Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Mezey László: Székesfehérvár egyházi intézményei a középkorban
a fehérvári bazilika exemptdoját jelentené. A királyok és fejedelmek palotakápolnáinak ilyen libertása a praegratianusi jogban sem lehetett ismeretlen, bár a legkiválóbb palotakápolna — Aachen — nem exempt jellege ennek ellentmond. A kúria felfogását III. Sándor ismerteti, mikor a Champagne! grófok palotakápolnájának, a Troyes-i St. Étienne társaskáptalannak ilyen alapon történő kiváltságolását elvben elismeri: „capelle regum et principum qua per clericos mense sue consueverunt deserviri.TM A libertas alapja bazilikánk esetében is az, hogy a templom a király capella propriája. Többről van itt szó, mint annak a különben magától értetődő ténynek az említéséről, hogy Fehérvár királyi sajátegyház (István egyházi kíséretének intézményesítését akarta a Mária-bazilikában látni.). A capella elöljárójának a meroVing és karoling monarchiában az a szerep is jutott, hogy ő legyen a király főtanácsadója egyházi ügyekben. Hogy e tisztében függetlenül járhasson el, az archioapéllanus, a birodalmi területen csak lassan kifejlődő metropolitai szervezettől független jogállásra tarthatott igényt.36 37 Am ez a libertás inkább a főkapellánusnak járó „ad personam” kitüntetésnek látszik. István azonban a talis libertást dologi joggá teszi, s a bazilikának juttatja. De ennél többet is mond, konkréten körülírja annak tartalmát. A bazilika klérusa (loci fratres) csak az érsek zsinatát köteles látogatni, a reguláris disciplina és az ecclesiastici dogmatis institutio biztosításának kettős célzatával. Ez viszont egyértelmű a fegyelmező és magisateriális teljes, közvetlenül érseki joghatósággal, a püspöki felügyelet alól kivett királyi egyház fölött. És most szemben találjuk magunkat az istvánkori egyházszervezés egyik legautoéhtonabb alkotásával, amit első meghatározásának nyelvén „monastericm tou métropolitou”, vagy „métrapolitiké moné” terminussal illethetünk.38 Fehérvár első kiváltságolása így átvezet bennünket a keleti egyház jogéletének 'területére, mert a latin kereszténységben érsek joghatósága alá közvetlenül tartozó, idegen egyházmegyei monostorról nem tudunk.39 40 A capella propria gondolata tehát az érseki exemptio formájában találta meg libertásának tényleges megvalósulását és heletorkolloít a keleti kereszténységben szokásos pátriárkái kiváltságolásba, melyet stauropegiának neveznék. Ez a kivételezés a császári monostorokat minden további nélkül megillette, de nyitva állt — és ez a lényeges — a megyéspüspök beleegyezésével a ktétorok kérésére magánalapítások számára is. Fehérvár és Veszprémvölgy ilyenformán az exemptiónak ugyanazon, de keleti típusú útjára lépett. Ez igaz akkor is, ha a harmadik jogot vesszük szemügyre, mely csak püspöki ordóval feloldható esetekre (publici poenitentes) és a krizrna szenteltetésére vonatkozik. Ezek elvégzésére a király bármely püspökét meghívhatja (Veszprémvölgyben az apátnő az érsektől kéri a szent olajakat). Az ünnepélyes püspöki mise a rendi és joghatósági jelvényekkel csak úgy végezhető a bazilikában, ha az annak jogi helyzetét nem sérti, tehát a király, a prépost és klérus közös hozzájárulásával. Ez a jog ismét szorosan csatlakozik az előbbiekhez, s bár nincs kifejezetten megemlítve, a ,nullus episcoporum’ kifejezést, az érseki synodalis jog alá szorítva kell értelmezni. Végezetül, a király — mint Veszprémvölgy esetében is — kimondja a fehérvári Mária-egyház népeinek, csak ez egyházzal szemben fennálló tizedkötelezettségét. A tizedjog ebben az időben még fejedelmi rendelkezés alá esik.4« A kanonisztika csak a XIII. században szakralizálja teljesen és veszi át a Decretum hatáskörébe. 36. J. V. PFLUGK—HARTTUNG: Acta Pontificum Romanorum inedita I (Tübingen 1880) 251. 37. E. CHÊNON: Histoire générale de droit français public et privé I (Paris 1926) 195—196. 38. Ióannés Balsamón: Meletai, Migne, PG 138, 976—6. 39. MORAVCSIK GY.: Görög monostorok Szent István korában. Szent István Emlékkönyv i. (Bp. 1938), 408-412. 40. W. PLÖCHL: Das kirchliche Zehntwesen ln Niederösterreich (Wien 1935). 27
