : Magyar Könyvszemle 1838. 105 pp., 1939. 19—20, 36 pp., 415 pp., 1941. 18 pp. ; RADÓ P.: Ibid. 1989. 374; MEZEY L. : Codex Albensis. (Bp. 1963) 21.

17. Ld. GYSSELING M.—KOCH A. C. F.; Diplomata Belgica ante annum millesimum centesimum Scripta, ir. Reproduces. (Brussel 1950) 48, 49, 54, 56, 57. tábla az 1058—1065 évekből. A tihanyi alapítólevél íróját magyar embernek szokták tartani, kitűnő hangjelölése miatt. Ez azonban éppen nem anyanyelvi feljegyzőre jellemző. A Codex Cumanicusban pl. a legtökéletesebb hangjelölésű szövegek német ferences térítő szerzetesektől származtak (GYÖRFFY GY.: A Codex Cumanicus keletkezésének kérdéséhez. Bp. 1942, 17). Anyanyelvi feljegyzőnek hiányos hangjelölés is elegendő arra, hogy elolvassa és megértse a szöveget.

18. WERTNER M. : Az Árpádok családi története (Nagy-Becskerek 1892) 142. Vö. még 592, ahol a belgiumi Looz-i Zsófia „magyar hercegné” (1100 körül) máig megoldatlan genealógiai rejtélyéről esik szó,

19. GOMBOS A. F.: op. cit. 44, SCHÜNEMANN K. : Die Deutschen in Ungarn bis zum 12. Jahrhundert (Berlin 1923) 94.

20. ZÄVODSZKY L.: A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai (Bp. 1904) 163.

21. HALION—ROLAND : Recueil des chartes de l’Abbaye de Stavelot-Malmédy. I. 271, 289—90.

22. Az Annales Rodenses az 1148. évnél említ egy Hezelo nevű embert, aki Magyarországra váló kivándorlása előtt 9 eke földjét eladta az észak-lotharlngial rodeni egyháznak: GOMBOS A. F.: op. cit. I. 194; BOEREN P. C.—PANHUYSEN F. W. A,: Annales Rodenses. (Assen, 1968) 20,

23. ZIMMERMANN F.—WERNER c.: Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen (Hermannstadt 1892) I. 2i—3.

24. Vö. GYÖRFFY GY.: Budapest története I. (sajtó alatt).

40

T