Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Degré Alajos: Székesfehérvár városi joga a középkorban
Degré Alajos SZÉKESFEHÉRVÁR VÁROSI JOGA A KÖZÉPKORBAN Zápolyai nádor 1496-ban kelt ítéletlevelében tartalmilag át van írva IV. Bélának 1237-ben a fehérvári polgárok számára adott kiváltságlevele.1 Sajnos nem szószerinti az átírás, így azt sem tudjuk teljes-e, vagy csak a perben szükségesnek látott részeket ismerteti, de a IV. Bélától adott privilegium szavait sem ismerjük, ugyanis XV. századi kifejezésekkel írják körül az engedélyezett jogokat és így közvetlen következtetéseket sem vonhatunk le azok jellegére vonatkozólag. Az így csupán kivonatosan ismert oklevél hitelességéhez azonban oklevélkritikánk szerint nem fér kétség. IV. Béla privilégiuma szerint a fehérváriaknak Szent István királytól kapott privilégiuma1 2 tűzvészben elégett, és a fehérváriak attól féltek, hogy így kiváltságaik veszendőbe mehetnek, ezért kérték, hogy „a szent király által nekik adott szabadságot”3 4 új privilégiummal erősítse meg. A király álláspontja szerint kétségtelen, hogy a fehérváriak kiváltságolt helyzetben vannak,- és e szabadságukkal megszakítás nélkül élnek, ezért a kért megerősítést megadta. Az állított régi privilegium megerősítésének indoka tehát két részből áll. A király előtt nyilvánvaló tények és a fehérváriak elbeszélése. A király csak annyit tud, hogy a fehérváriak privilégiumokkal élnek és azokat megszakítás nélkül használják. Ebből a király valószínűnek látja, hogy tényleg volt a fehérváriaknak privilegiumlevele, és az általa ismert privilégiumokat ezért megerősíti. Minden egyebet csak a fehérváriak mint kérelmezők adtak elő. Ezt az előadást természetesen kételkedéssel kell fogadnunk. Mert igaz ugyan, hogy a XIX. század közepéig, amikor a fa volt az uralkodó építőanyag és fa, szalma vagy nád volt az egyedüli tetőfedő, igen gyakoriak a tűzvészek Ilyen tűzvészben elpusztulhatott a régi privilegium. De rendkívül sok esetről tudunk, mikor a régi oklevél megsemmisülése címén — tacita veritate — soha nem létezett jogok megerősítését kérték. Ilyen volt a nova donatio-k túlnyomó része is. A gyanút fokozza az, hogy az állítólag elveszett oklevelet éppen I. István királytól származtatják, akinek tekintélyével akarták 1222-ben megerősíteni a királyi serviensek is merőben új követeléseiket. Mert vitán felül áll, hogy I. Istvántól nem származhatott az állítólagos régi privilegium, hiszen az ő korában nemcsak nálunk, de egész Középeurópában sem volt még szokás egyes csoportoknak vagy személyeknek a többi népességtől eltérő kiváltságos helyzetet, privilégiumot juttatni. Minthogy azonban a fehérváriak IV. Bélához előterjesztett kérelmük idején tényleg élveztek egy szabadságot, éspedig a király jövedelmét csorbító vámmentességet, ezt a szabadságot a királytól kellett kapják és nem is kaphatták a közelmúltban II. Andrástól, mert annak közvetlenebb emlékei éltek volna, így fel kell tételeznünk, hogy a fehérváriaknak mégis volt egy királyi oklevele. Legvalószínűbb, hogy II. vagy III. Istvántól származott és az intitulatio-ban megnevezett Istvánt jóhiszeműen téveszt1. G. FEJÉR: Cod. dipl. IV/l. 73. 2. Ibid. „privilegium sancti regis Stephani pariter et legati tunc Apostolice Sedis.” 3. Ibid. „Concessam ipsis a memorato sanctissimo rege libertatem.” 4. Ibid. „Ipsos privilegiatos extitisse” 143
