Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Kubinyi András: Székesfehérvár középkori oklevéladása és pecsétei
városunk által e korban kiadottakkal már annak idején kimutattuk. Akkor azonban a XIII. század közepén kialakuló egységes magyarországi városi oklevéladással foglalkoztunk, és ez nem jelenti azt, hogy a közös vonások már a tatárjárás előtt meglettek volna. A magyar diplomatika jeles mestere, Kumorovitz L. Bernât viszont az oklevéladás terén épp a század első harmadában beállott változásokra mutatott rá, és talán nem véletlen, hogy a fehérvári káptalan okleveleivel kapcsolatban. Megállapította ugyanis, hogy káptalanaink eredetileg francia hatásra pecsételetlen chirographált okleveleket állítottak ki. Csupán a XIII. század első harmadában kezdett elterjedni a pecsétes oklevél.34 Megjegyezzük még, hogy az ’új mód’, azaz a pecsételés változást hozott az oklevelek belső szerkezetében, formuláiban is. Eleinte egymás mellett élt a két típus, hogy később egy-két káptalant kivéve, ahol megőrizték a ’régi típus’ idejéből származó oklevélszerkezetet, az új rendszer kiszorítsa a régit. A fehérvári káptalannál ez világosan látszik. A ’régi mód' idején nem intitulatio-val kezdték az oklevelet mint később, hanem általános inscriptio-val összekapcsolt salutatio-va1, corroboratio-t pedig nem alkalmaztak mindig.35 Azt hisszük, hogy Fehérvár esetében a francia hatású okleveleket kiállító társaskáptalan és francia—wallon eredetű polgárság oklevéladása között jogosultak vagyunk kapcsolatokat feltételezni, legalább is ebben a korai korszakban, a XII—XIII. sz. fordulóján, annál is inkább, mert az északfrancia—wallon területen ugyanolyan pecsét nélküli, chirographált okleveleket adtak ki a városi échevinage-ok, mint a fehérvári káptalan jegyzői.36 Ezek után levonhatjuk a végső következtetést: a fehérvári latinok oklevelei a XIII. sz. elejéig chirographum-mal voltak csupán megerősítve, bizonyára salutatio-val kezdődtek és nem tartalmaztak corroboratio-1. A chirographum — de már pecséttel összekapcsolva — fennmaradt a XIII. sz. folyamán, ahogy az 1249-es és 1270-es oklevelek tanúsítják. A corroboratio hiányához viszont a város még a pecsételési korban is egy évszázadon keresztül ragaszkodott. Feltehető tehát, hogy a latinok pecsétjüket csak a XIII. sz. első harmadában, a pecsétes oklevél elterjedése korában vésethették. Ez a diplomatikai alapon levezetett feltevésünk megegyezik a szfragisztikai és várostörténeti, fent ismertetett megállapításokkal és így azt hisszük, hogy tényként fogadható el. Megjegyezzük még, hogy a fehérvári káptalan és a város írásbelisége közötti kapcsolatot még egy vonatkozásban tudjuk kimutatni, és ennek az egész magyarországi városi jog szempontjából is jelentőséget kell tulajdonítanunk. Mint ismeretes, ahogy erre utoljára Bónis György mutatott rá, az eladó, elidegenítő szavatossági kötelezettsége a vevő iránt római jogi eredetű. Hazánkban a XIII. században tűnik fel, és kiszorítja ilyen jogügyleteknél a vevő jogait biztosító kezesség intézményét.37 A XIII. sz. végén már törvényben írják elő a szavatosság alkalmazását nálunk.38 Az evictio, sza34. KUMOROVITZ L. B. : A középkori magyar „magánjogi” írásbeliség első korszaka. XI—XII. század, Századok 97 (1963) 24—26, különösen 25. o. 168. j. 35. L. pl. WENZEL G.: Árpád-kori új okmánytár XI. 209 (1228) — Hazai Okmánytár IV. 510—11 (1232) stb. 36. O. REDLICH: Die Privaturkunden des Mittelalters (ERBEN—SCHMITZ-KALLENBERG— REDLICH: Urkundenlehre III. Teil) (München—Berlin 1911) 184. skk. — A. DE BOÜARD: Manuel de diplomatique française et pontificale. II. L’acte privé (Paris 1948) 229—43. 37. BONIS GY.: A személyi biztosítékok Magyarországon a XHI—XIX. században. (A kézirat felhasználásának engedélyezését ezúton is köszönöm a szerzőnek). — U. ő. : Einflüsse des römischen Rechts; in Ungarn. Ius Romanum Medii Aevi. Pars V. 16 (Mediolani 1964) 102. — A régebbi irodalomból 1. még FR. ECKHART: Die glaubwürdigen Orte Ungarns im Mittelalter. MIÖG. IX. Ergänzungsband (1911) 524—25. — ILLÉS J.; A magyar szerződési jog az Árpádok korában (Bp. 1961) 100—102. — HÄNDEL B.: A tehervállalás középkori jogrendünkben. Századok 78 (1944) 383. skk. 38. 1298 : 69. t. c. (J. N. KOVACHICH: Sylloge decretorum comitialium I (Pesthini 1918) 56.) — A törvénynek ezt a részét, ahol az idézett cikkelyt olvashatjuk, ugyan SZILAGYI LORÄND 159
