Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Degré Alajos: Székesfehérvár városi joga a középkorban
hették össze I. Istvánnal. Kevésbé látszik valószínűnek, hogy IÍI. István adta voina, hisz az ő idejében érvényesült bizánci hatás kevésbé kedvezett a helyi privilégiumnak. A II Istvántól (1116—1131) való származást erősíti Fügedi Erik érdekes okfejtése is, amely szerint Fehérvár privilegizált helyzete 1150 előttről származik, mert ekkor a déli külvárosnak már saját plébániája, tehát bizonyos önállósága volt, nyilvánvaló tehát, hogy a belváros, a castrum önállósága ennél régebbi.5 Tartalmilag a IV. Bélától kiadott privilegium csak annyit mond Fehérvár privilégiumairól, hogy a fehérváriak sehol az országban és kapcsolt részeiben senki számára vám fizetésére nem kényszeríthetők, továbbá, hogy ha valaki Fehérvárra költözik, a fehérváriak befogadhatják és e jövevények ugyanazon szabadsággal élhetnek, mint amelyet a fehérváriak élveznek. Aki a fehérváriaktól erőszakkal vámot szed, a király haragját vonja magára és saját javait veszélynek teszi ki. Ez roppant sovány privilegium. Szó sincs benne a legfontosabb városi hatósági jogokról, a szabad bíróválasztásról, a bírói joghatóság terjedelméről, idegenek jurisdictio -jának kizárásáról, a szabad végrendelkezésről, szóval mindazokról a kiváltságokról, amik egy feudális várost várossá tesznek. Természetszerűleg felmerül a kérdés, vajon IV. Béla privilégiumában foglaltakat teljes egészében átírták-e, hisz a fehérváriak ezt az oklevelet egy vámperben használták fel, így kézenfekvő az a gyanú, hogy a bemutatott privilégiumból csak azt jegyezték ki, ami a konkrét per eldöntéséhez szükséges volt. Nem szabad azonban feltevéseinkben messze menni. Egyrészt ugyanis a megerősítő oklevél a megerősítés indokaként leszögezi, hogy a fehérváriak a privilégiumukkal megszakítás nélkül éltek. Viszont Fügedi azt is kifejti, hogy Fehérvár saját jurisdictio-ja nem érvényesülhetett teljesen, hisz a káptalannak még 1543-ban is éltek a városi joghatóság alól kivett belvárosi jobbágyai.6 Bírói joghatósága tehát 1237-ben nem lehetett teljes, arról nem lehetett volna azt állítani, hogy szakadatlanul gyakorolják. Ez amellett szól, hogy a bírói joghatóságról IV. Béla oklevelében nem lehetett szó. Másrészt, ha az eredeti privilegium tényleg II. Istvántól származik, az akkori városra vonatkozik, amelynek jellegét még nem a latin telepesek, hanem a keleti várostípus adta meg, amelyben már árucsere, kereskedelmi jelleg van, vásárokat tartanak, de társadalmi képére a király kísérete és az ott székelő káptalan nyomja rá bélyegét. Még nincs nyoma a városban a későbbi értelemben vett polgárságnak, a király ispánja szedi a vámot, a király bírája ítélkezik.7 Ha tehát a IV. Bélától megerősített elpusztult privilegium II. Istvántól származik, abban helyet foglalhatott, mint a város fejlődését előmozdító fontos jog a vámmentesség, de nem lehetett benne joghatósági, bíráskodási kiváltság. Erre mutat IV. Bélának a fehérvári privilégiumot követő évben 1238-ban Nagyszombat (Pozsony megyei Szombathely) részére adott privilégiuma is.8 Ez ugyanis már részletes szabályozást ad. A város bíróválasztási jogot kap (még a királyi megerősítés megkívánásával) ; a bíró bűnügyekben is eljárhat, tehát majdnem a pallosjogig menő joghatósága van; a bíró mellé 12 esküdt állítandó; tanuk csak városi polgárok lehetnek; fel van mentve a perdöntő párbajok alól; szabadon választja plébánosát. Idegeneket befogadhat (tehát e tekintetben ugyanolyan joga van, mint Fehérvárnak, anélkül, hogy hivatkozna rá). Még a város katonaállítási kötelezettségét is szabályozza, de Fehérvár polgáraira csak annyiban hivatkozik, hogy az újonnan privilegizált helység polgárai a vámmentesség tekintetében ugyanazt a jogot élvezzék, mint Fehérvár polgárai. Ez a szabályos városi privilegium tehát egyetlen jog tekintetében hivatkozik Fehérvárra, éppen abban, amit IV. Béla fehérvári oklevele is tar-5. FÜGEDI E.; Tanulmányok Budapest múltjából 14 (1961) 23—24. 6. Ibid. 7. Ibid. 20—21. 8. G. FEJÉR : Cod. dipl. IV/1. 152. 144
